Füst a szemében - Cseh Tamás története és dalai Komáromban

2023. április 2-án, vasárnap 19.00 órakor kerül sor a Füst a szemében - Cseh Tamás története és dalai című, a 2009-ben elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes születésének 80. évfordulója alkalmából megrendezett zenés emlékestre a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

Bereményi Géza és Csengey Dénes dalszövegeivel, majd pedig Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán a szövegkönyvet írta és az előadást rendezte Vecsei H. Miklós, aki mellett az est keretében fellép Ratkóczi Huba és Szabó Balázs is a Zsámbéki Nyári Színház közreműködése mellett.

Cseh Tamás élettörténetét mesélik el, Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán, a születésétől a haláláig több, mint 20 dal kíséretében. Tamás karaktere és emlékezete egyedülálló, mindannyiunk számára közös nevező. Nem is kíséreljük meg az ő előadásmódját interpretálni, arra fókuszálunk, ahogy ő is kéri a Beszélgetőkönyvben, hogy “megszólaljunk”, és elmeséljék a történetüket.

A belépőjegy ára 16 euró. Mindenkit szeretettel vár az emlékestre.

ATEMPO.sk