Báthory Erzsébet – a Kolozsvári Magyar Opera előadása online

Báthory Erzsébet – a Kolozsvári Magyar Opera előadása online

2021. február 28-án, vasárnap 18.00 órától lesz látható online Szomor Gy. – Miklós T. – Pejtsik P.: Báthory Erzsébet című musica-operűja két felvonásban a Kolozsvári Magyar Opera előadásában.

 

A mű középpontjában a magyar történelem egyik legvitatottabb asszonya áll, akinek sorsa számos irodalmi, zenei, képző- és filmművészeti alkotást ihletett. Báthory Erzsébet 1560-ban született, tizenöt éves korában vette feleségül Nádasdy Ferenc gróf, és nem volt még harminc éves, amikor megözvegyült. Bár a korabeli Európa egyik legszebb és leggazdagabb asszonyának számított, férje halála után visszavonultan élt, számos kérőjét elutasította.

Vagyonára azonban nem csak házasság útján pályáztak: unokatestvére, Thurzó gróf koholt vádak alapján vizsgálatot indított ellene, hogy megszerezze a férje halála után Báthory Erzsébetre szállt Nádasdy-örökséget. A vizsgálat során Erzsébetet válogatott rémtettekkel vádolták, többek között azzal, hogy hajadonok vérében fürdött, szolgáit különleges kegyetlenséggel kínozta, boszorkányságot űzött, vagy egyenesen vámpír volt.

A vádakat nem sikerült igazolni, ám a grófnőt ennek ellenére haláláig egy befalazott szobában tartották fogva, a köztudatban pedig vérgrófnőként, boszorkányként, sorozatgyilkosként maradt fenn alakja. Mindez annak ellenére, hogy az utókor bizonyítékokat talált arra, hogy az állítólagosan megkínzott szolgálók jó sorban éltek, az állítólagosan meggyilkolt szüzek pedig szegény sorsú nők voltak, akiket Báthory Erzsébet látott el és oktatott.

 

Zene: Szomor György
Hangszerelés: Pejtsik Péter
Szövegkönyv és dalszövegek: Miklós Tibor

 

Szereplők

Báthory Erzsébet - Barabás Zsuzsa
Walter - Kátai István
Thurzó - Szilágyi János
Nádasdy Ferenc - Laczkó Vass Róbert
Caravaggio - Farkas Roland
Darbúlia - Veress Orsolya
László atya - Mányoki László
Írnok- Szacsvai Zsigmond
Kobzos krónikás - Gergely Arnold
Kamasz Erzsébet - Csüdöm Tímea
Kamasz Ferenc - Kerekes Bálint
Násznagy - Gergely Elek
Viola - Jordán Éva
Dorottya - Hary Judit
Gerhard - Ádám János
Franz - Berciu Samu
Schrank - Jakab Zoltán
Dadus - Mányoki Mária
Fickó - Sipos László
Rozi - Kerekes Mária-Magdolna
Cselédlány - Popovici Zsófia
Vő I. - Rigmányi István
Vő II. - Kovács Ferenc
Vendég úr I. - Petres István
Vendég úr II. - Naphegyi Béla
Volt fegyenc - Plesa Róbert
Bolyki - Rigmányi István
Legény - Rétyi Zsombor
Egy katona - Gergely Arnold
Őr - Rétyi Zsombor
Báthory tisztje - Varga Attila

Halott nők:

Fülöp-Gergely Tímea, Kerekes Mária, Kolcsár Katalin, Barazsuly Erzsébet, Berecz Zsejke, Popovici Zsófia, Szakács Ágnes, Salamon Ildikó

 

Díszlettervező - Vereczkei Rita
Jelmeztervező - Kiss Borbála
A díszlettervező munkatársa - Venczel Attila
A jelmeztervező munkatársa - Kiss Zsuzsanna
Karigazgató - Kulcsár Szabolcs
Hangversenymester - Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Korrepetitor - Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Venczel Péter
Súgó - Kondrát Bea
A koreográfus munkatársa - Molnár Éva, P. Rusu Gabriela
A rendező munkatársa - Gombár Annamária, Venczel Péter
Koreográfus - Novák Péter
Vezényel - Kulcsár Szabolcs
Rendező - Bagó Bertalan

 

ITT NÉZD ONLINE

 

ATEMPO.sk