Jókai 200. Így szerettek, így mulattak Jókai és kortársai - zenés, verses előadás Pozsonyban

2025. március 24-én, hétfőn 17.00 órától mutatják be a Jókai 200. Így szerettek, így mulattak Jókai és kortársai című zenés, verses előadást Pozsonyban, a Liszt Intézet földszinti előadójában.

Jókai Mór élete és életműve olyannyira színes és hatalmas, hogy teljes képet nem kaphatunk róla. Ez az emlékműsor nem is próbálkozik ezzel, csupán képeket villant fel Jókai életéből, a kor légköréből, hangulatából, nagyon is valós élethelyzetek meseszerű kimenetelein keresztül. Az előadás szándéka az, hogy egy órára elrepítse nézőit abba a világba, amelyben Jókai élt és alkotott. A főszerepet természetesen Jókainé – Laborfalvy Róza kapja, aki belülről látta Jókai életét, s kicsit pletykálva – anekdotázva tudunk meg olyan részleteket, amit eddig esetleg nem is tudtunk. A feleséggel, a nagy idők tanújával meséltetjük el a történéseket. Nagy idők , nagy tanúi vallanak a magyar történelem egyik leghíresebb korszakáról, mely igazi művelődéstörténeti utazás lesz.

Előadja Somlai Valéria zongoraművész és Kékkovács Mara. A szerkesztő Klemen Terézia.

A rendezvényre a belépés ingyenes.

Program

Liszt: Első elfelejtett keringő (Valse Oubliée No.1.)

Jókai Mór – Liszt Ferenc: A holt költő szerelme – részlet és közben prózarészletek, megzenésített versek, korabeli divatos nóták, visszaemlékezések nagyon sok zenével, dalok, érdekességek és utalunk a legendás barátságra Petőfivel, valamint bemutatják Szendrey Júlia egy-két versét is.

 

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM