Rimaszombati Városnapok 2023-ban - részletes program

2023. május 5-én és 6-án, pénteken és szombaton rendezik meg a 2023-as Rimaszombati Városnapokat, ahol a színpadon tánc- és folklórcsoportok, énekesek és a helyi diákság műsorai váltják egymást a rimaszombati Fő téren, a házigazda pedig Cyril Žolnír lesz.

A kultúrműsor keretében fellép a Čisté duše tánccsoport és a Lieščina folklórcsoport, de láthatjuk Rigó Mónikát, Majselfet és a Smola a hruškyt is.

Rigó Mónika 1980 szeptemberében született Somorján. Tizenkét évesen már egyházi dalokat énekelt a templomban, majd úgy tizenöt éves lehetett, amikor a kezébe került Bangó Margit hanglemeze. Ezek a csodálatos nóták elbűvölték, rádöbbent, hogy ez a műfaj áll hozzá a legközelebb és ettől kezdve főleg cigány dalokat énekelt. A nagymagyari Romafesztiválon is Bangó Margit dalait adta elő, ahol felfigyelt rá az egyik szervező, aki fiatal tehetségeket karolt fel . Segítségével eljutott Mónika Budapestre, ahol bemutatták a művésznőnek, aki a tanítványává fogadta.

A Fő téren zajló események mellett kísérőrendezvényként a szintén részt lehet venni a párhuzamosan megrendezett tavaszi vásáron is.

Mindenkit szeretettel vár a rendezőség a Rimaszombati Városnapokra.

 

Program

Május 5. (péntek)

10.00 A 2023-as Városnapok ünnepélyes megnyitója
10:15 A gyerekek a városnak - az óvodák és alapiskolák diák jajnak fellépése
12.30 A Magán Zenei Konzervatórium műsora
13:30 A Relax Szabadidőközpont diákjainak kreatív és fizikai tevékenységeinek bemutatása
15.00 A városi képviselő-testület ünnepi ülése - a Díszpolgári cím, a Városdíjak és a Polgármesteri díjak átadása a 2023-as évben /Városi Művelődési Központ/
15:00 Čisté duše tánccsoport
15:30 Lieščina folklórcsoport
16:30 Rigó Mónika
18:00 Marlett
19:30 Majself
21:00 Smola a hrušky

Május 6. (szombat)

10.00 A város a gyerekeknek - Johnny Mečoch táncos és koreográfus Perfecto Show műsora - eredeti hip-hop fellépés, tánckoreográfiák, tánciskola, táncverseny
11:30 Bluetrend country

ATEMPO.sk