Assziszi Szent - Soóky László utolsó monodrámája Komáromban

Assziszi Szent - Soóky László utolsó monodrámája Komáromban

2021. augusztus 17-én, kedden 19.00 órai kezdettel kerül bemutatásra a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán a Dialóg Assziszi Szent című produkciója.

Az előadás címszerepében Culka Ottót, a Komáromi Jókai Színház művészét láthatják az érdeklődők, Klaudia, Assziszi aszisztense Molnár Xénia. Az előadás zenei munkatársa Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, az előadás díszlete Telihay Péter tervei alapján készült. Dramaturgként Varga Emese dolgozott a produkcióban. A rendező Telihay Péter.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

 

Soóky László utolsó monodrámája, a történeti trilógia (A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd, az Egy disznótor pontos leírása és A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti) tragikomikus epilógusa.

Ebben a játékban már nincs történelmi helyzet, sem kitörési lehetőség, a mesélő már nem létező helyszínről tudósít, s meséli el, milyen körülmények között futott zátonyra egyik-vagy másik változtatási szándék.

Ehelyett a főszereplő kemény, ironikus hangvételben, de önmagát sem kímélve, összegzi az elmúlt évtizedek eredményeit: eltűnődik az elhalasztott lehetőségeken, elemzi a túlélési stratégiákat, felvázolja az önfelmentés és a gyávaság következményeit.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A rendezvény az aktuális óvintézkedések betartása mellett kerül megrendezésre.

 

Culka Ottó, Molnár Xénia

 

ATEMPO.sk
Fotó: Dömötör Ede