2023. május 25-én, csütörtökön 19.00 órától lesz látható ÁJLÁVJÚ címmel a kassai Thália Színház új, élőzenés Broadway musicaljének premierje.
Czajlik József rendezésében Dégner Lilla, Varga Lívia, Madarász Máté és Rubóczki Márkó áll majd a színpadon.
Belépés Kazinczy bérlettel, a belépő 11 euró. Mindenkit szeretettel várnak az előadásra.
Az észvesztő tempót diktáló darabban húsz jelenetben ismerkedünk meg különböző emberekkel, akik semmi mást nem akarnak, csak összejönni valakivel, és a sikert vagy a kudarcot valamilyen módon túl szeretnék élni. Mindannyian boldogok akarnak lenni, de senki sem veszélyezteti jobban a saját boldogságukat, mint ők maguk. Hol nevetséges, hol siralmas, hol megható, hol bosszantó, hol szellemes, hol groteszk helyzeteket látunk. Ez a musical tulajdonképpen egyfajta könnyed párkapcsolati enciklopédiának tekinthető, a legkülönfélébb randevúfajták számbavétele után, az egymás mellett élés variációit is bemutatja, a társkeresés abszurditása mellett a szerelem legkülönbözőbb fajtáival szembesülhetünk. A legkülönbözőbb zenei stílusok festik meg az egyes jelenetek hangulatát a rockandrolltól, a countryn át, a tangón keresztül, az andalító melódiákig.
Jimmy Roberts – Joe DiPietro: ÁJLÁVJÚ
SZEREPLŐK
Dégner Lilla
Varga Lívia
Madarász Máté
Rubóczki Márkó
RENDEZŐ
Czajlik József
STÁB
Zenei kíséret: Horňák Marek m.v./a.h., Fazekas Bence m.v./a.h.
Fordította: Fábri Péter
Dramaturg: Forgács Miklós
Díszlet és jelmez: Őry Katalin m.v./a.h.
Koreográfia: Kántor Kata
Zenei vezető, korrepetítor: Marík Erzsébet m.v./a.h.
Light design: Majoros Róbert m.v./a.h.
Rendező asszisztens: Richtárcsik Mihály
Licensed on behalf of Péter Fábri translator by the Proscenium Agency for Authors Ltd. (www.proscenium.hu)
ATEMPO.sk
Fotó: Thália Színház