Minden hír

Gilotin

Nem a csapat élére álltam, hanem kiegészítettem azt - új énekessel folytatja tovább a Gilotin

Fél év keresgélés után az ímelyi Gilotin zenekar megtalálta énekesét. Ezzel új lendületre kapott a banda és hétvégén már be is mutatkoznak a közönségnek.

A zenekar vezetőjét, Pogány Tibort és az új énekest, Hodossy Karcsit (Jason) kérdeztük, hogy mi újság a zenekar házatáján.

 

Végre meg van az énekesetek. Nehéz időszak volt ez?

Tibor: Őszintén szólva nem volt könnyű, viszont ez az időszak nem azt jelentette a számunkra, hogy csak vártunk, mikor bukkan fel egy új érdeklődő. Miközben aktívan és passzívan kerestük a megfelelő zenésztársat, mi fokozatosan írtuk az új dalokat az új lemezre, és terveztük a jövőt.

 

Hogyan találtatok rá Karcsira?

Tibor: Ő reagált a hirdetésünkre, majd meghívtuk egy meghallgatásra. Egy héttel a találkozás előtt tisztáztuk, melyik dalokból készüljön, majd eljött és azokat eljátszottuk közösen. Majd jött a második forduló, beszélgettünk az elvárásokról, munkamódszerről, morális dolgokról. Már akkor láttuk, hogy egy intelligens és tehetséges srácról van szó, akit szívesen tudnánk a sorainkban. A többi jelentkezőnél akadt minimum egy olyan pont, amivel nem tudtunk igazán azonosulni és emiatt elképzelni a közös jövőt.

 

Hodossy Karcsi

Mesélnél magadról, a zenei múltadról, hogy jobban megismerhessünk?

Karcsi: Dunaszerdahelyről csöppentem a csapatba, miután sikerült meggyőznöm a banda tagokat, hogy ott a helyem közöttük.

A zeneszeretet korai gyermekkoromban kezdődött, már 4-5 évesen is állandóan énekeltem. Ezután jött 4 év hegedülés és zeneteória. Később zongoráztam is kicsit, majd váltottam gitárra. De nem hagytam ki a basszusgitárt és a dobot sem.

Ami az együtteseket illeti, a Farewell nevű bandában kezdtem, amit a Dunaszerdahelyi barátaimmal alapítottunk még 2001-ben. Rock illetve metál zenét játszottunk. Később a formációt Not That Simple névre kereszteltük egy új kezdeményezés eredménye képen és a progresszív rock vizeire eveztünk. Mellett tagja voltam a Steel Law és az April Weeps együtteseknek.

A zenekarokban főleg a keményebb műfajok képviseltették magukat, de voltam tagja akusztikus projekteknek is, melyek inkább a folk, pop, pop-rock felé húztak. A zenekarok többségében saját zenét írtunk.

 

Milyen zenei stílus áll hozzád közel? Vagy mindenevő vagy?

Karcsi: Mindenevő vagyok, szinte bármilyen zenei műfaj jöhet. Barátaim sokszor mosolyogni is szoktak azon, hogy ha készítek egy CD-re való válogatást country zene váltja a rockot, majd jön egy pop sláger, djent és hip-hop. Ezek a műfajok teljesen eltérőek egymástól, nekem viszont ez mind ugyanazt a nagyszerű dolgot jelenti – a zenét, és az jöhet minden mennyiségben.

 

A Gilotinban csak énekelni fogsz, vagy lesz hangszered is?

Karcsi: A zenekar eredetileg énekest keresett, de amikor a bandatagok megtudták, hogy gitározom is, megkértek, hogy hozzam a próbára. Néhány perc közös improvizáció után el is dőlt, hogy az ének mellett pengetni is fogok a Gilotinban. A dolog oda “fajult” hogy jelenleg 3 gitárt is használok, ebből egy elektro-akusztikusat.

 

Mit vársz ettől a lehetőségtől, hogy egy már ismert banda élére állhatsz?

Karcsi: Többek között azt, hogy előbbre visz a dolog, úgy emberileg, mint zeneileg, de azt is, hogy megismerhetek új embereket, helyszíneket a fellepések során.

Mivel dalszövegeket is írok, szeretném ily módon is tolmácsolni nézeteim az életről, világról a dolgok állásáról.

A Gilotinban mindent együtt csinálunk, és úgy, hogy mindenki azonosulni tudjon vele, legyen az a műfaj kérdése vagy akár a színpadi megjelenésé. Ezért úgy gondolom, hogy nem a csapat élére álltam, hanem kiegészítettem azt.

