Szörényi 75 - Szörényi Levente jubileumi koncertje online

2021. június 26-án, szombaton 19.30-kor Szörényi Levente jubileumi koncertjét láthatjuk online a Müpaból a művész évfordulója tiszteletére, ahol vendégként többek közt Bródy János és Szörényi Szabolcs is színpadra áll.

 

Szörényi Levente életműve a magyar könnyűzenei kultúra meghatározó része. Előadói, zeneszerzői és szövegírói munkássága az Illés-együttes és a Fonográf frontembereként a háromperces dalok, a színpadi, dramatikus művek (rockoperák, rockballadák), zenekari és kórusdarabok alkotásában teljesedik ki. Hetvenötödik születésnapját kétrészes műsorral ünnepli, amelynek első fele kortárs szerzeményeire épül, második részében pedig pályatársai - Bródy János és Szörényi Szabolcs - lépnek fel, megidézve az Illés zenekar munkásságát.

Szörényi Leventét a magyar kultúrában meghatározó, nagyhatású életműve elismeréseként Kossuth-, Erkel-, Prima Primissima- és számos egyéb díjjal tüntették ki, munkásságát a rendszerváltozás óta „nemzeti minimumként” is emlegetik. Szerzőtársával, Bródy Jánossal megteremtették a Kárpát-medencei ihletésű magyar nyelvű beatzenét.

Színpadi művei közül mindenekelőtt az István, a király című 1983-as rockopera és az 1982-es Kőműves Kelemen rockballada emelkedik ki, amelyek közel negyven éve megtalálhatók a színházak repertoárján. A Müpa-beli születésnapi műsor első részében elhangzik az Elég volt! című kóruskantáta, amely Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regénye alapján készült, valamint oratóriuma, a Rákos Sándor és Komoróczy Géza fordításában sumer-akkád eposzok felhasználásával született „Fénylő ölednek édes örömében...” - Innin és Dumuzi.

A műsor második részében Szörényi Levente kortársai, „a nagy generáció” tagjai - az ünnepelt mellett Bródy János és Szörényi Szabolcs - állnak színpadra.

 

Közreműködők

Bródy János
Csengeri Attila
Feke Pál
Köpeczi Sándor
Mester Viktória
Molnár Levente
Rálik Szilvia
Szörényi Levente
Szörényi Szabolcs

Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató - Strausz Kálmán)
Honvéd Férfikar (karigazgató - Riederauer Richárd)
Óbudai Danubia Zenekar (rockszekció közreműködésével)

Vezényel:
Kesselyák Gergely

 

ITT NÉZD ONLINE

ATEMPO.sk