Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál Komáromban – részletes program

Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál Komáromban – részletes program

2022. június 11-én, szombaton Komárom is csatlakozik a Csoóri Sándor Fesztiválhoz.

Ezen a napon az egész Kárpát-medencében a Csoóri Sándor Fesztiváltól lesz hangos számos köztér és utca, hiszen a túlzás nélkül tízezreket megmozgató népművészeti rendezvénysorozat szinte az egész magyarlakta régiót behálózza. Több mint 10 ezer néptáncos áll majd színpadra a fesztivál keretében több mint 30 helyszínen.

Gazdag kísérőprogramokkal Felvidéken két helyszínen, Komáromban és Nagyidán is lesz a magyar népzene és a néptánc a főszereplő. A Táncfórum és a Keleti Erő összefogása által a népzenei világ legjava lép színre, de lesznek kézművesek, villámcsődületet (flashmob), kirakodóvásár és még sok más program.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Az esemény az aktuális óvintézkedések betartása mellett kerül megrendezésre.

 

Program

10.00 Istentisztelet a komáromi református templomban
11.00 Felvonulás
11.30 Közös tánc, közös ének, vers (Klapka tér) – Közreműködik Korpás Éva és Béhr Márton
12.00 Felvidék táncainak improvizatív bemutatása (sétáló utca), közös tánc (Klapka tér)

Közreműködnek:

Csallóközi Táncegyüttes
Csallóközi Ifjúsági Táncegyüttes
Mátyus Néptánccsoport
Pettyem Táncegyüttes
Sendergő Néptáncegyüttes
Komárom Táncegyüttes
Csiribiri Gyermek Néptáncegyüttes
Feszty Árpád Néptáncegyüttes
Csalló Néptáncegyüttes
Csali Gyermek Néptáncegyüttes
Jókai Hagyományőrző Néptánccsoport
Árgyélus Táncegyüttes
Szőttes Kamara Néptáncegyüttes
Gímesi Villő Hagyományőrző Csoport
Bellő Néptáncegyüttes
Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes

Zenei kíséret: Pósfa Zenekar

13.00 „Táncolj velünk...” - tánctanítás és közös tánc a résztvevőkkel (Klapka tér)
Házigazda Báráth Kitti, Konkoly László és a Jókai Hagyományőrző Néptánccsoport

15.30 a Figur Népzenei Tanfolyam részvevői és oktatói közös koncertje
17.00 Lakatos Róbert és a RÉV zenekar koncertje
19.00 Táncház a Borozóban

ATEMPO.sk