A pozsonyi és dunaszerdahelyi tagokból álló Expired Passport szubjektív hard rock zenekar múlthét vasárnaptól immár 16 éve a szlovákiai magyar zenei élet része. A közelmúltban megjelent ZOO című nagylemezüket május 23-án Budapesten „keresztelték” meg. Ez a zenekar második albuma, melynek egyik keresztapja a Mini legendás fuvolása, Török Ádám, a másik pedig Takács László „Taki", Zenélni Díjas hangtechnikus, akik természetesen a csapat barátai is egyben.
A lemezen már 2010 decembere óta dolgozott a zenekar a jelenlegi felállásában, és ez az első hanghordozó, amelyen az alapító Lacza Gergely doboshoz és Vajda András gitároshoz csatlakozott Szabó László basszusgitáros, illetve Gálffy Hodosy Marianna énekes. Számos vendégzenész is színesíti az albumot, mint például a keresztapa, Török Ádám fuvolán. A felvételeket Lacza Gergely készítette és szerkesztette 2011 és 2013 között, a keverést és masteringet Dombóvári Balázs „Dombesz” végezte.
A kompaktlemez a Madách-Posonium kiadó gondozásában jelent meg 16 oldalas füzettel ellátott digipack formában. Tartalmazza az elsősorban Lacza Gergely által írt dalszövegeket, melyek általában az emberi kapcsolatokról, a társadalmi problémákról szólnak, olykor csipetnyi humorral, máskor érzékenyebb hangnemet megütve. A borítótervet Bitter Ildikó készítette.
A ZOO (Állatkert) zenei anyaga színes és dallamos, nemcsak a hard rock, de a funky és a latin ritmusok kedvelői is találnak maguknak kedvencet. Igazi élőzene, amiről a bookletben a következőt olvashatjuk (részlet): „Az Expired Passport nem használt semmilyen hangmagasság-korrekciót, nem élt az automatizálással, azaz a hangszerek utólagos „pontosításával”, ütemre szabásával, továbbá nem használt semmilyen loopokat, sequencereket és triggereket”.
Az albumra tíz dal került fel:
1. Állatkert (5:06)
2. Hogy vagy, rock ’n’ roll? (3:43)
3. A rácson túl (5:33)
4. FUNKciótlan dal (4:42)
5. Varázsdoboz (4:50)
6. Lélekharag (6:29)
7. Felhasznált birodalom (4:36)
8. Érték? (7:22)
9. Madártávlat (5:42)
10. Yvette (3:12)
A dalokról egy kicsit bővebben a zenekarvezető, Lacza Gergely nyilatkozik:
Állatkert
A dal fő riffje és váza, továbbá az énekdallam nagy része már az előző felállás idején létezett, de természetesen kissé más formában, mint ahogy most hallható. Ezúttal is Vajdi hozta az ötleteket, és már akkor tetszett a riff, hallani lehetett, hogy van húzása, de kicsit úgy szólt, mint Az álmodott madár, ezért azt javasoltam a gitárosunknak, hogy rendesen szaggassa szét a témát. Na, és ekkor a maradék hiányérzetem is elmúlt, szerencsére neki is! Sokkal modernebb köntöst kapott így a nóta, és lett egy állandó lüktetése. A dalszöveget is ketten írtuk. Sokáig nem volt ötletünk, hogy miről szóljon ez a dal, aztán Vajdi jött ezzel az állatkertes témával, amit én megtoldottam csipetnyi társadalomkritikával, és kész is lett a nóta! Végül aztán erre a számra épült a lemezborító, amelynek a koncepciója már évekkel ezelőtt megszületett, ugyanis a címadó szerzeményt 2007 óta rendszeresen játsszuk fellépéseinken. Az orwelli Állatfarm „meséje” napjainkban már sajnos sok helyütt valóság, és ugyan jó páran feldolgozták már ezt a témát, mégis úgy éreztem, mi is hozzá tudunk tenni valamit. A lemezborítón ugyanis az állatok mennek megtekinteni a rácsok mögött raboskodó „embertípusokat”. Sajnos azt tapasztalom, hogy a tolerancia, az empátia sokszor csak szavakban jelenik meg, nem pedig a tettek szintjén. Az embereknek gyakran nincs önálló véleményük, a neten terjengő mindennemű badarságokat elhisznek, holott néha elég lenne csak egy kicsit kinyitni a szemünket.
Hogy vagy, rock ’n’ roll?
Ennek a számnak rendhagyó módon nemcsak a szövege, hanem a zenéje is tőlem ered. Persze Vajdi azért „belepiszkált” ebbe is. Mellesleg a dalt még az előző felállással is nyomtuk párszor; ez volt az első „koncertképes” nótánk az új szerzemények közül. Az Állatkert pedig a második. Mindkettő pörgős darab, a koncerteken is kedvencek, és szerettük volna, ha nem indul álmosan a lemez, ezért iktattunk be mindjárt az elejére két gyorsabb felvételt. A ZOO-n talán ez a nóta áll legközelebb mind szövegileg, mind zeneileg a klasszikus értelemben vett (brit) hard rockhoz (Led Zeppelin, Deep Purple és társaik). Ezenkívül még az is közös pont, hogy Marianna és Vajdi mindkét számban „feleselgetnek” egymásnak. A feeling itt alapjában véve a hetvenes évek elejét idézi, de nem lennénk Passport, ha nem tekertünk volna ezen is cseppet. Vajdi a dal közepén egy scat erejéig újra átélhette azt az időszakot, amikor egy dzsesszbanda énekeseként is a színpadon állhatott. Biztosan kevesen tudják róla, hogy jó pár évvel ezelőtt Peter Lipától is vett énekórákat. A dalszöveg magáról a műfajról szól, hiszen éltünk már át olyan éveket, amikor elgiccsesedett (80-as évek), amikor háttérbe szorult (90-es évek), de úgy gondolom, hogy a „rakenroll” a 21. századra elérte azt a státuszt, amit a jazz is kivívott magának a múlt században, azaz, hogy a komolyzenével egy napon említsék. (Bár igaz, tájainkon bizonyos helyeken még mindig „mostohagyereknek” számít, de – mivel nagypapakorba lépett – ez már valószínűleg nem fog sokáig tartani.)
