Kedvenc Színészeink: Bakos-Kiss Gábor - a Zenthe Ferenc Színház online műsora (VIDEÓ)

2021. március 23-án, kedden folytatódik a Zenthe Ferenc Színház online sorozata. Ezúttal a Kedvenc Színészeink sorozat vendége Bakos-Kiss Gábor lesz. A műsor a színház Youtube csatornáján 17.00 órától látható.

 

Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, a színházk művészeti tanácsadója. Szerepelt a Stílusgyakorlatok című Queneau darabban, valamint ennek filmváltozatában a gyílusStakorlatok-ban. A zártkörűen bemutatott Tamási Áron produkció, az Énekes madár rendezője.

Bakos-Kiss Gábor 1981-ben született Nyíregyházán. Jogász végzettséget szerzett a Miskolci Egyetemen, majd 2009-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott. 2009 és 2011 között szabadúszó, 2011-től a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, 2014-től a Nemzeti Színház társulatának tagja. A színészet mellett rendez is.

A 2018/19-es tanévtől a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának színészmesterség tanára, 2019 februárjától 2020 márciusáig a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetője. A Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke, társalapítója ill. állandó zsűritagja a Kaleidoszkóp Nemzetközi VersFesztiválnak és a Nemzeti VERSenynek. Szívügye a versmondás, ebbéli elkötelezettségét is díjazták 2019-ben a Szeleczky Zita-emlékgyűrűvel. 2020-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki.

2021. július 1-től a Győri Nemzeti Színház igazgatója lesz.

 

Beszélgetőtárs Susán Ferenc.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk