Minden hír

Ismét Őszi Ifjúsági Napok Nyitrán

Ismét Őszi Ifjúsági Napok Nyitrán

Idén a Juhász Gyula Ifjúsági Klub ismét megrendezi az Őszi Ifjúsági Napokat Nyitrán. November 7-e és 11-e között színes programmal várják az érdeklődőket.

Lesz táncház a Bicskás zenekarral, Magyarbuli DJ Petivel és diákbál a ZSEB zenekarral.

Nem maradhat ki a népszerű Slam Poetry sem. Találkozhattok az idei 5. Slam Poetry Országos Bajnokság négy résztvevőjével és még sok más slammerrel a Slam Poetry Felvidék csapatából is. Ott lesz Dékány Niki, Csider István Zoltán, Horváth Kristóf "Színész Bob", a 3. Slam Poetry OB bajnoka és Basch Péter, a 4. Slam Poetry OB bajnoka.

 

És akkor a részletes program:

November 7. (Hétfő)
19.00 Megnyitó és Táncház a Zobor Kollégiumban. A talpalávalót a Bicskás zenekar szolgáltatja.

November 8. (Kedd)
21.00 Magyarbuli a Luna disco and coctail barban. Belépő 3 euró. A zenéről DJ Peti gondoskodik.

November 10. (Csütörtök)
19.00 Slam Poetry & open mic a PUB Černá Hora-ban

November 11. (Péntek)
21.00 Hagyományos Nyitrai Diákbál a Hotel Agroinštitút Nitra-ban. Az est hangulatáról a ZSEB zenekar gondoskodik. A jegy ára 12 euró, amely tartalmazza a vacsorát is.

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk


Zorán

Visszatér Zorán - Novemberben Párkányban ad koncertet

Az előző évekhez hasonlóan idén is ellátogatott Felvidékre Zorán, és három koncerttel örvendeztette meg a közönséget (Komárom, Dunaszerdahely, Pozsony). De sokak nagy örömére november végén újra visszatér és Párkányban áll majd színpadra.

Zorán az egyetlen a nagy generáció tagjai közül, aki minden évben országjáró és határokat is átívelő körútra indul. A turné, mint létforma továbbra is vonzza őt. A vidéki, kisebb művelődési házakban ugyanolyan őszinte odaadással énekel mint a legrangosabb budapesti rendezvényhelyszíneken.

November 29-én, kedden 19 órától a jól ismert régi és új Zorán-klasszikusokon kívül két új Presser-Dusán dal, a Nincsen kedvem és az Az volt a dal is felcsendül majd az előadás keretében. A magas színvonalú zenei élményt ezúttal is a legkiválóbb zenészekből álló csapat garantálja.

Wellhello

Itt az új Wellhello klip és hamarosan jön a Wellhello-film is - #Sohavégetnemérős

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel.

Most megjelent az együttes új klipje is, mely egyben az érkező film főcímdala. A videó betekintést engedd a forgatás kulisszái mögé, illetve részleteket is láthatunk a hamarosan megjelenő filmből.

Linkin Park

A Linkin Park indítja 2017-ben a Volt Fesztivált

Jövőre jubilál a soproni Volt Fesztivál. Ennek megfelelően a 25. rendezvény biztos emlékezetes lesz. Erre utal a most bejelentett első fellépő is, hisz egy igazán ütős világsztárral ünnepelnek, a nyitónapon, 2017. június 27-én, ahol koncertet ad a Linkin Park.

Magyarországon első alkalommal lesz látható az idén 20 éves amerikai rockzenekart, akik több, mint 60 millió eladott lemezzel és 2 Grammy-díjjal a hátuk mögött érkeznek Sopronba. Több tízezres közönség várja évek óta ezt a pillanatot, hiszen a Volt kívánságlistáján szinte minden alkalommal ők voltak az elsők.

A jegyvásár november 17-én 16 órakor indul, amikor is 48 órán keresztül kedvezményes áron, 17.990 forintért lehet majd napijegyet venni.

 

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

Tollas Rádió

Polgárok! Asszonyok! Jelönközzenek!!! - Jön az első Tollas Rádió Nap

A Tollas Rádió csapata és lelke mindenkit nagy szeretettel vár november 5-én, szombaton a dunaszerdahelyi NFG Klubba. A rádió történetében másodszor bújnak ki kényelmes stúdiójukból, hogy bepillantást nyújthassanak Nektek a rádió mozgatórugói és olajozói közé.

Ezen a szombati napon, déltől egészen hajnali háromig fogják az éterbe sugározni a kultúrszomjat oltó programokat. Az egész adás ideje alatt lesz lehetőség beülni hallgatni az interjúkat, megpihenni, kérdezni. Forralt borozhattok, pogácsázhattok velük és a vendégekkel.

 

A változás jogát teljesen fenntartó programból:

+ A Kerekasztal beszélgetéseken megtárgyalják a régió kulturális fejlődését, hanyatlását, a szemét problémáját, és talán még az élet értelmére is találnak valami frappáns választ! Akik pedig a kerekasztal körül foglalnak majd helyet:
Miklós László (a Komáromi Jókai Színház művészeti titkára, Pajtaszínházoló)
Prikler Mátyás (szlovákiai magyar filmrendező)
Baranyovics Borisz (költő, MC)
Laboda Róbert (költő és slammer)
a városháza és az utca emberei ...

