2024. augusztus 18-án, vasárnap Szent István-napi megemlékezésre és a Csemadok megalakulásának 75. évfordulója alkalmából ünnepi ülésre kerül sor Kassán.
A rendezvényen közreműködik Tóbisz Titusz operaénekes és Grejtáková Júlia zongoraművész.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Program
15.30 a kassai református templomban Szent István-napi ökumenikus istentisztelet
17.00 az Óvárosháza tanácstermében a Csemadok megalakulásának 75. évfordulója alkalmából sorra kerülő ünnepi ülés
Tóbisz Titusz Rimaszombatból származik és a füleki gimnázium egykori diákja. Metálénekesnek készült, de végül operaénekes lett. Tanulmányait a kassai Jozef Adamovič Konzervatóriumban végezte megvédve Shakespeare-figurák hőstenor szerepekben c. zárómunkáját. 2012-ben elnyerte az Év Hangja díjat a Miskolci Nemzeti Színházban előadott Jean Valjean szerepéért A nyomorultak c. musicalben. 2014 óta a Kassai Állami Színház Operatársulatának szólistája. Ugyanakkor vendégszólistaként együttműködik más európai operaházakkal is. Jelenleg is sikerrel alakítja Jean Valjean szerepét a pozsonyi Új Színpadon (Nová scéna), amiért 2019-ben a szlovák kulturális minisztérium díjában részesült. Otello szerepéért megkapta az Irodalmi Alap díját, valamint jelölték a nagy presztízsű Dosky 2019 díjra. Az Irodalmi Alap 2017-ben is díjazta Arindal alakításáért Wagner A tündérek c. operájában. Janáček Její pastorkyni c. darabjában Laco Klemeň szerepéért is elismerést szerzett: 2019-ben elnyerte a Dél-csehországi Thália-díjat, s ugyanebben az évben jelölték a cseh Thália-díjra is. 2018-ban komolyzene kategóriában ő kapta meg a Harmónia-díjat.
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!