 

Pogány Tibor

És Tibi, ti hogyan látjátok ezt, hogyan sikerül beilleszkednie Karcsinak a csapatba?

Tibor: Én személy szerint úgy érzem, hogy Karcsi nagyon gyorsan integrálódik a zenekarba. Hozza azt amit elvárunk tőle és ez az alapja egy csapatnak. Az új dalok írásában aktívan részt vesz, ill. a szövegeimet is előszeretettel módosítja vagy kritizálja. Én pont azt vártam az új tagtól, hogy a saját perspektívájából nézze a dolgokat, és a saját énjét tegye bele a közös alkotásba, hogy ezáltal is fejlődjön a zenekar. Mi hárman az elejétől alkotjuk a zenekart, az kezdetektől együtt írjuk a zenét, és ez a tény sokszor azt a hatást kelti, mikor a “fától nem látjuk az erdőt”.

 

Most már végre tudtok tervezni is. Mi vár titeket az év végéig?

Tibor: A héten pénteken lépünk fel először az új formációval Nagymegyeren a Big Man Pubban, ahol egy enyhén módosított repertoárral is készülünk a nagyérdeműnek. Az év végéig még meglepjük a rajongóinkat egy vadonatúj klippel, melyet a Meggyalázott lélek c. szerzeményükre készítünk. Egy animációs videóról van szó, mely egyrészt tükröt szeretne tartani az egyén felé és másrészt megoldást is kínál a problémára.

Már most várjuk az újdonságokat. Sok sikert kívánunk nektek.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk


Különleges bemutatóval készül a Csíkszerda - Tóbiás és az angyal

Különleges bemutatóra készül a Csíkszerda - Tóbiás és az angyal

A Csíkszerda napjaink egyik legizgalmasabb és legfontosabb amatőr kórusa a Kárpát-medencében. Nevéhez fűződik többek között a Kórusok éjszakája fesztivál és több közösségi opera bemutatása is. Az elmúlt évek során mind műfaji, mind előadásmódbeli sokszínűség jellemezte a darabválasztásait és idén ősszel egy egészen ínyenc ’fogást’ választott bemutatásra.

Jonathan Dove Tóbiás és az angyal című operájához Tóth Árpád művészeti vezető és a kórus a tőlük megszokott - azonban amatőröktől szokatlan - profizmussal nyúl és így alakítja saját képére, megtartva annak műfaji jellegzetességeit. Ez azt is jelenti, hogy ezúttal nem "kórusosat játszik" a színpadon, hanem "operásat". Ehhez egy remek rendező, az operarendezést újragondoló, Junior Prima díjas Göttinger Pál alakítja ki a színházi kereteket.

FOTÓBESZÁMOLÓ: Jól szólt a HistóRia Dunaszerdahelyen

FOTÓBESZÁMOLÓ: Jól szólt a HistóRia Dunaszerdahelyen

Több mint egy év kihagyás után hétvégén Dunaszerdahelyre látogatott a naszvadi HistóRia zenekar. A blues-rockot játszó banda a Soul Hunter-ban kitűnő zenével szórakoztatta a közönséget, a következő felállásban:

Lábszky Olivér – ének
Tomi Krisztína – ének
Tornóczi Tibor – ének, szájharmonika
Ágh Attila – gitár
Haris Csaba – basszusgitár
Holop Szilveszter – billentyűk
Nagy Csaba – dob

 

 

Érdekesség, hogy az együttes két tagja is ott van a hétvégén átadásra kerülő Harmóni-díj jelöltjei között: Lábszky Olivér és Tornóczi Tibor.

A HistóRia legközelebb Budapestre látogat, december 2-án a Glob Royal Rock-Blues Clubban ad koncertet az Expired Passport társaságában.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András

Fonogram - Magyar Zenei Díj

Elindult a nevezés - Fonogram - Magyar Zenei Díj 2017 (Frissítve)

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2017-ben is megrendezi a zenészek és hangfelvétel-kiadók legnagyobb ünnepét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestet.

Minden eddiginél szebb, izgalmasabb látványelemekkel, ismert nevekkel és új tehetségekkel, ismét az egykori legendás Budai Ifjúsági Park területén, a Várkert Bazárban kerül megrendezésre televíziós közvetítéssel együtt.

