Minden hír

Komáromi Jókai Színház

„Bérletek éjszakája” – új évadnyitó kulturális ajánlóműsor Komáromban

A Komáromi Jókai Színház és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ együttműködésére az elmúlt néhány hónapban – mióta a Komáromi Jókai Színház élére Gál Tamást nevezték ki – több példa is akadt.

Gál Tamás és Lakatos Róbert, a két intézmény igazgatója a továbbiakban is szeretnék ezt a kapcsolatot erősíteni, mert úgy gondolják az együttműködés, az összehangolt munka eredményeképpen Komárom Város kulturális élete új lendületet kaphat, színesedhet, erősödhet.

 

Egressy Béni Városi Művelődési Központ

 

Az együttműködést kívánja erősíteni az augusztus 28-ra meghirdetett közös bérlethirdető, kulturális ajánló műsor is, melyet „Bérletek éjszakájának” neveztek el a szervezők.

A színes, zenés kulturális ajánlóműsorra a város szívében, a Klapka téren kerül sor, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a kulturális intézmények kínálatával, s a helyszínen jegyet, bérletet is válthatnak a meghirdetett előadásokra, programokra,

találkozhatnak a színház művészeivel, jelentkezhetnek a művelődési ház művészeti csoportjaiba.

 

Bérletek éjszakája

 

A Bérletek éjszakáján fellépnek a Komáromi Jókai Színház művészei, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ csoportjai, de az érdeklődők megismerkedhetnek a dél-komáromi Monostori Erőd Kht. kínálatával is. A rendezvény fővédnöke a két város – Észak- és Dél-Komárom – polgármestere: Keszegh Béla és Molnár Attila.

A Bérletek éjszakája 2020. augusztus 28-án (pénteken) 18.00 órakor kezdődik a Klapka téren, a műsort követően pedig egy utcabállal kedveskednek az érdeklődőknek Komárom kulturális intézményei, ahol fellép a ZSEB Zenekar. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Komáromi Jókai Színház és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ!

ATEMPO.sk


Elindult a Gombaszög LITE!

Új színpaddal bővült a Gombaszög Nyári Tábor – folytatódik a fesztivál

Idén a világjárvány miatt nem a szokásos időben, hanem most hétvégén szervezik a Gombaszögi Nyári Tábort, amely ebben az évben a Gombaszög LITE nevet kapta. A rendezvény helyszínén, a gombaszögi völgyben egy új színpadot is átadtak, amely ezentúl a fesztivál komolyzenei előadásainak lesz az otthona.

A tábor helyszínéül szolgáló Andrássy-kempingben, a Fekete-patak partján épült fel a Korona Kórus új színpada. 2014-től kezdve a tábor szervezői csapata évről évre az együttműködés újabb szintjeire lépett a gömöri komolyzenei formációval. 2020-ban, a Gombaszög LITE-on mérföldkőhöz érkezett ez a kooperáció. Az új színpad megvalósításával immár állandó helyszínt kapott a kórus, a völgy pedig egy újabb impozáns konstrukcióval bővült.

 

Korona Kórus

 

Az eseményt a kórus vezetője, Tömöl Gabriella nyitotta meg, aki elsősorban köszönetet nyilvánított Bokor Rékának, a fesztivál művészeti vezetőjének, Ambrus Jánosnak, a gombaszögi barlangot üzemeltető természetvédelmi egyesület képviselőjének és Orosz Örs főszervezőnek, akik nélkül az új Korona-színpad nem valósulhatott volna meg. Hangsúlyozta abbéli reményét, hogy ez a felvidéki magyarok közös ügyét is tudja majd szolgálni. Orosz úgyszintén köszöntötte a jelenlévőket, és egy rövid áttekintést adott Gombaszög és a Korona Kórus kapcsolatáról és közös munkájáról. Arról is beszélt, hogy ez új színpad is az igényes felvidéki magyar zene terjesztésének misszióját viheti egy lépéssel előrébb.

Az ünnepélyes átadót követően a kórus 4 különböző stílusú művet adott elő. Felcsendült például Kodály Zoltán Ének a szépszavú múzsához c. alkotása, de szerelmes népdalok és spanyol kocsmazene is felhangzott. Az utolsó dalt követően pedig állófogadással zárták le az ünnepélyes átadót. Az új színpadot két tehetséges verséneklő együttes avatta fel, a HoryZone és Paradigma.

