A szerelem nem szégyen - régi filmek dalai Vörös Edit, Domoszlai Sándor és Heller Tamás előadásában Tornalján

A szerelem nem szégyen - régi filmek dalai Vörös Edit, Domoszlai Sándor és Heller Tamás előadásában Tornalján

2023. június 15-én, csütörtökön 19.00 órakor rendezik meg A szerelem nem szégyen című zenés műsort Vörös Edittel, Domoszlai Sándorral és Heller Tamással a tornaljai Városi Művelődési Központban.

A 30-as, 40-es évek magyar filmslágereinek kamaraszínházi előadása élő zenei kísérettel, amely a kor hangulatát idézi két fiatal szív egymásra találásán keresztül.

A korszakról - melyben születtek ezek a dalok - kevés a fogalmunk. Leginkább annyi, hogy fekete-fehér és szép!

E korszak muzsikája talán a legszínesebb könnyűzenei műfaj. A méltán népszerű charleston, shimmy, foxtrot táncok, a 30’-as évek fox, swig lüktető zenéi kelnek életre. Kísér a Palermo Band Gonda László vezetésével.

A belépőjegy ára elővételben 10 euró, míg a helyszínen 13 euró. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség az előadásra.

ATEMPO.sk