A Fonogram - Magyar Zenei Díjra természetesen nem csak kiadók által gondozott megjelenések, hanem szerzői kiadású albumok és hangfelvételek is nevezhetők!

A 2016-OS JELÖLTEK

A 2016-OS DÍJAZOTTAK

Nem szükséges, hogy a benevezett előadónak teljes albuma legyen; amennyiben ilyennel nem rendelkezik, de az előző két naptári évben, azaz 2016-ban vagy 2015-ben hangfelvétel(eke)t készített, úgy az egy vagy több önálló hangfelvétel is nevezhető. (Emlékeztető: az előző évi szavazás során az öt jelölt közé került hangfelvételek nem nevezhetők újra, nem nevezhetők továbbá korábban megjelent hangfelvételekből összeállított válogatásalbumok.)

Az albumok és hangfelvételek összesen 18 kategóriában nevezhetőek 2017. január 9-én, hétfő 12 óráig a következő hivatkozáson

www.fonogram.hu/nevezes

ATEMPO.sk / fonogram.hu

Amikor beindul a Kémia – megjelent Zséda új albuma

Amikor beindul a Kémia – megjelent Zséda új albuma

A magyar könnyűzene meghatározó női előadója 4 év után készítette el új, Kémia című stúdióalbumát. A hatodik nagylemez 15 dallal és különleges koprodukciókkal várja a közönséget, amelyek közül az „Óceán” már szeptember óta ringat minket.

A Zséda (2002), Zséda-Vue (2004), Ünnep (2005), Rouge (2008), és Ötödik érzék (2012) után az új album címe Kémia. A lemez 15 vadonatúj dalt tartalmaz, az énekesnő pedig nem csak előadója, hanem producere is az elkészült korongnak.

A Kémia az egyik legkiforrottabb Zséda lemez, számos műfaj képviseli magát rajta: a jazz, a blues, a soul, a pop mellett helyet kap egy kis színház is, néhány sanzon formájában. A végeredmény egy nagyon mai, modern, mainstream lemez.

A Kémia számos különleges koprodukciót tartalmaz: az első, „Óceán” című dal a lemez előfutáraként jelent meg szeptemberben, és Rakonczai Viktor és Lotfi Begi szerezte. Az „Óceán” egy érzéki, titkokkal teli, nőies szerzemény, amelyben az óceán a nőt szimbolizálja.

Veréb Tamás nyerte a Sztárban sztár műsort

Veréb Tamás nyerte a Sztárban sztár műsort

Vasárnap este véget ért a népszerű Sztárban sztár zenés műsor a TV2-n. A döntőben szólóprodukciókkal és duettekkel is készült a négy döntőse.

Muri Enikő Csipával (a Hooligens-ből), Nagy Adri Betty Love-val lépett színpadra, míg Kocsis Tibor Kis Grofóval és Veréb Tamás Keresztes Ildikóval duetteztek.

A nézők döntése alapján az eddig szinte ismeretlen Veréb Tamás lett a műsor idei győztese, aki méltón szerezte meg az első helyet.

Szikra-díj

Első alkalommal adták át a Szikra-díjakat

A Szikra-díj Magyarország első keresztény könnyűzenei díja. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kezdeményezés az amerikai GMA Dove Awards mintájára, és szakmai partnerségével jött létre.

November 10-én került sor az első Szikra-díjak átadására. A szakmai alapon odaítélt keresztény zenei díjátadó gálának a budapesti Akvárium Klub adott otthont.

 

Az eredményekről neves zsűri döntött:

Horváth Gergely - a zsűri elnöke
Mező Misi
Bolyki György
Pajor Tamás
Czabán Gábor (Revolution)
Gerendás Dani
Jackie Patillo

 

És akkor jöjjenek az idei győztesek:

Életműdíj: Sillye Jenő

Legjobb előadó: Oláh Gergő

Legjobb együttes: Keresztkérdés

Legjobb dal: Helyesbeat - Örökkévaló

A Csali Gyermek Néptáncegyüttes tovább jutott a Fölszállott a páva középdöntőjébe

A Csali Gyermek Néptáncegyüttes tovább jutott a Fölszállott a páva középdöntőjébe

Újabb hat produkció jutott a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor második elődöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.

A néptáncegyüttesek közül maximális pontszámot ért el a gömöri táncokat járó somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes.

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában szintén a legmagasabb, 60 pontot szerzett és jutott tovább Veres Hunor.

