Kamp Salamon és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának karácsonyi hangversenye ONLINE is

Kamp Salamon és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának karácsonyi hangversenye ONLINE is

2021. december 15-én, szerdán 19.30-tól Kamp Salamon és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának karácsonyi hangversenyére kerül sor a budapesti Zeneakadémia nagytermében, amit ONLINE is közvetítenek.

 

Két egyházi szólókantáta keretez két versenyművet a Zeneakadémia idei karácsonyi hangversenyén. Mind a 35-ös, mind az 51-es kantáta Bach lipcsei éveiben keletkezett, előbbi – melyből ezúttal a nyitótétel hangzik el – a Szentháromság utáni 12. vasárnapra készült és 1726-ban mutatták be, utóbbit általános használatra (ogni tempo) komponálta a szerző, bár az első előadása végül a Szentháromság utáni 15. vasárnapra esett 1730-ban. A csembalóversenyek között több olyan művet is találni, melyben Bach egy korábbi versenyművét dolgozta át, így a g-moll csembalóverseny a 1041-es d-moll hegedűverseny átirata. A 1052-es versenyműnél bár nincsen konkrét bizonyíték rá, de a csembalószólam hegedűszerű fordulatai miatt azt feltételezik, hogy ez is egy elveszett hegedűverseny átirata lehet. Ennek köszönhetően születtek a 20. század folyamán olyan változatok, melyekben megpróbálták rekonstruálni, hogy szólhatott a feltételezett hegedűverseny. Bach mesterművei avatott tolmácsolásban hangzanak fel: az egyetem hallgatóiból alakult zenekart a Zeneakadémia Doktori Iskolájának tanára, a Liszt- és Kossuth-díjas Kamp Salamon vezényli, a szólisták – köztük Dobozy Borbála, a Zeneakadémia egyetemi tanára – mind a hazai koncertélet elismert szereplői.

 

ITT NÉZD ONLINE

 

Műsor

J. S. Bach: Geist und Seele wird verwirret – kantáta, BWV 35 • Sinfonia
J. S. Bach: g-moll csembalóverseny, BWV 1058
J. S. Bach: d-moll hegedűverseny, BWV 1052R (rekonstruált változat)
J. S. Bach: Jauchzet Gott in allen Landen – kantáta, BWV 51

 

Közreműködik

Szemere Zita (szoprán)
Kalló Zsolt (hegedű)
Dobozy Borbála (csembaló)
Mekis Péter (orgona)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Kamp Salamon

ATEMPO.sk