+ A Filmesben FujiPeti, Prikler Mátyás és Tarr Kalmi vesézik ki a filmipart. A téma: "Hogyan alakult és merre robbant a film mint médium, technikailag, verbálisan, vizuálisan, tematikailag az 1960-as évektől?"

+ Laboda Róbert bemutatja a frissen megjelent Én csak néztem címet viselő verseskötetét. Beszélgetnek róla, az ars poeticájáról, enyhe Túlzásokkal. A kötetet a helyszínen meg is vásárolhatják az érdeklődők.

+ ImiAFannal beszélgetnak a legújabb Vinylized válogatáslemezről. A délután folyamán pedig a nyitrai Roman Oravec, ismertebb nevén SMALLTOWNBOY fog zenélni.

+ Itt lesz a RásóVersek Attilája is, és természetesen nem csak a líra, de a próza is terítékre kerül.

+ A Slam Poetry Felvidék tagjai is tiszteletüket teszik ezen a délutánon. Személyesen Laboda Robi, Dékány Niki, György Ádám, Gyenge Veroni, Varga Bianka, Melecsky Kristóf. Számítsatok erős és ütős szövegekre, és ugyanilyen kaliberű zenei aláfestésre!

+ Az este közeledtével pedig Planetmalcolm, a Párkányi DJ harcosok, és a Durvacrew DJ-i foglalják el a hallójáratokat! A vizuális csodákról az epres, Ezremek és Kész trió gondoskodik.

Gombaszögi Nyári Tábor

A komáromi járás ingyen megy Gombaszögre

A szervezők nyilvánosságra hozták, mely régió lakói látogathatnak el ingyenes 2017-ben a Gombaszögi Nyári Táborba.

Ezúttal a komáromi járásra esett a választásuk. Az innen érkezőknek nem lesz más dolguk, mint a tábori portán felmutatni az állandó lakcímet igazoló személyi igazolványt, és máris kézhez kaphatják az ingyenes hetijegyet a táborba.

Hamarosan további részletekkel is jelentkeznek a szervezők. Addig is nézzétek meg az idei beszámolóinkat és az aftervideónkat is.

 

Így hozta a rock´n´roll – nulladik nap Gombaszögön

Péterfy Bori hozta a rock´n´roll-t – Gombaszög beindult

Így hozta a rock´n´roll – félúton jár Gombaszög

Le az esernyőkkel! Nem félünk az esőtől! - üzenjük Gombaszögről

Beatang jó zene Gombaszögön - Így hozta a rock´n´roll

Így hozta el nekünk a Kistehenet Gombaszögre a rock´n´roll

Így hozta a rock´n´roll - a könnyes-boldog búcsú Gombaszögtől

Cséfalvay Alapítvány

FELHÍVÁS! A Cséfalvay Alapítvány kulturális pályázata 2016-ban is

A Cséfalvay Alapítvány 2016-ban is pályázatot hirdet tehetséges magyar ajkú fiatalok számára 12 éves kortól a zene, irodalom, képzőművészet és sport kategóriákban.

Jelentkezni 2016. november 25-ig levélben vagy elektronikus levélben lehet.

Elérhetőségek

Cséfalvay Alapítvány, 929 01 Dunajská Streda, Korzo Bélu Bartóka 788
csea@csefalvayalapitvany.sk
0948 029 105

 

Az egyes kategóriákban a következőket kell csatolni a jelentkezéshez:

Zene - hanghordozó
Irodalom - vers, próza
Képzőművészet - pályázati munka
Sport - dokumentáció, szülői, edzői, tanári ajánlás

 

A TAVALYI DÍJAZOTTAK

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

HALLGASD MEG! „Csak a zené”-ről, könnyűről, nehézről, rock 'n' roll életérzésről beszélgettek Kassán

HALLGASD MEG! „Csak a zené”-ről, könnyűről, nehézről, rock 'n' roll életérzésről beszélgettek Kassán

A kassai Márai Stúdió adott helyszínt a Csak a zene című beszélgetős rendezvénynek, ahol Köteles Szabolcs látott vendégül helyi magyar zenészeket.

Szó esett a könnyű és nehéz zenéről, a világ dolgairól, a rock 'n' roll életérzésről, illetve az érdeklődők képet kaphat arról, milyen Kassán zenésznek lenni.

Egy órában ifjabb Bodnár Attilát, Gablyasz Pétert és Molnár Istvánt ismerhettük meg.

 

Hallgassátok meg ezt az érdekes beszélgetést:

Phoenix RT

KLIPPREMIER: Phoenix RT - Sötétség nélkül

Itt a csallóközcsütörtöki rock’ n’ roll trió, a Phoenix RT új klippel. A tavaly decemberben megjelent Piros Karikás Részletek című lemezről, ez a harmadik dal, melyhez videó készül. A bulizós Privát Mennyország és a Lépjünk le! után most a korong zúzósabb oldalát is megmutatják a srácok.

