Jövőre veled, ugyanitt - Bernard Slade nagysikerű vígjátéka a Feketenyéki Színházi Kalandok keretében

2024. június 22-én, szombaton 19.00 órától Jövőre veled, ugyanitt címmel romantikus vígjáték lesz látható a Csillagfény Produkció előadásában a Feketenyéki Színházi Kalandok programsorozat keretében a piactéri szabadtéri színpadon (rossz idő esetén a helyi kultúrházban).

Bernard Slade 1975-ben írt színdarabját – a színházak meghódítása után – 1978-ban filmre is vitték: a sikeres mű négy Oscar-jelölést gyűjtött be, és azóta is minden idők egyik legjobb romantikus alkotásaként tartják számon.

Doris és George – egy rostélyosnak köszönhetően – egymás mellett ébrednek 1951. februárjának egyik kellemes reggelén. Az együtt töltött éjszaka után George-nak bűntudata támad, hiszen a felesége otthon várja; majd nem sokkal később Dorist keríti hatalmába a lelkiismeret-furdalás, hiszen a férje otthon várja…

Elszakadni egymástól azonban nem is olyan egyszerű. Így hát megegyeznek, hogy minden évben ugyanazon a napon újra találkoznak egymással; és ettől kezdve történjen velük bármi, családi örömhír vagy tragédia, ők mindig ott lesznek egymásnak – egy évben egyszer. „Látják” felnőni egymás gyerekeit, esetenként megmentik párjuk házasságát; mi pedig látjuk őket felnőni, változni, megöregedni, veszekedni vagy összebújni.

Figyelhetjük őket 25 éven át egy kis szállodai szobában, amelyben megállt az idő, és ahová a szerelmesek vissza-visszatérnek, hogy boldogan éljenek, amíg…?

Belépő elővételben 10 euró, a helyszínen 15 euró.

 

Szereplők

Doris - Virágh Panna /  Csekő Rita
George - Türei Márk
Mr.Chalmers - Körtvélyessy Zsolt - Jászai Mari díjas, Érdemes és Kiváló Művész / Váry Károly - Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje
Boy fiú – Domokos Ádám / Beregszászi Zoltán / László Levente

Rendező

Váry Károly - Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje

ATEMPO.sk