A Klárisok zenekar interaktív mesekoncertje Nagymegyeren

2023. március 13-án, hétfőn 10.30-kor valósul meg a Klárisok zenekar interaktív mesekoncertje a nagymegyeri Városi Művelődési Központban.

A zenekar hazai népzenei-világzenei paletta egyik legnépszerűbb, (nemcsak) gyermekeknek szóló zenét játszó formációja. Korzenszky Klára gyermekpszichológus, énekes valamint a kiterjedt népzenei ismereteikre és széleskörű hangszeres tudásukra támaszkodó zenésztársai gyerekműsoraiban jól ismert gyerekdalaink és mondókáink gyöngysorként felfűzve, szövegeik, dallamaik és szimbólumaik segítségével, szinte önmaguktól rendeződnek egységes egésszé.

A mesekoncertek során a gyermekpszichodráma és a meseterápia elemeit felhasználva a fantáziára, szerepjátékra, valamint a mintha-élményre helyezve a hangsúlyt közös énekléssel, játékkal, interaktív módon, együtt alkotjuk meg a mindannyiunk számára biztonságos útmutatásként szolgáló mesét.

A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség az interaktív mesekoncertre.

ATEMPO.sk
Fotó: Göndör Dániel