„A Sötétség nélkül volt zeneileg az első dal, amely elkészült a Piros Karikás Részletek c. lemezre. A zenét együtt írtuk a bandával, az alapot Ákos hozta. A szöveg kicsit később íródott, és nem egy tipikus Phoenix RT-s szöveg. Elég szókimondó metal dal lett.” - tudtuk meg Puss Tamástól, akinek a szöveget köszönhetjük.

A mondanivalója sem szokásos. „Azt gondolom, bár nagyon szeretjük, de az élet nem csak a bulizásról szól, s eddig szinte csak laza, bulizós klipekkel jelentkeztünk, itt volt az ideje egy sötétebb dalnak-videónak is. Az újdonság pont ilyen - korunk veszélyforrásai - a terrorizmus, az embereket földbe taposó hatalom, a természeti katasztrófák kerülnek górcső alá és egy fontos kérdés - MENNYIT BÍR EL AZ EMBER?” - tette hozzá a csapat énekes-basszugitárosa.

A klipet Biró Máté és az FX FILM készítette, melynek főszereplője Sheer Gábor „Sery” a Rivalda Színházból.

Őszirózsa

Tizenhetedik alkalommal díjazták a magyarnóta-énekeseket

Az ipolynyéki kultúrház adott otthont a magyarnóta-énekesek országos versenyének, az Őszirózsának, melyet a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya idén tizenhetedik alkalommal szervezett meg. A verseny célja a magyarnóta-éneklés hagyományainak az ápolása és népszerűsítése.

A versenyre összesen 38 nótaénekes érkezett, hogy megmutassa tehetségét: Felvidékről 16, Magyarországról 21 és Erdélyből 1 előadó. Balogh Béla prímás és cigányzenekara az idén immár tizenharmadik alkalommal kísérte az énekeseket.

A szakmai zsűri Tarnai Kiss László elnöklésével, Szeredy Krisztina, Antal Gusztávné Erzsébet, dr. Papp Sándor és Magyar Nándor voltak. Külön értékelték a Felvidékről és határon túlról érkező versenyzőket.

A zsűri

Az országos versenyen a felvidékiek közül nyolcan bronz, öten ezüst és ketten arany, egy énekes pedig 1 évre arany minősítést nyert el. A három legjobban teljesítő énekes külön díjazásban részesült: Ladacsi Mónika (Csiliznyárad) harmadik helyezést, Molnár Lóránt (Bély) második helyezést ért el, a zsűri által pedig legjobbnak ítélt énekes Nagy Attila (Gímes) lett. Ők hárman az arany minősítés mellett egy-egy emléktárgyat is hazavihettek magukkal. A győztes Nagy Attila által választott dalok a “Várjatok meg őszirózsák” és az “Ördög bújt a vonóba” voltak.

A határon túli nótaénekesek közül pedig, hatan bronz, öten-öten ezüst és arany minősítést értek el. A forduló legjobbjának Kolcsár Endrét választották.

Az esti díjátadó előtt a színpadra lépett számos visszatérő, már a versenyben bizonyított előadó, a tavalyi győztesek közül Jalsovszky Mónika Hidaskürtről és Tonkó István Vágáról, valamint Gubík Magdolna, Molnár Angelika és Básti János előadását is megtekinthette a közönség. Végül a zsűri tagjai is színpadra léptek: Magyar Nándor, Szeredy Krisztina és Tarnai Kiss László színvonalas előadásukkal örvendeztették meg a közönség tagjait.

 

Őszirózsa

XVII. Őszirózsa Magyarnóta-énekes Országos Versenyének részletes eredményei:

Felvidéki versenyzők

I. Nagy Attila (Gímes) - Arany
II. Molnár Lóránt (Bély) - Arany
III. Ladacsi Mónika (Csiliznyárad) - Arany 2017-ig

Kovács István (Ebed) - Ezüst 2017-ig
Kukolíkné Szendrei Rózsa (Rimaszombat) - Ezüst
Tóth István (Vágselye) - Ezüst
Tusko Rózsa (Ipolyság) - Ezüst
Szabó Laura (Alistál) - Ezüst

Filó Katalin (Felsőszeli) - Bronz
Kántor János (Zselíz) - Bronz
Keszegh Béla (Marcelháza) - Bronz
Kovács László (Párkány) - Bronz
Pollák Mária (Ekecs) - Bronz
Smid Erzsébet (Bény) - Bronz
Szőcs Márta (Felsőszeli) - Bronz
Takács János (Pered) - Bronz

Határon túli versenyzők

Budai Zoltán (Ózd) - Arany
Kolcsár Endre (Gyergyószárhegy) - Arany (legjobb határon túli versenyző)
Kristó Lajos (Budapest) - Arany
Marton Lézer Márta (Maglód) - Arany 2017-ig
Oláh Katalin (Pécel) - Arany
Szegedi Csaba (Gomba) - Arany

Balázs Anikó (Budapest) - Ezüst
Égető Ilonka (Tázlár) - Ezüst
Kovács András Ferenc (Budapest) - Ezüst
Kovács János (Kecskemét) - Ezüst
Kunsági Andrea (Budapest) - Ezüst

Gengelinczki Tibor (Pilis) - Bronz
Henczes Júlia (Gyál) - Bronz
Incze Zoltán (Szekszárd) - Bronz
Kasza Szilvia (Gyöngyös) - Bronz
Suba Sári (Kiskőrös) - Bronz
Suki Csaba (Baracska) - Bronz

Varga Emese, ATEMPO.sk

Cseh Tamás Program

Felvidéki koncerthelyszíneket is támogat a Cseh Tamás Program

Huszonöt induló zenekar, valamint 53 vidéki és 8 határon túli klub kapott támogatást a Cseh Tamás Program harmadik évadának első két alprogramja keretében.