 

Korona Kórus

 

A Gombaszög LITE névre keresztelt, családiasabb hangulatú eseményre augusztus 20-23. között kerül sor. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a résztvevők számát legfeljebb ezer főben határozták meg. A tábor programja idén elsősorban a hazai fellépőkre és előadókra koncentrál, ők állhatnak majd a Kocsmakert, a FolkSzöglet, a Szoba Chill és a Korona Kórus színpadára, de működik a Labirintus udvar is, ahol életvezetési, önismereti beszélgetésekre kerül sor.

Pénteken Szarka Gyula és zenekara lépett fel, ahogy a párkányi Jóvilágvan is. Őket követte a kevés magyarországi előadók egyike, a BRAINS. Éjfél után pedig a Gorlo Volka állt a színpadra. A FolkSzögletben pedig a Sajó Banda tanított néptáncolni, az új lépéseket pedig a táncházban lehet kipróbálni, amelyben Nagy Csomor András és zenekara játszott.

A szombati napon is több zenei helyszín várja a táborozókat. Fellép a The Butchers, a Fortissimo Music Band, az Estendøn és a Phoenix RT is. A Korona Kórus színpadán a Viharvirág és a Zekeres zenél. A FolkSzögletben szombaton délután a rozsnyói Sajó Banda tanít táncolni, este pedig a Csángálló zenekar lép fel, majd pedig hajnalig tartó táncház veszi kezdetét.

A vasárnap ugyan a pihenésé, de az egész rendezvény ideje alatt lesznek csapatjátékok is, a legkisebbeket pedig szokás szerint várja a GombaOvi.

További információk a tábor honlapján, a www.gombaszog.sk oldalon, vagy a rendezvény Facebook-oldalán érhetőek el.

Gombaszög LITE – részletes zenei program

ATEMPO.sk

Ők zsűriznek a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén – még lehet jelentkezni

Ők zsűriznek a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén – még lehet jelentkezni

Mint az már a felhívásból korábban kiderült, a 6. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle helyszíne ezúttal is a Vásárúti Kulturális Központ, a felvidéki elődöntő időpontja pedig 2020. szeptember 1., kedd. A megmérettetés 15 órától kezdődik.

A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle a Kárpát-medencei Öröm a Zene tehetséggondozó program felvidéki állomása. A rendezvény szakmai partnere a tatabányai Peron Music Alapítvány, támogatója a Hangfoglaló Program. A számos értékes nyereményen túl a legjobb csapatot/szólistát a zsűri delegálja a 2020. évi Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjébe.
A jelentkező zenekarok és szólisták közül a rátermettségük alapján előzsűrizéssel választják ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak.

BESZÁMOLÓ 2019-BŐL

BESZÁMOLÓ 2018-BÓL

BESZÁMOLÓ 2017-BŐL

BESZÁMOLÓ 2015-BŐL

A szervezők bejelentették, hogy a jelentkezési határidőt egy héttel meghosszabbították, azaz 2020. augusztus 27., este 8 óráig várják a nevezéseket! Jelentkezési díj nincs.

JELENTKEZÉS

A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében: a szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás. A magyar nyelvű dalszöveg előny. A döntő produkcióit hazai és magyarországi tagokból álló szakmai zsűri értékeli.

Az idei zsűri tagjai:

Balázs Sziszka, a Music Fashion kiadó tulajdonosa, zenei menedzser, a Hangfoglaló Program delegáltja
Temesi Berci session zenész, dalszerző, zenei rendező, producer, zenekarvezető, basszusgitár instruktor, workshop előadó, a Hangfoglaló Program delegáltja, a zsűri elnöke
Pap Tibor, a tatabányai Peron Music Alapítvány elnöke és a tatai Peron Tehetségközpont vezetője
Solymosi Kata zenész, a SoundCam Productions stúdió munkatársa és a #fridaysession projekt koordinátora
Józsa Örs zenész, a SoundCam Productions stúdió tulajdonosa és a #fridaysession projekt hangmérnöke
Szabó Ádám „Gila” zenész, zeneszerző, a Gila Studio tulajdonosa
Csenger Ferenc műsorvezető, a Pátria Rádió vezető szerkesztője
Czibula Csaba zenész, a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének elnöke, a ma7.sk médiacsalád audiovizuális tartalmának vezető szerkesztője

Ami jó hír, hogy egyik zsűritag sem jön üres kézzel, tehát igazán megéri jelentkezni.

