2025. február 13-án, csütörtökön 11.00 órától mutatják be a Piros esőt kortyolt a föld - Nyolcvan évvel ezelőtt című összművészeti előadást Balassagyarmaton, a Városházán.
Összművészeti színielőadással tiszteleg a roma holokauszt áldozatainak emléke előtt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért (KKETTK) Alapítvány legújabb produkciója. A magyarországi holokauszt 80. évfordulóján, a roma áldozatoknak emléket állító Piros esőt kortyolt a föld – Nyolcvan évvel ezelőtt című darab a roma kultúra szimbólumaival, mozgáskultúrájával kiegészülve teszi a fiatalok számára is átélhetővé a cigány népirtás sokáig kibeszéletlen és meghamisított történelmi tragédiáját, felidézve az áldozatokra való emlékezés súlyát és fontosságát. A produkciót a KKETTK Alapítvány felkérésére Horváth Csaba, a Forte Társulat alapítója állította színpadra. Az összművészeti előadás szövegkönyvét Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója dramatizálta, zenei anyagát Lukács Miklós Erkel Ferenc - díjas cimbalomművész, zeneszerző komponálta. A színpadi mű ötletét Schmidt Mária történészprofesszor, a KKETTK Alapítvány főigazgatója adta. A darab szövegkönyve elsősorban a túlélők vallomásaira és a tragédiát feldolgozó, arra reflektáló költeményekre épül. Az ingyenesen megtekinthető előadás személyes sorsokon keresztül idézi meg a népirtás rettenetét, fejet hajtva a túlélők szenvedései és az áldozatok emléke előtt.
A rendezvényre a belépés ingyenes.
Szereplők
Földeáki Nóra
Fátyol Kamilla
Kondákor Ajsa Panka
Bari István
Horkay Barnabás
Widder Kristóf
Zenészek
Lukács Miklós - cimbalom
Orbán György - nagybőgő
Csízi László - dob
Alkotók
Ugron Zsolna - szövegkönyv, dramaturg
Lukács Miklós - zeneszerző
Horváth Csaba - rendező
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!