A nyertes előadók hang- és képfelvétel készítésére 2-2 millió forintos támogatást kapnak összesen 50 millió forint értékben, a klubok élő koncertek megszervezésére pedig összesen csaknem 150 millió forintot fordíthatnak.

A kluboknak szánt támogatást majdnem a tavalyi összeg duplájára emelte a kollégium.

Az idei 274 pályázó közül - az előzetes hangfelvételek alapján - 54 jelentkezőt hívtak be a programiroda tagjai. A végső döntést meghozó NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium ebben az évben is elfogadta a felkért zsűri - összesen 45 könnyűzenei szakember - pontozása alapján kialakult sorrendet, viszont a támogathatók számán és a rendelkezésre álló 50 millió forintos kereten nem változtatott, így mind a 25 kiválasztott előadó 2-2 millió forint támogatásban részesül.

A leadási határidőig 79 magyarországi koncerthelyszín 240 millió forintnyi tervvel jelentkezett, köztük több olyan, amelyik az előző két évben már kapott támogatást. A határon túli kluboknak szóló felhívásra 14 pályázat érkezett Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovákiából, összesen 40 millió forintnyi támogatást igényleve.

A 78 beérkezett pályázat közül 53 támogatását javasolta a kollégium, míg a határon túli jelentkezők közül nyolc esetben ítéltek meg támogatást. Felvidékről a Komáromi Városi Művelődési Központ, a somorjai Mozi Club és a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Club tartozik ide.

Az év végéig az előzenekari programon túl kisebb pályázatokat hirdetnek meg. Folytatódik a könnyűzenei örökség megőrzésének programja, a jogdíjas és menedzserképzés alprogram, valamint a könnyűzenei sajtót segítő alprogram is. Elmondta, hogy az idén 625 millió forintot fognak még pályázat útján szétosztani. Hangsúlyozta, hogy ebből az összegből elindulhat a könnyűzenei oktatásról szóló alprogram is, amelyet régóta terveznek.

ATEMPO.sk / MTI

The Butchers

Új videó a The Butchers-től - She's leaving now

A somorjai The Butchers klip kíséretében mutatja be első, teljesen akusztikus szerzeményét, mely a 2015-ben megjelent második albumukon szerepel. A She's leaving now zenéjét és szövegét Hushegyi András írta.

„Nem kell félreérteni, nem szerelmes dal :-) Néha az embernek meg kell találnia önmagát, az új céljait, és ezert néha jó elutazni valahova máshova, kiszakadni a hétköznapokból.” - mondta Hushegyi János a dallal kapcsolatban.

A videofelvételek Komáromban készültek és szintén András keze van benne.

somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes

Jönnek az élő műsorok - ők az idei Fölszállott a páva tehetségkutató versenyzői

Most már nyilvános, melyik az a 48 produkció, melyekkel a Fölszállott a páva jövőhéten kezdődő élő műsoraiban találkozhatunk péntek esténként a Dunán. Ott van a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes, a naszvadi Szabó Júlia és a bácsfai Tündérrózsa énekegyüttes is.

A MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseire pedig a december 16-i döntőben derül fény. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

 

Az idei versenyzők kategóriák szerint:

Énekes szólisták és énekegyüttesek

Marton Bendegúz (Úrhida)
Kis Sulyom Énekegyüttes (Encs)
Ghiur Apistoaei Diana Gabriella (Trunk, Románia)
Cickom Énekegyüttes (Maksa és Székelyszenterzsébet, Románia)
Tündérrózsa énekegyüttes (Bácsfa-Szentantal, Szlovákia)
Vástyán Kadosa István (Pécs)
Fafka Júlia (Dunaföldvár)
Kispendely Énekegyüttes (Debrecen)
Veres Hunor (Debrecen)
Szabó Júlia (Naszvad, Szlovákia)
Pöttöm Énekegyüttes (Békéscsaba)
Erdélyi Luca (Üllés)

Hangszeres szólisták és zenekarok

Kicska Péter Milán (Mátészalka)
Farkas Gergő (Tura)
Szécsényi testvérek (Pásztó)
Bálint Róbert (Pusztina, Románia)
Horváth Áron (Jászfényszaru)
Gatyamadzag Zenekar (Tordas)
Tóth Zsófia (Kápolnásnyék)
Sarjú Banda (Budapest)
György-Horváth Anna és Zente (Szenna)
Ivánovics Viktor (Újvidék, Szerbia)
Tölgyfa Gábor (Nyíregyháza)
Varga Luca (Fertőd)