 

Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle

 

A 6. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére nevezhetnek szlovákiai lakhelyű, magukat szlovákiai magyarnak valló szólisták, ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek. Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó.

A jelentkezés feltétele legalább két, értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, továbbá az elektronikus jelentkezési lap pontos kitöltése.

A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük (szólistáknak megengedett egy átvett szám is), s minden zenekarnak 15 perc színpadi- és 10 perc szerelési idő áll a rendelkezésére. Kizárólag élő produkciókat várunk.

A hangzóanyagot (vagy a fájlmegosztó ill. az internetes audió vagy videó felvétel letöltési linkjét) az elektronikus jelentkezésbe kell feltölteni.

 

A számos értékes nyereményen túl (stúdiónyeremény, fellépési lehetőség, médiaszereplés, tárgyi díjak, stb.) a legjobb csapatokat a szakmai zsűri delegálja

  • a 2020. évi Öröm a Zene Tehetségkutató idei magyarországi döntőjébe, ahol a fődíj 3 millió forint (1.000.000 Ft értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés, valamint a Hangfoglaló Program által felajánlott támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat)
  • a tatabányai Peron Music Tehetségkutatóra

Kiemelt médiatámogatást ad portálunk, az ATEMPO.sk, valamint fellépési lehetőséget is kapnak a szederFESZT zenei fesztiválon.

 

A Budapest Music Expo eseménysorozat elemei közül a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által szervezett Öröm a Zene Tehetségkutató döntője ezúttal 2020. október 2-4-én kerül megrendezésre a hangszerkiállítás helyszínén.

Ezúton hívják fel a döntőbe jutó előadók, a közönség és az egyéb résztvevők figyelmét arra, hogy a rendezvény az épp aktuális higiéniai előírásokat és korlátozásokat betartva valósulhat csak meg, továbbá ezekért mindenki saját maga felel. Amennyiben ennek hiányát tapasztalják, egy figyelmeztetést követően, kirívó esetben a szervezők és/vagy a zsűri akár az ominózus személy(ek) illetve az adott produkció kitiltásával is élhet. A szájmaszk a kultúrház egész területén mindenkinek kötelező, ez alól természetesen a fellépők a produkció idejére mentesülnek. Az öltözőkben a szájmaszk használata a fellépők saját belátása szerint történik.

Érdeklődni az info@zene.sk mailcímen vagy a 0905826799-es telefonszámon lehet.

A rendezvény mindenki számára ingyenes.

ATEMPO.sk

Utolsó felvidéki állomásához érkezik a FEBO Feszt

Utolsó felvidéki állomásához érkezik a FEBO Feszt

A XXX. Nagymegyeri Szent István Napok keretében folytatódik a FEBO Fesztivál, ahogyan ígérték a szervezők: határok nélkül! A fesztivál keretében Magyarország legigényesebb jazz és funk zenei produkcióit láthatjuk több helyszínen augusztus 21-e és 23-a között.

Ott lesz a Ferenczy András duó, a Varga Dávid - Reviczky Balázs duó, a Group’N’Swing és Éliás Gyula Jr. koncertjével, valamint Mihályi Réka Masni és Pocó gyerekprodukciójával.

A koncerteket gasztronómiai különlegességekkel fűszerezik, hiszen a kulturális rendezvénysorozat célja az is, hogy a régió nevezetességeit népszerűsítsék. A belépés a fesztivál egészére ingyenes.

„Nagyon örülünk, hogy ebben a nehéz időszakban is folytathatjuk a fesztivált az előírásoknak megfelelő létszámban. Továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden hatályos biztonsági előírást betartsunk. Fesztiválsorozatunk folytatásával reméljük, hogy mi is támogatjuk a kulturális élet újraindulását, és hozzájárulunk a szlovák-magyar határmenti területek turizmusfejlesztéséhez. Jelen helyzetben úgy érezzük, hogy még fontosabbá vált a FEBO célja.” – nyilatkozza Romhányi Áron, a fesztivál produkciós igazgatója, Arany Zsiráf, Fonogram és eMeRTon-díjas magyar zongorista, Artisjus-díjas zeneszerző.

