Petőfi Sándor MA - rendhagyó irodalomóra Juhász Anna irodalmárral és a Verseitek Dallama duóval Pozsonyban

2023. április 13-án, csütörtökön 09.00 órakor kezdődik a Petőfi Sándor MA című rendhagyó irodalomóra Juhász Anna irodalmárral és a Skoperda Nóra és Nagy Gergő alkotta Verseitek Dallama duóval a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának G127-es termében. Az esemény főszervezője a pozsonyi Liszt Intézet.

Ismerjük, de mit tudunk kezdeni Petőfi örökségével a XXI. században, miként tudjuk a mai korba átmenteni a nyelvét, verseit? Mit üzen ez az életmű és Petőfi a mai fiatalnak? A ma emberét miként érinti meg?

Vendégünk a rendhagyó irodalomórán Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kiemelt Programok igazgatója, a Petőfi programok egyik szervezője és a Verseitek Dallama duó.

200 évvel ezelőtt fordulat állt be a magyar szellemi és irodalmi életben. Fontos irodalmi művek jöttek létre, kialakult a ma is használatos magyar nyelv és megszületett egy géniusz, akinek hangja máig üzen nekünk.

Petőfi Sándor (1823-1849) a magyar költészet egyik legfontosabb alakja, forradalmár, nemzeti hős. Kötelező olvasmány, verseivel már gyerekként találkozunk. Vörösmarty Mihály, Jókai Mór és Arany János barátja, vándorszínész, költő, százados.

A 2017-ben létrejött Verseitek Dallama duó: Skoperda Nóra és Nagy Gergő alkotó-párként, egymást erősítve saját versekből és a magyar irodalom meghatározó alkotóinak, jeles költők verseiből készítenek zenét és ebből állítják össze műsorukat. A programon felcsendül néhány dal a XX. századból - így is megmutatva, Petőfi és a reformkor miképp élt a közel kortárs szerzőkben - és természetesen felcsendülnek Petőfi Sándor költeményei is.

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet IDE kattintva jelezhetünk a szervezők felé. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség a rendhagyó irodalomórára.

ATEMPO.sk