Táncos szólisták és táncospárok

Tomócsik Milán (Laskod)
Bontovics Letícia és Rusvai Máté (Szolnok)
Molnár Bence (Dozmat)
Balogh József (Püspökladány)
Farkas Hajnalka és Csákvári Bálint (Budapest)
Makula Zoltán (Jászberény)
Cserei Hunor (Biatorbágy)
Körömi Máté és Bíró Norbert (Százhalombatta)
Hosnyánszki Noémi és Kormos Balázs (Dunaújváros és Perkáta)
Szuszai Hunor és Poór Mária (Hollókő és Balassagyarmat)
Bognár Adrián (Ágfalva)
Albert Csaba (Győr)

Néptáncegyüttesek

Szécsényi Gyermek Néptáncegyüttes (Szécsény)
Mérai Cifra Néptánccsoport (Méra)
Tördemic Néptáncegyüttes Kukonyák csoportja (Badacsonytördemic)
Biatorbágyi Barackvirág Gyermektánccsoport (Biatorbágy)
Csali Gyermek Néptáncegyüttes (Somorja, Szlovákia)
Jászfényszaru Gyermeknéptánc Együttes (Jászfényszaru)
Hárompróbások (Békéscsaba)
Jászság Gyermek Néptáncegyüttes (Jászberény)
Nógrád Gyermek Néptáncegyüttes (Salgótarján)
Zselic Alapfokú Művészeti Iskola Csiperke csoport (Zselickisfalud)
Dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes (Dusnok)
Szinvavölgyi Aprók Néptáncműhely (Miskolc)

 

A Fölszállott a páva minden adásában kategóriánként három induló lép színpadra, a produkciókat hattagú szakmai zsűri értékeli:

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas dalszerző, népzenekutató;
tagja Berecz István, a Fölszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese;
Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató;
Kocsis Enikő táncművész, koreográfus;
Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész;
valamint Tímár Böske, a Csillagszeműek táncegyüttes alapítója, művészeti igazgatója.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

Fölszállott a páva

Ma este Fölszállott a páva tábor a Dunán

Folytatódik az idei Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor ma este 20.30-tól. Ezúttal a második gyermekévad nyári táboráról, Balatonakaryattyáról jelentkeznek a tehetségek.

Az adásból kiderül, melyik az a 48 produkció, melyekkel a jövőhéten kezdődő élő műsorokban találkozhatunk péntek esténként a Dunán.

A MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseire pedig a december 16-i döntőben derül fény. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

A Fölszállott a páva minden adásában kategóriánként három induló lép színpadra, a produkciókat hattagú szakmai zsűri értékeli:

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas dalszerző, népzenekutató;
tagja Berecz István, a Fölszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese;
Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató;
Kocsis Enikő táncművész, koreográfus;
Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész;
valamint Tímár Böske, a Csillagszeműek táncegyüttes alapítója, művészeti igazgatója.

Műsorvezetőként idén is Morvai Noémit és Novák Pétert láthatják a nézők.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTI

Jön az Élve Játszók fesztiválja

Jön az Élve Játszók fesztiválja

Ismét megrendezésre kerül az Élve Játszók fesztiválja. A rendezvény fő célja felhívni a figyelmet az élő zene fontosságára, valamint támogatni a helyi, feltörekvő zenekarokat.

A fesztivál a nagymagyari kultúrházban lesz megtartva november 5-én, ahova a szervezők zeneileg színes műsorral várják az érdeklődőket. Azt este folyamán fellép a blues-rock műfajt képviselő somorjai The Butchers, felvidék első és egyetlen gastro metál együttese, a Hope Red, valamint a helyi Henry Porter Band, mely ismert rock slágerekkel fogja szórakoztatni a közönséget.

A felvidéki zenekarokon kívül magyarországi együttesek is helyet kapnak a színpadon, így a rendezvényen fellép a ráckevei RatRock együttes, mely szintén ismert feldolgozásokkal fogja fokozni a hangulatot, valamint a nagymagyaron már a múltban bemutatkozó, saját produkciójával előálló Dzsunzi-Music zenekar.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak az Élve Játszók második fesztiváljára. Parkolási lehetőség biztosítva lesz a kultúrház parkolójában.

ESEMÉNY

ATEMPO.sk

Junior Prima

Ők az idei Junior Prima Díjas zeneművészek

Idén is tíz fiatal zeneművész vehette át a Junior Prima Díjat. Elismerésben részesült Baranyai Barnabás gordonkaművész; Boros Misi zongoraművész; Brindás Barnabás harsonaművész; Csabay Domonkos zongoraművész; Erdélyi Dániel karmester; Homoki Gábor hegedűművész; Kocsis Krisztián zongoraművész; Rab Gyula tenor; Ránki Fülöp zongoraművész és Tornyai Péter zeneszerző.

Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadón elmondta: az MVM új stratégiát hirdetett, amelynek kiemelt eleme a tehetségek támogatása, az innováció és a múlt értékein alapuló, a jövőbe mutató értékteremtés. Kiemelte: a díjat rangos, nemzetközileg elismert szakemberekből álló zsűri ítélte oda, így ez az elismerés bárhol a világon megállja a helyét.

