Kriszta Kinga és Geiger Lajos operaestje – folytatódik az online MaszkaBál

2020. december 5-én, szombaton Kriszta Kinga és Geiger Lajos ad közös áriaestet az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadán az Opera MaszkaBál sorozata keretében, amelyet 20.00 órától közvetítenek élőben online.

Kriszta Kinga szoprán énekesnő Debrecenben folytatta énektanulmányait, majd a Csokonai Színház énekkarának tagja lett, ahol már szólószerepekben is bemutatkozhatott Smetana, Muszorgszkij és Erkel műveiben. Az Operában Papagenaként debütált 2010-ben, és még ugyanabban az évben Paminát is elénekelte. Rendszeres megformálója Gara Mária (Hunyadi László), Melinda (Bánk bán) és Iluska (János vitéz) alakjának, emellett Janáček, Wagner és ifj. J. Strauss műveiben is láthatta őt a közönség.

Geiger Lajos bariton 2008-ban végzett a Zeneakadémián, de az Opera közönsége már egy évvel korábban is láthatta R. Strauss Elektrájában. 2008 tavaszán megnyerte a II. Nemzetközi Erkel Ferenc Áriaversenyt, ezután meghívást kapott Madridba, hogy ő is képviselje Magyarországot az Európai Unió ünnepén. Változatos repertoárján elsősorban az olasz és a 19. századi operairodalom bariton szerepei találhatók meg, emellett gyakran hallható 20. századi magyar szerzők (Dohnányi, Kodály, Szokolay, Ránki) műveiben.

Az előadás művészeti vezetője: Kovács Mária Anna
Az est műsorvezetője: Mona Dániel
Zongorán közreműködik: Tóth Sámuel Csaba

ITT NÉZD ÉLŐBEN

 

Műsor:

Mozart: Figaro házassága – Figaro C-dúr áriája az I. felvonásból („Non piú andrai”) – Geiger Lajos
Bellini: Norma – Norma áriája az I. felvonásból („Casta diva”) – Kriszta Kinga
Donizetti: Szerelmi bájital – Belcore áriája az I. felvonásból („Come Paride, vezzoso”) – Geiger Lajos
Bizet: Carmen – Micaëla áriája a III. felvonásból („Je dis que rien ne m'épouvante”) – Kriszta Kinga
Liszt: Der du von dem Himmel bist – Tóth Sámuel Csaba
Erkel: Hunyadi László – Gara nádor áriája („Teljesül hát az álma e nyughatatlan szívnek”) – Geiger Lajos
Puccini: Pillangókisasszony – Cso-cso-szán nagyáriája a II. felvonásból („Un bel dì vedremo”) – Kriszta Kinga
Puccini: Bohémélet – Mimì és Marcello duettje a III. felvonásából („O, buon Marcello, aiuto!”) – Kriszta Kinga, Geiger Lajos

ATEMPO.sk / opera.hu
Fotó: Emmer László