Staféta Jazz Fesztivál - Hodek Áron, Tálas Áron, Oláh Kálmán Jr. formációi Somorján

2022. március 26-án, szombaton 20.00 órától három kiemelkedően tehetséges fiatal zenekarvezető formációja mutatkozik be a somorjai Mozi Clubban, az Északi Jazz Turné keretében.

A turnék életre hívásának szándéka, hogy a magyarországi, felvidéki és erdélyi jazz-zenészek és jazz-klubok között aktív kapcsolat formálódjon, elinduljon a szereplők közötti kommunikáció, majd ennek eredőjeként hosszú távú együttműködések jöhessenek létre. A cél tehát, hogy kialakuljon a párbeszéd budapesti, vidéki és határon túli jazz helyszínek és jazz formációk között. A turné három-három napon át utaztat három-három zenekart, akik fellépéseik alkalmával az adott helyszínen egyetlen este alatt adják át egymásnak a stafétát. Az ötven-hatvan perces koncertek nívóját a fiatalabb generáció legkiemelkedőbb egyéniségei szavatolják.

Az Északi Jazz Turnén közreműködik multiinstrumentalista és mára külföldön is jegyzett Tálas Áron triója, az édesapja nyomdokait nagy tehetséggel és szorgalommal követő Oláh Kálmán Jr. szaxofonos kvintettje, valamint a tengerentúlon is igazi csodagyerekként ünnepelt komáromi Hodek Áron basszusgitáros saját formációja.

PREMIER: Megérkezett Hodek Áron első saját száma, a Never Give Up

Belépő 5 euró. Mindenkit szeretettel várnak. Az esemény az aktuális óvintézkedések betartása mellett kerül megrendezésre.

 

HODEK ÁRON TRIO
A mindössze 12 éves, komáromi Hodek Áron basszusgitáros máris egy világszerte elismert zenész. Elképesztő tehetségére és sikereire hat éves kora óta figyel a világ. Nemcsak választott hangszerén, a basszusgitáron nyilvánul meg kiemelkedő zenei érzéke, de produceri munkáiban és saját szerzeményeiben is. 2021-ben kiadta első single-jét Never Give Up címmel, amelyen a világhírű gospel-zenész, billentyűs és énekes, Doobie Powell volt a vendége. Áron tehetségére olyan legendás zenészek figyeltek fel, mint Quincy Jones, Lenny Kravitz, Justin Timberlake, Timbaland, Charlie Puth, Chris Brown, Robert Glasper, Ben Williams és még sokan mások. Ezúttal Szlovákia egyik prominens zenészével, Eugen Vizvary zongoristával, valamint a 18 éves dobos-fenoménnal, a Berklee-n tanuló olasz-szlovák Mattia Müllerrel mutatkozik be a klubban.

Hodek Áron – basszusgitár
Eugen Vizvary – billentyűk
Mattia Müller – dob

 

TÁLAS ÁRON TRIO
Tálas Áron Junior Prima, Gramofon, és Artisjus díjas jazz-zongorista, zeneszerző. 2015-ben alapította meg trióját. Két lemezt vettek fel, melyeken saját szerzeményei hallhatóak. Első lemezükről így írt Zipernovszky Kornél kritikus a Magyar Narancsban: “Rengeteg finom utalás hallható ki Tálas játékából, de ez mellékes. A lényeg, hogy ezen a ma már szinte elvárható virtuozitáson túl eredetisége, közlékenysége, elképesztően kifejlett formaérzéke és muzikalitása valami olyat produkált ezen a lemezen, aminek saját világa van.” Második lemezük, a BMC Records gondozásában megjelent Little Beggar 2018-ban az “Év Jazzlemeze” lett a Gramofon magazinban. Ezen a koncerten a régi szerzemények mellett új számok is elhangzanak, melyeket minden bizonnyal a bázeli Focusyear mesterkurzus is inspirált, ahol Áron korosztályának legjobbjaival zenélt és tanult egy éven keresztül.

Tálas Áron – Fender Rhodes, zongora
Serei Dániel - dob
Ifj. Tóth István - nagybőgő

 

OLÁH KÁLMÁN JR. QUARTET
A fiatal szaxofonos-zenekarvezető Oláh Kálmán Jr. zenei inspirációit elsősorban a barokk és romantikus klasszikus zenéből, főként Bach, Rachmaninov, Richard Strauss és Wagner kompozícióiból meríti, e szerzők által használt harmóniai fordulatokat, hangulatokat igyekszik integrálni saját jazz-szerzeményeibe. Formációjába egy másik szólistát, Molnár Sándort is felkérte maga mellé, így a szoprán és a tenorszaxofon párbeszédében bontakozik ki a zenei mondanivaló. Kálmán e márciusi koncertrepertoár összeállításakor saját kompozícióiból, valamint bátyja, a zongorista Oláh Krisztián kortárs, klasszikus ihletésű szerzeményeiből válogatott, így a két testvér világának dinamikus, ugyanakkor harmonikus váltakozásával találkozhat a nagyérdemű.

Oláh Kálmán Jr – szaxofon
Egri János Jr. – zongora
Jónás Géza – bőgő
Márkosi András – dob

ATEMPO.sk