A XXX. Nagymegyeri Szent István Napok programja 

Program

Augusztus 21. (péntek)

19.00 Sapszon Orsolya - Cseke Gábor: “Találkozás” /Helyszín: Beatrix Restaurant/
18.00 Jar of Soul: “Mai rádióslágerek másként” /Helyszín: Beer Heaven/
19.00 Révész Richárd feat. Urbán Orsi - “Mambo mánia” /Helyszín: Nostalgia Restaurant/

 

Augusztus 22. (szombat)

19.00 Varga Dávid - Reviczky Balázs duó - “Frank Sinatrától Michael Bublé-ig” /Helyszín: Bamboo cafe/
19.00 Ferenczy András duó - "Ray Charles-tól Joe Cockerig" /Helyszín: Corvin Restaurant/

 

Augusztus 23. (vasárnap)

14.30 Mihályi Réka: Masni és Pocó (gyerekkoncert bábokkal)
16.00 endorfin (Rozsnyó)
18.00 Éliás Gyula Jr. élő koncert
20.00 Group'n'Swing élő koncert

ATEMPO.sk

Elindult a Gombaszög LITE!

Elindult a Gombaszög LITE!

Az új koronavírus elterjedése által kialakult járványhelyzet sem szabott gátat idén Gombaszögnek. Korlátozott lehetőségek mellett a nagymúltú rendezvény Gombaszög LITE néven 2020-ban is megnyitotta kapuit. Augusztus 20-án a déltől folyamatosan érkező táborozókat a szervezők elsősorban a zenei kínálattal várják.

Az idei évben maximálisan 1000 főt fogadnak be a gombaszögi völgybe, mindemellett idén a nagyobb koncertek a Kocsmakert színpadára koncentrálódnak. Az első este a Next Summer zenekar gondoskodott a varázslatos hangulatról, majd őket követi 11-től az ipolysági ChapteR 5. A hajnali talpalávalót pedig szokásosan DJ Peter biztosította.

 

Gombaszög

 

A 0. napi bemelegítést követően a Gombaszög LITE összes helyszíne várja sok-sok szeretettel az érdeklődő közönséget. Pénteken délután 15.30-tól a Fekete-patak partján megépült új Korona színpad ünnepélyes átadójára fog sor kerülni, amit a HoryZone és a Paradigma nevű formációk avatnak majd fel. A FolkSzögletben a rozsnyói Sajó Banda fogja kísérni a táncoktatást a népi dallamok és mozdulatok kedvelői számára. A Labirintus udvarban a közösségi média és virtuális világ egyik nagyágyújának velős elemzésére kerül sor, és megtudhatjuk, hogy miért is természetromboló az Instagram.

A Kocsmakert színpadán a Gombaszög Lite pénteki napján a stílusok vegyesen fognak színre kerülni. A sort a Kossuth-díjas Ghymes zenekar egyik alapító tagja, Szarka Gyula és zenekara fogja nyitni. Őket követi a szlovákiai magyar zenei underground éllovasa, a párkányi Jóvilágvan együttes. A felvidéki alternatív rockot követően a magyar populáris drum n bass legismertebb meghonosítói fognak színpadra lépni: a Brains mindenkit magasra fog vinni. Fél 1-től pedig a felvidéki magyar zenei élet ígéretes tehetségei veszik át a stafétát, a Gorlo Volka zenekar.

Gombaszög LITE – részletes zenei program

ATEMPO.sk

Rózsa Sándor története táncban - az Urban Verbunk Felvidéken

Magyar produkció is szerepel a San Sebastian-i Filmfesztiválon

A Peter Strickland rendezésében készült Cold Meridian című brit-magyar kisjátékfilmet is beválogatták a szeptember közepén megnyíló San Sebastian-i Filmfesztivál egyik versenyprogramjába.