A Junior Prima Díj tíz nyertese két-kétmillió forintos támogatásban is részesül.

Felidézte, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2008-ban alapította a díjat, amelyet idén kilencedik alkalommal adtak át.

Vigh Andrea zsűrielnök, a Zeneakadémia rektora elmondta: a fiatalok számára nagy lehetőség ez a díj, amely nélkül a "szárnynyitogatás" sokkal nehezebb lenne pályájuk elején. Hangsúlyozta, hogy idén is nehéz dolga volt a zsűrinek, mivel Magyarországon kifogyhatatlan a zenei tehetség, és csupán tíz olyan fiatal művészt részesíthetnek a díjban, aki nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi zenei világ fontos szereplője is lesz a következő években.

A díjak odaítélésében közreműködő zsűri tagja volt Vigh Andrea Liazt-díjas hárfaművész, Rost Andrea Prima Primissima és Kossuth-díjas operaénekesnő, Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész, Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, Devich János Liszt-díjas gordonkaművész, érdemes művész, Fekete Gyula Erkel-díjas zeneszerző, Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész, Boldoczki Gábor Liszt- és Junior Prima Díjas trombitaművész, Jakobi László gordonkaművész, hangversenyrendező és Balázs János, Liszt- és Junior Prima Díjas zongoraművész.

Az MVM Zrt. gondozásában az elmúlt években kilencven tehetséges fiatal kapta meg a zeneművészet terén kimagasló teljesítményért járó Junior Prima Díjat. Köztük volt a felvidéki Celeng Mária operaénekes is. A társaság célja, hogy az elismeréssel és az anyagi támogatással ösztönzőleg hasson a minél magasabb szintű teljesítmények eléréséhez, segítséget nyújtson a fiatalok pályakezdéséhez és további fejlődéséhez.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Kallos Bea

Verséneklő Együttesek VI. Szakmai Fóruma

FELHÍVÁS! Verséneklők szakmai fóruma 2016

A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetével karöltve megrendezi a Verséneklő Együttesek VI. Szakmai Fórumát 2016. december 9-én és 10-én, Érsekújvárban.

A szakmai találkozó fő célja a felvidéki magyar verséneklők eszmecseréje, egymás megismerése, szakmai segítése. A megzenésített versek népszerűsítése mellett lehetőséget teremtünk a műfajban dolgozó együttesek bemutatkozására, szakmai fejlődésére – hol is tart ma ez a műfaj? További cél a műfaj bemutatása zenélő amatőr fiataloknak, zenét tanuló diákoknak és zenét tanító pedagógusoknak.

 

A részvétel feltételei

A szakmai találkozóra meghívót kap országos szinten minden olyan szereplő, aki a Csemadok fesztiváljain, versenyein képviseltette magát. Meghívjuk továbbá a közönség soraiba a zenélő amatőr fiatalokat, zenét tanuló diákokat, zenét tanító tanárokat. A találkozó célja, hogy kialakuljon az azonos műfajt művelők között a jó kapcsolat, valamint hogy jobban megkedveltessük a műfajt azokkal, akik a zene világában ezzel még nem találkoztak.

További feltétel a jelentkezési lap kitöltése és elküldése határidőn belül. Ezt követően kerül sor a válogatásra és a résztvevők meghívására. Az előadóknak étkezést és szállást biztosítunk, útiköltségüket térítjük.

Jelentkezési határidő: 2016. november 30.

Online jelentkezési lap

 

Várható program

Péntek

  • a délelőtti órákban koncertek diákok részére zene- és alapiskolákban
  • délután szakmai fórum – továbbképzés, szakmai tapasztalatcsere
  • este 18.00 órakor koncert a nagyközönség részére, majd örömzenélés a résztvevőknek a CSEMADOK HÁZBAN

Szombat

  • délelőtt a szakmai fórum folytatása, majd ebéd után hazautazás.

 

További információk

Kovács Tamás, tel.: 0918 635 445, cstvujvar@gmail.com

Oblastný výbor Csemadok Nové Zámky
Hlavné nám. 7., 940 01 Nové Zámky

ATEMPO.sk / CSEMADOK

Pentatonix

Hallelujah – így szól az öt csodás énekestől Cohen klasszikusa

Pár nap alatt már több millióan hallhatták Leonard Cohen 1984-ben írt Hallelujah című világslágerének különleges feldolgozását.

Ezúttal a népszerű amerikai Pentatonix a capella együttes mutatta meg, milyen csodálatos ez a dal, és mennyire különleges, mikor csak tiszta énekhangokból áll össze egésszé.

Lévai Enikő Éva

Ők lettek a jubileumi Lehár Ferenc Operett Énekverseny legjobbjai

Lévai Enikő Éva primadonna nyerte a Lehár Ferenc Operett Énekverseny fődíját, a legjobb szubrett-buffó páros Saifi Claudia és Imre Roland, a legjobb bonviván Fjodor Osipov lett.