A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Sarjú Banda lett az első, míg a táncos szólisták és táncospárok közül két produkció, a magyarózdi pontozót előadó Albert Csaba és a jászberényi Makula Zoltán is a legmagasabb pontszámot érte el.

A zsűri által kiosztott szabadkártya révén még a széki dalokat éneklő Cickom Énekegyüttes szerepelhet a középdöntőkben.

A második elődöntőben versenyzett a magyarpalatkai táncmuzsikát játszó Tóth Zsófia, a somogyi dalokat citerázó Varga Luca, a bacsfai Tündérrózsa énekegyüttes, a mezőföldi táncokat járó Hosnyánszki Noémi és Kormos Balázs kettőse, valamint a békéscsabai Hárompróbások és a Sinvavölgyi Aprók Néptáncműhely csapata.

A MŰSOR ITT NÉZHETŐ MEG ÚJRA

Az MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

A Fölszállott a páva élő adásait Novák Péter és Morvai Noémi vezeti péntek esténként a Duna televízióban.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Fölszállott a páva

bácsfai Tündérrózsa énekegyüttes

Felvidékiek az elődöntőben - ma folytatódik a Fölszállott a páva tehetségkutató

A második élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a Duna televízióban.

Ma este 19.30-tól lép színpadra a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes és a bácsfai Tündérrózsa énekegyüttes Végh Lilivel és Tám Dórával is.

somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes

Ott lesz még a Hosnyánszki Noémi és Kormos Balázs táncospár, Makula Zoltán és Albert Csaba táncos szólisták, a Szinvavölgyi Aprók Néptáncműhely, a Hárompróbások táncegyüttes, a Cickom Énekegyüttes és Veres Hunor énekes szólista, valamint Tóth Zsófia (hegedű), Varga Luca (citera) és a Sarjú Banda.

A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

A produkciókat ma esti a már megszokott hattagú szakmai zsűri értékeli:

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas dalszerző, népzenekutató;
tagja Berecz István, a Fölszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese;
Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató;
Kocsis Enikő táncművész, koreográfus;
Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész;
valamint Tímár Böske, a Csillagszeműek táncegyüttes alapítója, művészeti igazgatója.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Fölszállott a páva

Leonard Cohen

Meghalt Leonard Cohen

82 éves korában elhunyt Leonard Cohen. A kanadai énekes, dalszerző és költő hivatalos Facebook-oldalán péntek hajnalban tetté közzé az üzenetet.

"Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy a legendás költő, dalszerző és művész, Leonard Cohen már nincs közöttünk" - áll az üzenetben, hozzáteszik: Cohennel a zene egyik legnagyobb tiszteletben álló és legtermékenyebb látnoka távozott.

A közösségi oldalon közzétett rövid üzenet szerint a művész gyászszertartása Los Angelesben lesz "egy későbbi időpontban", a család pedig nyugalmat kér, hogy gyászolhasson.

Nagyot szóltak a szlovákiai magyar zeneszerzők kórusművei a Rádióban

Nagyot szóltak a szlovákiai magyar zeneszerzők kórusművei a Rádióban

Különleges évfordulók kapcsán november 5-én a Szlovák Rádió nagy hangversenyterme megtelt szlovákiai magyar énekesekkel, zenészekkel és szép számú közönséggel.

Kórushangverseny került megrendezésre három felvidéki zeneszerző tiszteletére: Németh-Šamorínsky István születésének 120., Rajter Lajos születésének 110. és Szíjjártó Jenő halálának 30. évfordulójára emlékeztek.

Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Nagyok Kórusa

A koncerten három kórus, egy zenekar és néptáncosok mutatkoztak be. Elsőként a Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Nagyok Kórusa állt a színpadra Orsovics Yvette vezetésével. Gyermekkari műveket és népdalokat adtak elő Németh-Šamorínsky István és Szíjjártó Jenő feldolgozásaiban. Orgonán Ternóczky István működött közre, aki a többi kórust is kísérte.

Concordia Vegyeskar

Őket a komáromi Concordia Vegyeskar követte Stubendek István vezényletével. Rajter Lajos és Németh-Šamorínsky István műveit énekelték magas színvonalon. Az utolsó műnél Szíjjártó Albertina, Szíjjártó Jenő unokája állt a kórus elé és vezényelte el a nagyapa Magos a rutafa című feldolgozását.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Harmadikként a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa tisztelgett a zeneszerzők előtt, így mindhármuk műveiből adtak egy kis ízelítőt. Az énekkart Józsa Mónika, valamint az új vendégkarnagy, Stauróczky Balázs vezényelte.