Az A-kategóriás filmfesztivált szeptember 18. és 26. között rendezik meg 68. alkalommal. Nedeczky Dóra, a filmet gyártó Mindwax alapítója, a kisjátékfilm producere elmondta, hogy a Cold Meridian című alkotás a fesztivál Zabaltegi-Tabakalera elnevezésű versenyszekciójában szerepel majd.

A fesztivál honlapja szerint a Zabaltegi-Tabakalera a filmmustra legnyitottabb szekciója, amelynek sem műfaji, sem stílusbeli vagy időtartambeli megkötési nincsenek. A filmek a Zabaltegi-Tabakalera-díjért versengenek, amely 20 ezer eurós (7 millió forintos) pénzjutalommal jár. A díj odaítéléséről legalább háromtagú nemzetközi szakmai zsűri dönt.

 

Váth Máté és Wéninger Dalma szereplők a Cold Meridian forgatásán. fotó: Mindwax

 

A Cold Meridian operatőre Győri Márk, szereplői pedig Wéninger Dalma és Váth Máté kortárs táncosok, valamint Jakab Juli és Kristóf Márton. A fesztivál közleménye szerint a hatperces alkotás további 18 munkával versenyez a szekcióban. Mint írták, Strickland, a Varga Katalin balladája és a The Duke of Burgundy című filmek rendezője ezúttal olyan kisjátékfilmmel jelentkezett, amelyben összemosódik a tánc és az álomvilág.

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Négy nap alatt nyolc stadionkoncert

Benkő Gézáról nevezik el a Komáromi Jókai Színház stúdiószínpadát – indul az új évad

„Nagy öröm számomra, hogy a koronavírus miatt elmaradt felnőtt bérletes előadások pótlásaként lejátszott két előadás, a Jelenetek egy házasságból, valamint a De mi lett a nővel? a visszajelzések szerint elnyerte a közönség tetszését, úgyhogy méltó módon sikerült törlesztenünk az adósságunkat a nézőink felé” – mondta a Komáromi Jókai Színház 2020/2021-es évadnyitó társulati ülése előtti sajtótájékoztatón Gál Tamás színházigazgató.

A Jászai Mari- és Dosky-díjas színművész, színházigazgató arról biztosította a szép számban megjelent újságírókat, hogy mihelyt lehetőség nyílik rá a színház pótolni fogja a gyermek- és ifjúsági bérlet elmaradt előadásait is. „Ha a vírus visszatérne, azt is tudjuk kezelni. Online feldolgozzuk a felvidéki magyar írók, költők műveit, ezzel is segítve a felvidéki pedagógusok munkáját” – vázolta.

 

Komáromi Jókai Színház

 

Varga Emese művészeti vezető ismertette az új évad előadásait. A nézők először Szilágyi Eszter Anna Szeretkezz, ne háborúzz! című darabjának ősbemutatóját tekinthetik meg szeptember 18-án 19 órai kezdettel. Arisztophanész Lüszisztraté című vígjátéka nyomán írt zenés játékot Hargitai Iván rendezte, ezt az előadást még az előző évadból „örökölte” a jelenlegi színházi vezetés. Négy nappal később a stúdióban is premier lesz: szeptember 22-én láthatja a közönség a Pozsonyi Színművészeti Egyetem magyar hallgatóinak előadásában William Shakespeare Hamlet című drámáját Matusek Attila rendezésében.

Októberben a Peer Gynt (rendező: Pataki András Jászai Mari-díjas), novemberben A mi osztályunk (rendező: Czajlik József), jövő februárban a Vén bakancsos és fia, a huszár (rendező: Eperjes Károly Kossuth-díjas), májusban pedig a Hat szereplő szerzőt keres (rendező: Michal Vajdička) kerül bemutatásra. Nádas Péter Temetés című darabját Bárdos Judit és Kassai Csongor szereplésével Rastislav Ballek viszi színre. Matusek Attila színészként is bemutatkozik a Pillanat, amely kilóg az időből című maga rendezte monodrámában. Soóky László Assziszi Szent vádbeszéde című monodrámáját Telihay Péter rendezésében, Culka Ottó előadásában tekinthetik meg a nézők. A stúdióelőadás a Dialóg nonprofit szervezet produkciója.