Komárom önkormányzata és a Budapesti Operettszínház tizedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt, amelyen primadonna, bonviván és szubrett-buffó páros kategóriában hat országból 31-en vettek részt.

A pénteken kezdődött versenyen az énekesek szabadon választott és kötelező áriát vagy duettet adtak elő zongorakísérettel Lehár Ferenc műveiből, klasszikus operettekből és az énekes nemzeti szerzőjétől. Minden zeneművet az eredeti hangnemben kellett énekelni mikrofon használata nélkül, eredeti nyelven, esetleg a versenyző anyanyelvén.

A szubrett-buffó kategória második legjobbja a Maria Elizarova-Alekszander Lenogov páros lett, a második legkiemelkedőbb bonvivánnak Robert Smiscíket választotta a zsűri, aki egyben a Kolozsvári Magyar Opera különdíját is elnyerte. A primadonnák közül a második helyezett Fülöp Gergely Timea lett.

A zsűri különdíját Chiuariu Livia primadonna és Szabó Levente bonviván nyerték, a Budapesti Operettszínház különdíjasai Anna Potyrala-Listwon és Peter Maly lett.

A 3000 eurós fődíjat a legkiemelkedőbb teljesítményért ítéli oda a zsűri kategóriáktól függetlenül, az első és második helyezettek 1000, illetve 500 eurós díjazásban részesültek.

A verseny résztvevői hétfő este, a Magyar Operett Napján az operettszínházban megrendezett gálaesten is bemutatkoztak.

ATEMPO.sk / MTI

Zúzás a Rock Club 25-ben - Kurt Cobain is ott bulizott volna

Zúzás a Rock Club 25-ben - Kurt Cobain is ott bulizott volna

A komáromi zenei élet meghatározó klubjában voltunk szombat este, én akkor először. A hely szelleme egyszerűen magával ragadó. Több részre van bontva a belső tér. A bejárat után fotelek, beljebb az italpult, tovább a koncerthelyiség, és az összes fal kiplakátolva zenei témájú újságcikkekkel. Puritán berendezés, szinte várja, hogy egy banda megtöltse zenével. A new york-i CBGB jutott róla eszembe, amikor megkezdődtek a koncertek.

Két komáromi illetőségű banda lépett fel. A Régenment kezdte, jó kis kemény rockkal. A doboknál Szabados Attila kevert nagyon ötletesen és pontosan. A basszusgitáros (Horváth László) punkosra nyírt hajjal küldte az erőt a bulihoz. A két gitáros, Goni (Biacsi Imre) és Török Csaba nagyot alakítottak, helyenként virtuóz szólókkal. Puskás Csilla, az énekes pedig dallamos – és számomra népiesen rockos – hangjával vitte a prímet. A közönség is vette a lapot, főleg a végén, az utolsó 3-4 számnál, amikor nagyon felpörgött a banda. Saját számokat játszottak, amik nagyon ígéreteseknek tűntek, pláne annak fényében, hogy kb. 2 hét múlva jelenik majd meg az együttes első lemeze, amit feltöltenek majd a facebook oldalukra, így mindenki számára elérhető lesz. A koncert után a Club bejárata előtt készítettünk egy rövid interjút:

Hogyan alakult ki a zenei irányvonal? Volt egy közös ötlet, vagy fokozatosan jött létre?

Régenment: Még nem alakult ki, lehet, hogy jövő héten gyerekdalokat fogunk játszani :) Ha van egy jó téma, akkor azon dolgozunk, ha nincs, akkor keresünk. Mindannyian egy kicsit más irányultságúak vagyunk, de azt fontosnak tartottuk már az elején, hogy saját számokat játsszunk, illetve most van egy feldolgozásunk a Tűzkeréktől betétként. A szövegeket Attila írja (dobos), a zenét pedig a gitárosok.

Régenment

Meséljetek a megjelenő lemezről.

Régenment: Még tavasszal megkezdtük a felvételeket, és a múlt héten fejeztük be, mert világ körüli turnén voltunk :) Most már csak a masteringre várunk, és ha az Isten és a párt is úgy akarja :), akkor két hét múlva jelenik meg, és feltöltjük majd a facebookra.

Mi a következő lépés? Hol lesztek láthatóak, hallhatóak?

Régenment: Az idén már nem tervezünk koncertet, most az új dalok írására koncentrálunk. Tulajdonképpen ez a koncert a fordulópont, mert azt mondtuk, hogy ezt a bulit még megcsináljuk, és most van egy csomó új zenei ötletünk, amit szeretnénk megvalósítani. Legközelebb jövő tavasszal lépünk majd fel.