A koncert végén közösen álltak színpadra a kórusok és a Komáromi Kamarazenekar közreműködésével előadtak egy-egy művet a három jubiláló zeneszerzőtől. A Zoborvidéki lakodalmas kiváló zárása volt az eseménynek, ahol az énekesek és zenészek mellé a Nagykéri Mórinca Néptáncegyüttes tagjai is csatlakoztak. Medveczky Szabolcs vezényelt, Híves Mária, Vanko Katalin, Pfeiferlik Lajos és Pfeiferlik Tamás szólót énekeltek.

A közönség egy színvonalas koncerten ismerkedhetett meg zeneszerzőink munkásságával, és elmondhatjuk, hogy van mire büszkének lennünk.

Aki nem tudott ott lenni, az hamarosan a Szlovák Rádió adásában visszahallgathatja a koncertet.

A PRÓBÁK

A KONCERT

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

KLIPPREMIER: A Rapülők és barátaik acapella egyvelege – Pakatyuka

KLIPPREMIER: A Rapülők és barátaik acapella egyvelege – Pakatyuka

Elkészült a Rapülők legújabb klipje. A formáció legismertebb slágereit gyúrták össze és acapella adják elő különleges vendégekkel.

Berkes Gábor, Geszti Péter és Szentmihályi Gábor mellé csatlakozott Tóth Gabi, Tóth Vera, Szolnoki Péter, Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc.

A csak énekhanggal előadott egyveleget a Fool Moon csapata hangszerelte.

PREMIER: Megjelent a Southern Comfort új kislemeze és videója

PREMIER: Megjelent a Southern Comfort új kislemeze és videója

A nagykaposi Southern Comfort friss kislemezt jelentetett meg S.C.E.P. címmel. A blues rockot játszó bandától ezúttal angol nyelvű dalokat hallhatunk az újdonságon. A 2014-es Blues N’ Roll albumuk 4 dalát dolgozták fel.

„Már régóta tervezgettük, hogy kihozunk egy angol nyelvű anyagot is. A 2012-es Csak lazán című kislemezünkön szerepelt egy dal angol szöveggel, a Rázd fel a véred feldolgozása, Shake your blood címmel. Erre a dalra elég jó visszajelzéseket kaptunk, ami szintén arra ösztönzött minket, hogy több dalunkat is lefordítsuk.

A másik fontos tényező, hogy a zenekarnak vannak nem magyar ajkú rajongói is - aminek nagyon örülünk, ezért szerettünk volna egy kicsit Nekik is kedvezni ezzel az EP-vel. Persze, a jövőben továbbra is maradunk a magyar szövegeknél, ez a lemez csak egy kis „különlegesség – kitérő” a banda részéről.” - tudtuk meg Vajda Jancsitól, a banda énekesétől.

A lemez mellé készült egy új szöveges videó is, a Smoke It című dalukra. Érdemes belehallgatni :-)

Csendes - Elkészült a Korona Énekegyüttes új CD-je

Csendes - Elkészült a Korona Énekegyüttes legújabb CD-je

Megjelent a pelsőci Korona Énekegyüttes második CD-je, melyet november 26-án a helyi Inkubátorház nagytermében mutatnak be. A Csendes címet viselő kiadványon közismert magyar karácsonyi dallamok hallhatóak.

A kórus első lemeze három éve, 2013-ban jelent meg, Hangos címmel. Az újdonság anyaga, ahogy a címe is mutatja, pont az ellenkezője az előzőnek. A karácsony időszak hangulatát hozza majd el a hallgatóknak.

Az énekegyüttes egyik fontos célja, hogy népszerűsítése a kóruséneklést, minél több emberhez közérthető formában juttassa el azt. Erre épített a Csendes CD is. A klasszikus zene leginkább a karácsonyi ünnepkör alkalmából kerül elő. Ilyenkor a legvalószínűbb a közös éneklés is és a karácsonyi dalkincs még él a köztudatban.

Az albumon közreműködik a pelsőci származású Dusík István zongorán, aki elsősorban kíséri az énekeseket, de szólóban is hallhatjuk a CD-n, Mendelssohn, Szkrjabin és Debussy zongoradarabjait szólaltatja meg.

