Arizóna koncert Somorján

2023. március 18-án, szombaton 20.00 órakor valósul meg az Arizóna együttes hat állomásos 14 év Arizónában című mini turnéjának egyik koncertje a somorjai Moziban.

A turné érdekessége, hogy minden városból kiválasztanak egy plusz zenészt, aki pár dal erejéig színesíteni fogja dalaikat az adott koncerten.

Az Arizóna zenekar 2009-ben alakult Dunaszerdahelyen, a csapat eleinte feldolgozásokat játszott, de hamar tisztázódott bennük a cél, valami egyedit és különlegeset szerettek volna alkotni. Ezután teljes erővel ráálltak a saját dalok írására. Olyan neves zenekarok előzenekaraként arattak sikereket, mint a Bikini, a Kiscsillag, a Kowalsky meg a Vega illetve a Children of Distance, emellett saját, önálló koncerteket is adtak.

A belépőjegy ára 5 euró. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség az eseményre.

 

A zenekar tagjai

Maja - ének
Gábor - gitár
Fecó - zongora
Dodi - dob
Bálint - basszusgitár
és egy meglepetés vendég

ATEMPO.sk
Fotó: arizonazenekar.hu