 

Valószínűleg a második buli “píárja“ volt, ami bevonzotta a Clubba a népeket, ugyanis egy Nirvana emlékzenekarról van szó. A banda neve Seaside Suicide. Kicsit vegyes érzelmekkel álltunk a színpad előtt, mert ugye mikor valakik feldolgozásokat játszanak, főleg ha Nirvanáról van szó, az mindig necces. De azonnal kiderült, hogy a félelmem alaptalan volt. Hatalmas bulit nyomtak. A Nirvana összes lemezéről játszottak valamit. A bassusnál Hántai Ferenc a színpadon elbújva adta meg azt a tipikus grunge alapot. A dobokat Horváth Ákos püfölte példátlan jellegzetességgel, ami tökéletes ritmusban késztette táncra a közönséget. Schäffer Csaba állt a placc közepén, és mély átélléssel hozta vissza a sírból azt, amit Ginsberg egyszerűen csak az “üvöltés“ korszakának, kiábrándultságának, egészséges agresszivitásának nevezett. A leglátványosabb alakításokat viszont Dikász János, a gitáros mutatta be. Ahogy haladt előre a koncert, olyan ösztönös performance-okkal fejezte ki magát, amiket ritkán látni errefelé. Volt, hogy egy pohár sörrel fogta le az akkordokat, vagy a gitárjával fetrengett a színpadon, szinte teljes önkívületben. De a csúcs az volt, amikor a koncert vége felé nemes egyszerűséggel bedobta a hangszerét a csajok közé. Abszolút hatásos buli volt. Velük a törzsvendégek szobájában beszélgettünk:

Hogyan alakult a banda? Miért a Nirvana?

Seaside Suicide: Ketten hoztuk össze (gitár, basszus), évek óta együtt akartunk zenélni, csak nem találtuk a közös hangot. Aztán egy dél-komáromi sörözés alkalmával jött az ötlet, hogy játszunk Nirvanát, olyan zenét, amin a mi korosztályunk nőtt fel, és hozzunk össze egy jó bulit, amire itt a Clubban került sor. A Hangya (a Club tulaja) mondta, hogy egy nevet kéne ráírni a plakátra. Nevet? A Kurtnek vannak megzenésítetlen versei, azok között volt egy Tengerparti öngyilkosság című darab (Seaside Suicide). Határozottan emlékszünk, a Nevermind című albumra, ami nagy hatással volt ránk. Persze akkor még nem gondoltuk, hogy 25 évvel később feldolgozásokat fogunk játszani. Ez végül is egy nosztalgia zenekar, hogy akik velünk egyívásúak, azokkal emlékezzünk erre az időszakra.

Seaside Suicide

Mennyit próbáltok és hol?

Seaside Suicide: Hetente egyszer Füzitőfelsőn egy művelődési ház fűtött próbatermében.

Terveztek-e saját számokat írni, akár a Nirvana stílusában, akár más stílusban?

Seaside Suicide: Nagyon fontos, hogy mindegyikünknek van másik zenekara, van, akinek több is, ahol készülnek új dalok. Ez egy hobbizenekar, viszont ezzel a bandával csináljuk a legjobb bulikat.

Nagyon jó performance-okat nyomtok mindannyian külön-külön is, ezek úgy jönnek maguktól?

Seaside Suicide: Ezek abszolút spontán dolgok. Az ember, amikor rock´n´roll sztárokat kezd utánozni, akkor vannak attitűdök, amik tetszenek, például a Nirvanánál ez a pusztítás, amit előtte nem nagyon lehetett látni. Ennek az egész útnak az elején az ember még nem adja át magát egészen a zenének, mert arra figyel, hogy ne hibázzon, együtt maradjon a többiekkel, de egy idő után rááll erre a rock´n´roll pályára. Ahogy kezd felpörögni a koncert és a közönségtől pozitív visszajelzések jönnek, azok arra készteti az embert, hogy vadabbul játsszon. Nem szeretem azokat a pozőr zenekarokat, akik megjátsszák magukat.

A legtöbb számot úgy adtátok elő, mint a Nirvana, de pl. a Where did you sleep last night-ból egy nagyon jó feldolgozást játszottatok. Mennyire lehet Nirvanát feldolgozni? Mennyire lehet újat mondani a Nirvanán belül?

Seaside Suicide: Egy dologra nagyon törekszünk, hogy a sava-borsa meglegyen. Amikor eljátsszuk a próbán és jól szól, akkor úgy hagyjuk, de vannak dalok, amikkel sokat kínlódunk. A lényeg, hogy ott egyenesben, a koncerten, mikor ott áll 10 ember tőlünk 3 centi távolságra, hogy úgy jól szóljon. Ami élőben jó és működik, azt elhozzuk az embereknek. Ennek a nótának a feldolgozása spontán módon alakult ki a próbán.

Hol léptek föl még az idén, esetleg jövőre?

Seaside Suicide: Érdekes, hogy Szlovákiában nagyobb igény van ránk. Gútára hívtak vissza minket, novemberben Tatán lépünk fel, decemberben Oroszlányban, januárban Ógyallán. Havi egy koncertre törekszünk. Szerintünk az a zenekar, amelyik a mai amatőr világban havonta egyszer egy jó bulit össze tud hozni, az egy jó banda. Igyekszünk életben tartani a grunge-ot.

 

Összegzés: Ha csak tizedennyire jó bulik vannak a Rock Club 25-ben, akkor is hatalmasat lehet partizni. Jó piák olcsón :), szuper bandák, és a hely a maga varázsával fenomenális. Igazi rock´n´roll élmény! Gyertek le a Clubba, hacsak tehetitek!

Bódis Attila, ATEMPO.sk
Fotó: Wawruch Róza