„István jelenleg családjával Egerben él, az ottani zeneiskolában zongoratanárként, szólistaként és korrepetítorként tevékenykedik. Együtt tanultunk Samu Katinál. Édesanyja - Czakó Erzsike - oszlopos tagja volt a Pelsőci Nőikarnak. Sok közös fellépésünk, utazásunk, emlékünk van. Nagyon örültem, mikor igent mondott egy közös CD-re.” - mondta Tömöl Gabriella, az énekegyüttes karnagya.

A Korona nagyon aktív régiójukban, egyre több rendezvény szervezői. 2016 májusában másodszor is megrendezte az énekesek találkozóját, mely immáron Samu Kati nevét viseli. Zenei továbbképzéseket is szerveznek, ahol neves magyarországi művésztanárok oktatják őket és a környék énekeseit. 2015-ben Jani Gabriella magánénektanár, 2016-ban dr. Tóth Árpád karnagy és a budapesti Csíkszerda kórus fogadta el az énekegyüttes felkérését. Az együttes társszervezőjévé vált a Gombaszögi Nyári Tábornak, ahol saját klasszikus zenei sátrat működtet.

Robbie Williams jövő augusztusban Budapesten, Bécsben és Prágában is fellép

Robbie Williams jövő augusztusban Budapesten, Bécsben és Prágában is fellép

Robbie Williams Londonban jelentette be új európai stadionturnéját. Jövő nyáron tizennyolc országban összesen 29 koncertet ad, az első 2017. június 2-án a manchesteri Etihad Stadionban lesz. A turnén egy másik világsztár előadó, a szintén brit popduó, az Erasure lesz az előzenekar.

Ismét fellép Budapesten is, méghozzá 2017. augusztus 23-án a Groupama Arénában. Bécsben augusztus 26-án, Prágában pedig augusztus 16-án ad majd koncertet.

Az énekes hétfőn a londoni The Troxyban átvette a Brits Icon díjat. Ez a legmagasabb elismerés, amelyet a Brit Awards szervezete átad, eddig csupán Elton John és David Bowie kapta meg, és olyan művészeknek ítélik oda, akik mind szerzőként, mind előadóként komoly befolyással voltak az angol kultúrára.

Új videóval robbantja az őszt a USEME

Új videóval robbantja az őszt a USEME

Minden eddiginél izgalmasabb steampunk videoklippel és vadonatúj dallal robbantja az őszi szezont a USEME. A jelenleg második albumán dolgozó és a FISH! zenekarral közösen turnézó csapat újabb szerzeményt mutat be a készülő anyagról Ez a mi portrénk címmel.

A zúzós poprock legfrissebb hazai képviselői a lendületes és számos állomásból álló nyári fesztiválturné után sem lassultak le, és csatlakoztak a FISH!-hez, hogy a tízállomásos turné keretében vigyék tovább első lemezük, a Világvevő hírét az országban. Győrben máris teltházas koncerttel indították a szezont, nyár óta pedig gőzerővel dolgoznak a második korongon, szüntelen ontják magukból az újdonságokat. A Rég nem látsz jól című szerzeményt már ismerheti is a közönség, most pedig egy egészen új arcukat mutatják meg az új dallal zeneileg és vizuálisan egyaránt.

A fülbemászó funkos, popos Ez a mi portrénk lenyűgözően látványos klipjében egy rendkívül érdekes karakter kalauzolja a nézőt egy felhővitorlással teli, képzeletbeli steampunk világba. A Terry Gilliamet és Wes Andersont idéző klipben a tér-idő kontinuumon átívelve játszik a zenekar, tőlük eddig teljesen szokatlan, rendkívül elegáns szerelésben.

Koncz Zsuzsa

Új klip és lemez Koncz Zsuzsától – novemberben Felvidéken koncertezik

Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Prima Primissima-díjas énekesnő, aki már több mint ötven éve áll a színpadon egy újabb mérföldkőhöz érkezett.

Megjelent az immár negyvenedik nagylemeze Vadvilág címmel. Az új albummal töretlenül folytatódik a Koncz Zsuzsa életmű, de az előző lemezhez képest csak a vele legszorosabb kapcsolatban álló szerzők írtak dalokat az újdonságra. A munkafolyamatokat, mint évek óta Závodi Gábor irányította, és három szerzeménye is felkerült a lemezre.

