Bekerítve és Arabesque - opera bemutatók online

2021. április 30-án, pénteken 19.30-kor az UMZE kamaraegyüttes előadásában két modern operát bemutatójára kerül sor online.

 

Énekelt és beszélt szó, két fél-szcenírozott zenés színpadi műben négy női sors. Láng István 1988-89-ben, Bächer Iván Oszkár című színművére komponálta TV-operáját, amely most kerül először koncerttermi közönség elé. Tihanyi László, aki egyben az est karmestere és az UMZE felkérésére folytatja zenés-színházi műveinek sorát, így ír készülő új művéről: Elvira, aki fiatal apácaként olthatatlan szerelemre lobbanva engedett Don Juan csábításának, majd megszülte az ekkor fogant gyermeket, élete utolsó, magányos napjait tölti a kolostorban, ahová elmenekült a megszégyenülés elől. Szerelméhez egykor írt verseit olvasgatja, lassan elhomályosuló elmével írja elvesztett gyermeke és önnön tragikus sorsán merengő naplóját.
E két életszakasz keveredik a műben, ahol a fiatal, szerelmes apácát énekesnő, a kiüresedett életből távozni készülő, idős apácát prózai színésznő személyesíti meg.
A lírai szerelmet és az önsanyargató tépelődést Fellegi Melinda mély empátiával formálta librettóvá.

 

MŰSOR

Láng István: Bekerítve – TV-opera Bächer Iván ‘Oszkár’ című színműve alapján – koncerttermi bemutató
Tihanyi László: Arabesque – semi-opera – ősbemutató

 

KÖZREMŰKÖDIK

MOLNÁR PIROSKA – próza
MELÁTH ANDREA – mezzoszoprán
MOLNÁR ANNA – mezzoszoprán
UMZE Kamaraegyüttes

 

Rendező: HOJSZA HENRIETTA

Vezényel: TIHANYI LÁSZLÓ

 

ITT NÉZD ÉLŐBEN

 

ATEMPO.sk