Orbay Lilla Quintet és Tűzkő Salamon Quintet koncert - jubileumi Jazz Showcase ONLINE

2022. február 6-án, vasárnap folytatódik az immár tizenötödik alkalommal megrendezett, a közép-európai régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéje, a Jazz Showcase Budapesten, a Müpában, melynek koncertjei ONLINE is közvetítik.

A 2008-ban indított sorozat célja, hogy támogassa a dzseszutánpótlást. A korábbi években bemutatkozott tehetségek napjainkra a színtér fontos előadóivá váltak, sikertörténetük példával szolgál a szárnyaikat most bontogatók számára.

A háromnapos eseménysorozat délutánjain hat ígéretes fiatal zenekar verseng a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri és a közönség szavazataiért. A háromnapos dzsesszfiesta házigazdája Jazzkovács László.

A versenybe szálló hat együttes tagjai kisebb klubfellépéseken már bizonyították rátermettségüket. A negyvenöt perces, ingyenes koncertet adó formációk tagjai hangszerük kiemelkedő zenészei, a Müpába kiforrott, kész produkcióval érkeznek. A koncerteket ONLINE is közvetítik.

Bemutatkozik a dzsesszt hiphoppal és funkkal színesítő Ocsovay Damján Trió, a magyar népdalkincset és a latin ritmusokat a zenéjébe olvasztó Danyi Diána Quintet, de fellép a Hangulatkoncertek visszatérő fellépőjeként ismert Jónás Rezső bandája, vagyis a Reggie Jonas Jr. Trio is. Ugyancsak zenélni fog a tavaly alakult, és az év fiatal jazz-zenésze verseny közönségdíját elnyerő Bangó Adrienne Quartet a rozsnyói Farkas Zsolttal, az újragondolt dzsessz standardeket és saját dalokat egyaránt játszó Orbay Lilla Quintet, valamint a klasszikus trombitásként induló fiatal tehetség ötöse, a Tűzkő Salamon Quintet. A nézők a formációkra online és a helyszínen is leadhatják voksaikat.

 

ITT NÉZD ONLINE 

 

Program  

Február 6. (vasárnap)

16.30 Orbay Lilla Quintet

Az Orbay Lilla Quintet a zenekarvezető névadó frissen alakult csapata. A Jazz Showcase-re repertoárjukat groove-os feldolgozásokból, újragondolt és átkomponált jazzsztenderdekből, valamint saját dalokból állították össze, latinosabb fordulatokkal is kiegészítve azokat. Hangzásviláguk könnyed és izgalmas. A formáció erőssége a tagok egyedi improvizációs készsége és gazdag zenei szókincse.

Orbay Lilla 1998-ban született zeneszerető családba, de ő az első, aki zenész pályát választott. Édesapja lemezgyűjteményéből válogatva először a blues, majd a korai swing bűvölte el, és igen fiatalon kezdett bluesos majd popos darabokat írni. 2004-ben a pestszentlőrinci Dohnányi Ernő Zeneiskolában klasszikus zongora szakon kezdte meg zenei tanulmányait, amelyeket tizenhárom évig folytatott. 2017-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol 2019-ben OKJ vizsgát tett. Ezt követően kezdte el a jazz-zongora szakot is ugyanitt, tanára Pozsár Máté és Révész Richárd volt. A képzés első éve után felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre osztatlan jazzénektanár szakra, ahol jelenleg is tanul. 2019-ben két díjat is elnyert: a IV. Országos Jazzversenyen második helyezést ért el jazzének kategóriában, a Belvárosi Jazzversenyen pedig különdíjat kapott McCoy Tyner Blues On The Corner című szerzeményéhez írt dalszövegéért. 2021 januárjában bejutott a Magyar Jazz Szövetség által hagyományosan megrendezett Az év fiatal jazz-zenésze verseny döntőjébe.

ének, zongora - Orbay Lilla
trombita - Sebestyén Patrik
gitár - Stummer Márton
bőgő - Orbán György
dob - Richter Ambrus

 

18.00 Tűzkő Salamon Quintet

A jazzkedvelők körében nem ismeretlen a Tűzkő családnév. Salamon korán zeneközelbe került édesapja, Tűzkő Csaba szaxofonos révén, aki máig meghatározó hatást gyakorol zenei fejlődésére. Jelenleg a Grazi Művészeti Egyetem jazz tanszakán tanul trombitát James Rotondi professzortól. Kiköltözéséig rendszeres résztvevője volt a budapesti éjszakák jam sessionjeinek Karádi Istvánnal, Pap Mártonnal és Barakonyi Brúnóval. Horváth Balázst is itt ismerték meg.

Tűzkő Salamon kilencévesen kezdte tanulmányait klasszikus trombitán, a legtöbbet Simai Lászlónak köszönheti. Tizennégy évesen kerítette hatalmába a jazz, melynek elméletére és zongorára édesapja tanította. Játszott a Brass Monkey Big Bandben, illetve fontos tapasztalatokat gyűjtött a jazz tanszék László Attila vezette nagyzenekari gyakorlatain.

Papp Márton (altszaxofon) 2003-ban született Siklóson. A Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszakán tanul jazz-szaxofont, tanára Kollmann Gábor. Tavaly Az év fiatal jazz-zenésze verseny döntőse volt.

Horváth Balázs (zongora) a 2018-as Jazz Showcase-en mutatkozott be a Müpa közönségének. Jelenleg a Zeneakadémián Oláh Krisztián tanítványa, illetve Ávéd János mentoráltja, egyszersmind a budapesti Ádám Jenő Alapfokú Zeneiskola tanára. Számos versenyen ért el első helyezést.

A 2002-es születésű Barakonyi Brúnó (bőgő) 2016-ban kezdte tanulmányait basszusgitáron Szentgallay Györgynél. 2018 óta a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola jazzbőgő szakán tanul Oláh Zoltántól.

Karádi István (dob) Kiskunfélegyházán született. Balázs Elemérnél és Pusztai Csabánál kezdett jazzdobot tanulni. Jelenleg az Egressy Béni Zeneművészeti Szakgimnázium ötödéves hallgatója. Játékstílusára a legnagyobb hatást Philly Joe Jones és Art Blakey gyakorolta.

ATEMPO.sk