A Liszt Ferenc Kamarazenekar adventi koncertje online

2020. december 11-én, pénteken 19.00 órától a Liszt Ferenc Kamarazenekar adventi koncertjét nézhetjük online a budapesti Pozsonyi úti Református templomból.

ITT NÉZZÉTEK ONLINE

 

A zenekar 1963-ban – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével alakult, fél évszázados működése során a világ több mint ötven országban koncertezett. 2016-ban Tfirst Péter vette át az Együttes irányítását, melyre jellemző a nagyfokú precizitás, műfaji sokoldalúság, ezért neves szólisták is előszeretettel dolgoznak együtt a zenekarral.
De az egységes hangzás, a professzionális zenei felkészültség és összeszokottság a Zenekar önálló koncertjein hallható leginkább, mint amilyen a mostani is lesz!
2020-tól Várdai István világhírű csellóművész művészeti igazgatóként kapcsolódik be a szakmai felkészítésbe és művészi koncepció kialakításába.

MŰSOR

Britten: Simple Symphony (12')
Járdányi: Szimfonietta - 2. Andante (3') és 3. Scherzo (2')
Grieg: Holberg szvit - Air (6')
Dvorák: E-dúr vonósszerenád, op. 22 - 3.
Scherzo (5'25) és 4. Larghetto (4'40) tételek
Beethoven: Cavatina, op. 130 (7')
Csajkovszkij: Andante cantabile (7')
Handel: B-dúr Concerto Grosso, HWV 325 (15')
Bach: D-dúr szvit, BWV 1068 - Air (5'30)

ATEMPO.sk