 

Komáromi Jókai Színház

 

Garajszki Margit dramaturg ismertette a „Svung-programot”, a Komáromi Jókai Színház újonnan indított gyermek- és ifjúsági színházpedagógiai és színházi nevelési programját, amelynek célja a fiatalabb korosztály megszólítása és a közönség-utánpótlás kinevelése. „Ha tudatosan és rendszerszinten foglalkozunk az ifjúsággal, kinevelhetünk egy fiatal színházszerető réteget, aki érteni fogja a színház nyelvét, sőt nem tud majd nélküle létezni” – hangsúlyozta a dramaturg.

Banai Tóth Pál gazdasági igazgató a színház gazdasági helyzetéről beszélt az újságíróknak. Reménykeltőnek nevezte, hogy nem fogyatkozott a nézők színházlátogatási kedve, és rengetegen újítják meg bérleteiket ezekben a napokban ezzel is támogatva a koronavírus miatt nehéz gazdasági helyzetbe került teátrumot.

 

Komáromi Jókai Színház

 

Gál Tamás a sajtótájékoztató végén bejelentette, hogy

a Hamlet premierje után ünnepélyesen Benkő Géza Stúdióra keresztelik a Vasmacska Stúdiószínpadot, és Holocsy István bérlet néven elindítják a Komáromi Jókai Színház hatodik bérletét.

Ehhez kapcsolódóan a Komáromi Jókai Színház mindenkit szeretettel vár augusztus 28-án a Klapka térre a Bérletek Éjszakája elnevezésű rendezvényre, amelyen a színház művészei adnak egy kis ízelítőt a színház műsorából, az érdeklődők pedig megvásárolhatják bérletüket a következő évad előadásaira. A versek, prózák mellett dalok hangzanak el többek között a Szeretkezz, ne háborúzz!, A padlás és az Óz, a csodák csodája című produkciókból Olasz István színművész összeállításában. Az éjfélig tartó utcabálban a ZSEB zenekar muzsikál.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Milan Drozd

Sebestyén Márta

Sebestyén Márta, a világhírű magyar népdalénekes

Sebestyén Márta, aki születése óta a zene bűvöletében él, édesanyja révén is, aki zenepedagógus - Kodály Zoltán egykori tanítványa 1957. augusztus 19-én született Budapesten.

Különösen a népdalok világa ragadta meg, ezek előadásával már kislány korában felfigyeltek tehetségére. Mára már világhírű művész, aki a legrangosabb koncert-termekben lép fel.

Újra a népművészeké lesz a Zselízi park – itt a fesztivál részletes programja

Újra a népművészeké lesz a Zselízi park – itt a fesztivál részletes programja

Augusztus huszadikától huszonkettedikéig a a járványhelyzet ellenére, a szigorú óvintézkedéseket betartva újra a népművészeté a főszerep a Zselízi parkban. A Csemadok Országos Tanácsa, Zselíz városával és a Tiszta Forrás Alappal karöltve méltó helyszínt biztosít az 54. Országos Népművészeti Fesztivál megrendezéséhez, mely a legnagyobb országos seregszemle, kimagasló szakmai rendezvénye.

Színvonalas hazai és külföldi néptáncegyüttesek műsorában több száz táncos, zenész, vásári komédiások gondoskodnak a remek hangulatról egyszerre több helyszínen. Vásári forgatag, folyamatos kézműves kirakodóvásár várja az érdeklődőket, folklórműsorok, népzenei koncertek, népi kismesterségek bemutatója, táncházak és nóta énekesek, gyerekprogramok, népi gyerekjátékok egész sorával várják az ide látogatókat, a magyar kultúrát szerető közönséget.

Ott lesz többek közt a Pósfa zenekar, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Csavar Színház, a Kuttyomfitty Társulat, a Paramisi Társulat, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes, Lakatos Róbert és a RÉV zenekar, a Corvinus Közgáz Táncegyüttes, a Netz Produkció, a Kincső Táncegyüttes, a Tarsoly népi zenekar, a SĽUK (Szlovák Állami Népi Együttes) és az Urban Verbunk is.