A 12 dalt tartalmazó albumról Zsuzsa így beszélt:

"Végtelenül jó érzés volt, mennyire a tehetsége legjavát adta mindenki a felvételekhez. Závodi Gabi gyakran éjjel is dolgozott, és másnap reggel igazi zenei meglepetések fogadtak a stúdióban. Elképesztő lendületű munka volt, folytatása annak, amit a Tündérországon elkezdtünk. Úgy érzem, ez pályám egyik kiemelkedő lemeze lett. Külön köszönet illeti Bródy Jánost az egyik legmegrázóbb Ady-vers, a Történelmi lecke fiúknak megzenésítéséért. Hiszem, hogy ez a lemez egyik tartópillére, csakúgy, mint Závodi Gabi nemzeti önismeretről tanúskodó dala, a Sírva vigad a magyar. Kiemelendő természetesen Maróthy Zoltán címadó dala is, Bródy szövegével: az Ingoványos vad világ.

Mi megalkuvás nélkül, legjobb tudásunk szerint mindent megtettünk, hogy elgondolkodtató, mégis szórakoztató és élvezetes, modern lemezt hozzunk létre magán- és közügyeinkről!
A végeredményt büszkén és szeretettel nyújtom át a közönségnek, a döntés joga legyen az övék!“

 

Vadvilág

Vadvilág

1. A szeretet és a dal (Závodi Gábor)
2. Jobb, ha vársz még (nem adjuk fel) (Maróthy Zoltán – Bródy János)
3. Ingoványos vad világ (Maróthy Zoltán – Bródy János)
4. Közös hazánk (Gerendás Péter – Bródy János)
5. Ne mondd (hogy nincs remény) (Bródy János)
6. Barátság (Tolcsvay László – Müller Péter Sziámi)
7. Mi lett belőled (Bródy János)
8. A holnap még vár ránk (Závodi Gábor)
9. Ez nem a valóság (Tolcsvay László – Müller Péter Sziámi)
10. Történelmi lecke fiúknak (Bródy János – Ady Endre)
11. Addig jár a korsó (Maróthy Zoltán – Bródy János)
12. Sírva vigad a magyar (Závodi Gábor)

 

A napokban megjelent az új lemez nyitódalának videoklipje is, mely a A szeretet és a dal címet kapta. A zenét és szöveget Závodi Gábor írta.

Elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester

Elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester

Hatvannégy éves korában vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, érdemes és kiváló művész.

Kocsis Zoltán több mint negyven éven át a magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége volt, 1997 óta vezette Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekarát, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.

1952. május 30-án született Budapesten. Ötévesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora-zeneszerzés szakos növendéke, 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc tanítványa volt.

Karrierje 1970-ben a Magyar Rádió országos Beethoven-zongoraversenyének megnyerésével indult, a zenei életbe Ránki Dezsővel együtt robbantak be. 1973-ban egyszerre végeztek a főiskolán, mindketten itt lettek tanársegédek, majd adjunktusok, 1979-től pedig docensek. A két fiatal zongoraművész 1973-ban egyszerre kapott Liszt Ferenc-díjat, öt évvel később Kossuth-díjat, 1984-ben érdemes művész címet, 1988-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, és 1990-ben ugyanabban az évben lettek kiváló művészek. Pályájuk párhuzamos szakaszában több közös, ritkaságszámba menő lemezfelvételt készítettek, köztük Mozart összes zongoraszonátáját négy kézre, vagy Mozart, Ravel és Brahms kétzongorás darabjait.

Szombaton kezdődik az X-Faktor élőshowja!

Szombaton kezdődik az X-Faktor élőshowja!

Hétvégén jön az X-Faktor első élő adása. Szombaton 20.00-tól az RTL Klubbon láthatjuk a népszerű tehetségkutatót.

 

A múlt heti, mentorház-adásokban majdnem kiderült, kik vesznek részt a döntőben. Azért csak majdnem, mert az egyik döntősnek, Petics Kristófnak még az élő adások kezdete előtt mennie kellett. Az X-Faktor házba való beköltözése és beilleszkedése sem volt zökkenőmentes, de a kizárását rendőrségi ügye indokolta. Kristóf ugyanis egy szórakozóhelyi verekedésben nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott áldozatának. Az még nem került nyilvánosságra, mi lesz a műsor sorsa, meghívnak-e olyat helyette, aki korábban kiesett. A fórumozók Mata Ricsinek szurkolnak.

 

Nézzük tehát azokat, akik biztosan ott lesznek szombaton!

A zenekarok mentora ByeAlex, az ő továbbjutói a Soulbreakers, a Jaggers és a Ham ko Ham.

X-Faktor

A 25 év felettiek mentora Gáspár Laci, csapatát Balogh Eszter, Fejes Szandra és Ónodi János alkotja.

