Szántó Andrea és Brickner Szabolcs operaestje – folytatódik az online MaszkaBál

2020. december 12-én, szombaton Szántó Andrea és Brickner Szabolcs ad közös áriaestet az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadán az Opera MaszkaBál sorozata keretében, amelyet 20.00 órától közvetítenek élőben online.

Szántó Andrea zenei tanulmányait a gyulai zeneiskolában kezdte, majd a szegedi konzervatóriumban folytatta. A budapesti Zeneakadémián Andor Éva osztályában szerezte diplomáját. Még akadémistaként nyerte el az I. Nemzetközi Barokk Énekverseny megosztott I. díját és a Magyar Rádió és Televízió különdíját. Tanulmányai befejezése után a Magyar Állami Operaház szerződtette, de volt a bielefeldi színház tagja, majd a Mannheimi Nemzeti Színház szólistája is. Több mint félszáz operaszerepet felölelő repertoárjával és koncerténekesként fellépett többek között a Bregenzi és a Schwerini Ünnepi Játékokon, Bécsben, Grazban, Hannoverben, Frankfurtban, Edinburghban, Glasgow-ban, Zágrábban, Toulouse-ban, Nagoyában, Sapporóban és Tokióban is.

Brickner Szabolcs a Zeneakadémián szerzett klarinétművészi diplomája után az intézmény énekművészi diplomáját is megszerezte. Tanulmányait az augsburgi Hochschule für Musik mesterosztályában folytatta, ahol 2008-ban a Németországban elérhető legmagasabb rangú diplomát kapta meg. Énektudását többek között Nicolai Gedda, Renata Scotto, Robert Holl, Hamari Júlia és Brigitte Fassbaender segítségével fejlesztette tovább. Művésztársához hasonlóan ő is jelentős énekversenyek – Székely Mihály Énekverseny, Simándy József Országos Énekverseny, Ferruccio Tagliavini Nemzetközi Énekverseny, Queen Elisabeth Nemzetközi Énekverseny – díjazottja. A budapesti Operában 2007 óta rendszeres fellépő, külföldön a Bayerische Staatsoper, az Oper Frankfurt, valamint a Nationaltheater Weimar vendégszólistájaként énekel.

Műsorukban a 19. századi francia, orosz és az olasz operairodalom műveiből válogatnak 3-3 áriát, de együtt is színpadra lépnek a Carmen egyik részletével.

Az est művészeti vezetője: Gábor Sylvie
Műsorvezető: Gyüdi Melitta
Zongorán közreműködik: Hidegkuti Pálma

ITT NÉZD ÉLŐBEN

 

Műsor:

Bizet: Carmen – Don José Virágáriája a II. felvonásból („La fleur que tu m’avais jetée”) – Brickner Szabolcs
Saint-Saëns: Sámson és Delila – Delila Bosszú-áriája a II. felvonásból („Amour! Viens aider ma faiblesse!”) – Szántó Andrea
Csajkovszkij: Anyegin – Lenszkij áriája a II. felvonásból („Kuda, kuda vï udalilis”) – Brickner Szabolcs
Gounod: Szapphó – Szapphó áriája a III. felvonásból („Ô ma lyre immortelle”) – Szántó Andrea
Verdi: Luisa Miller – Rodolfo áriája a II. felvonásból („Quando le sere al placido”) – Brickner Szabolcs
Bizet: Carmen – Carmen Seguidillája az I. felvonásból („Près des remparts de Séville”) – Szántó Andrea
Bizet: Carmen – Don José és Carmen duettje a IV. felvonásból („C'est toi?... C'est moi”) – Szántó Andrea és Brickner Szabolcs

ATEMPO.sk / opera.hu
Fotó: Emmer László