Mendelssohn: Éliás - az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus online hangversenye

Mendelssohn: Éliás - az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus online hangversenye

2021. március 13-án, szombaton 19.30-tól lesz látható Mendelssohn: Éliás oratóriuma az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában a budapesti Müpából.

 

Amikor 1829-ben, Lipcsében a húszéves Mendelssohn egy zenetörténeti jelentőségű előadáson felébresztette százéves álmából Bach Máté-passióját, ezzel nemcsak a Bach-reneszánszt, de a régizenei mozgalmat is elindította. Indokolt tehát, hogy az ő nagy oratóriumait is historikus tolmácsolásban hallgassuk. Vashegyi György nemegyszer nyilatkozta, hogy nagyra értékeli Mendelssohn zenéjét, és azt is régóta tapasztalhatjuk, hogy két együttese, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus élén sokat tesz a zeneszerző műveinek hazai népszerűsítéséért. Utóbbit elsősorban nem a szimfóniák, nyitányok és versenyművek, hanem a vokális kompozíciók igénylik, és e csoporton belül is az egyházzenei művek: motetták, oratóriumok.

A karmester nagy súlyt helyez a két monumentális Mendelssohn-oratórium, a Paulus és az Éliás korabeli apparátusú, historikus elveket követő megszólaltatására: újra és újra visszatér e remekművekhez, egyre kiforrottabb koncepcióban tolmácsolva Mendelssohn hitvalló opusait. Az Éliás a két nagy alkotás közül a későbbi és a népszerűbb: az akkor már régóta formálódó darabot 1846-ban mutatták be a Birminghami Fesztiválon, amely egy jótékony megrendeléssel segítette az oratórium megszületését.

Az ószövetségi próféta alakját és küzdelmes-konfliktusgazdag sorsát példázatszerűen bemutató mű számos formai jegyében a nagy barokk oratóriumok ihlető hatásáról tanúskodik. Zenéje azonban a romantika első nagy hullámának méltó képviselője, és a műnek sok újszerű vonása is akad - ilyen például a nyitányt megelőző bariton-recitativo. A kompozíció méltó megszólaltatását Vashegyi György és együttesei mellett élvonalbeli magyar és külföldi énekesek közreműködése garantálja.

A felvétel a Müpa 2018. október 26-i koncertjén készült.

 

Vezényel: Vashegyi György

Közreműködők:
szoprán - Ballabás Aliz, Pasztircsák Polina, Pintér Ágnes
mezzoszoprán - Láng Dorottya, Móré Gabriella
alt - Balogh Eszter
tenor - Komáromi Márton, Sebastian Kohlhepp
bariton - Jochen Kupfer
basszus - Borka Ákos, Melkovics Zoltán
gyermek-szoprán - Dömötör Emőke

Orfeo Zenekar, Purcell Kórus

 

ITT NÉZD A KONCERTET

ATEMPO.sk