X-Faktor

A lányok csapatát idén Tóth Gabi vezeti, az ő versenyzői Jáger Kinga, Vince Alíz Liza és Opitz Barbara.

X-Faktor

A fiúk vezetője, Puskás Peti, jelenleg Dánielfy Gergő és Gorbunov Dmitrij alkotja a csapatát.

X-Faktor

A műsort idén is Istenes Bence vezeti.

Wawruch Róza, ATEMPO.sk / rtl.hu

Fölszállott a páva

Az első élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva tehetségkutató

Az első élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor, amelyben idén is a gyerekeké a főszerep.

Az MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

Minden adásban kategóriánként három induló, így összesen 12 produkció lép színpadra. A kategóriák legjobbjai mellett két "szabadkártyát is kioszt a zsűri", tehát a döntőbe hat produkció kerül.

 

A pénteki adásban a biatorbágyi Barackvirág Gyermektánccsoport, a Jászfényszarui Gyereknéptánc Együttes és a mérai Cifra Néptánccsoport mutatja be hazai táncait.

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriáját az encsi Kis Sulyom Énekegyüttes, az úrhidai Marton Bendegúz és az Üllésről érkező Erdélyi Luca képviseli.

Táncos szólisták és táncospárok kategóriában a dozmati Molnár Bence, a budapesti Farkas Hajnalka-Csákvári Bálint kettős és a laskodi Tomócsik Milán áll színpadra.

A délvidéki Újvidéket képviselő Ivánovics Viktor tamburázik, a nyíregyházi Tölgyfa Gábor citerázik, a pásztói Szécsényi testvérek hegedű-brácsa felállásban lépnek a közönség elé.

Minden adást meghívott produkciók színesítik, így pénteken Sánta Gergő és Sánta Bíró Anna, Kaszai Lili és Fundák Kristóf, Berecz István és Bures Réka, valamint a Székely Levente és Papp István Gázsa vezette erdélyi zenészekből álló zenekar szerepel.

 

Az élő adásokat sok gyerek a felkészítő tábor óta várja, hiszen ebben a táborban sokkal inkább lelkileg készültek fel, sok barátság született, nem ellenfélként tekintenek egymásra a résztvevők. "Alig várják, hogy találkozzanak, a versenyszellem a barátságok mögé szorul" – hangsúlyozta Scrob Andrea felelős szerkesztő.

Novák Péter, a tehetségkutató egyik műsorvezetője úgy vélekedett: az idei mezőny hasonlóan izgalmas az előzőhöz és ez az egyedülálló gyermektánchálózat, az abban dolgozó koreográfus nemzedékek elévülhetetlen érdeme. Minden különösebb forrás nélkül, a szülők és tanulók lelkesedéséből, elenyésző támogatásokból tartják fenn magukat a műhelyek, mégis magas színvonalon virágzik a néptáncos, népzenei kultúra országszerte. Talán a televíziós sorozat a döntéshozók figyelmét is felhívja e nem mindennapi jelenségre, hogy ez valóban hungarikum - mutatott rá.

Véleménye szerint mindenkiben ott marad a gyerek, s talán ez a legszebb az egészben. "Ráadásul fertőző, az egész stáb a feje tetejére áll és jóleső infantilizmus jellemzi a színfalak mögötti életünket. Miután ez minden korosztály jellemzője, valahol errefelé keresgélném az örök élet titkát" - hangsúlyozta Novák Péter.

Kiemelte: bár a jelen követhetetlen változásokon megy keresztül, bizonyos attitűdök állandóak. Az önkifejezés vágya életkori sajátosság és erre bőven nyílik lehetőség a folklór területein, amely ugyanakkor közösségi műfaj is, az egyéni-együttes szocializáció példás terepe.

Úgy fogalmazott, hogy a szélsőségektől - diszkriminációtól, szegregációtól - mentes értékrend az alapja egy normális felnőtt társadalomnak. "Márpedig ha valamiről tanúskodik a Kárpát-medence egyedülállóan változatos népművészete, az bizony a békés egymásra utaltság évszázadai, hovatartozástól függetlenül. Ez ösztönösen fogalmazódik meg a fiatalokban, sokunkat szembesítve hiányosságainkkal" - fogalmazott Novák Péter, aki Morvai Noémivel vezeti a Fölszállott a páva élő adásait péntek esténként a Duna televízióban.

ATEMPO.sk / MTI