“mert Zselíz titka: TÖBB, MINT FESZTIVÁL“

 

Részletes program

Augusztus 20. (csütörtök)

16.00 Kézműves mesterek kirakodóvására
16.00 Ízutazás – gasztrotúra
16.00 Pincéről pincére – borkóstoló

16.00 Gyermekvilág – Triola Gyerekház
17.00 Kuttyomfitty Társulat előadása a Gyermekvilágban

17.00 A népművészet remekei - a Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség vándorkiállitásának megnyitója /helyszín: a Csemadok ház kiállítóterme/

18.00 az 54. Országos Népművészeti Fesztivál megnyitója, Új kenyér szentelése
18.30 Csendül a nóta, szól a muzsika - Garam-menti nótaénekesek műsora, vendég Gubík Magdi, Wurczer Péter és Magyar Nándor /helyszín: a Nagyszínpad/
20.00 A pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes műsora
20.30 Tűzijáték a nemzeti ünnep alkalmából
21.00 a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes ünnepi műsora

 

Augusztus 21. (péntek)

16.00 Kézműves mesterek kirakodóvására
16.00 Ízutazás – gasztrotúra
16.00 Pincéről pincére – borkóstoló
16.00 Vendég a háznál! – Néptáncosok Kellékboltja

16.00 Gyermekvilág – Triola Gyerekház
17.00 Paramisi Társulat előadása a Gyermekvilágban

18.00 „Medvesalja hagyományos táncai és táncélete...“- beszélgetés Takács Andrással /helyszín: a Kastély belső udvara/
19.00 XV év - Lakatos Róbert és a Rév zenekar koncertje, Közreműködik a Generáció Kamara Társulat /helyszín: a Nagyszínpad/
20.00 „Amerikás dalok“ a Tarsoly népi zenekar lemezbemutató koncertje /helyszín: a Nagyszínpad/
21.00 „Lábam termett a táncra, szemem a kacsintásra“ - a Budapesti Corvinus Közgáz Táncegyüttes műsora /helyszín: a Nagyszínpad/

22.00 Csavar SzínházJelenetek egy házasságból /helyszín: a Kastély belső udvara/

23.00 Táncház a Tarsollyal

 

Augusztus 22. (szombat)

10.00 – 20.00 Kézműves mesterek kirakodóvására
10.00 – 24.00 Ízutazás – gasztrotúra
10.00 – 24.00 Pincéről pincére – borkóstoló
10.00 – 16.00 „Csináld magad!“- kézműves mesterek műhelyei 
10.00 – 18.00 Élő Palóc Kistermelői Piactér a Maslomedia Polgári Társulás szervezésében
10.00 – 20.00 Gyermekvilág – Triola Gyerekház

17.00 Netz Produkció előadása a Gyermekvilágban

10.00 – 18.00 Házhoz jön! – a Néptáncosok Kellékboltja

16.00 Récsei Noémi Önálló Beszélgetőestje - vendég Liszka József, etnológus /helyszín: a Kastély belső udvara/
17.00 „Sorsközösségben“- aktuális kérdésekről Hrubík Bélával beszélget Csonka Ákos
18.00 Oldás és kötés (Máté evang. 16:19) - a Kincső Táncegyüttes és barátaik műsora /helyszín: a Nagyszínpad/
19.00 70 év - a pozsonyi SĽUK műsora /helyszín: a Nagyszínpad/
20.30 Urban Verbunk: Rózsa Story (ŐsErő) - új magyar táncstílus, vérpezsdítő ritmusok és akrobatikai elemek /helyszín: a Nagyszínpad/

22.00 Táncház a Pósfa zenekarral a Pajtában

EZ, ATEMPO.sk

Négy nap alatt nyolc stadionkoncert

Négy nap alatt nyolc stadionkoncert

Nyolc, országosan is egyedülálló stadionkoncert kezdődik szerdán Debrecenben - jelentették be a szervezők.

Miklósvölgyi Péter, a Campus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta:

a stadionkoncertek megszervezésével az volt a céljuk, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradt programok - Campus Fesztivál, Campus Eleven koncertek - ellenére se maradjanak nagykoncert-élmény nélkül a rajongók.

Ezért - alkalmazkodva a körülményekhez -, augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én, azaz négy estén át, nyolc kiemelt koncert várja majd a stadionba látogató közönséget.

Miklósvölgyi Péter szerint minden bizonnyal 2020 legnagyobb koncertélménye várható Debrecenben, sok hónap várakozás után végre a hazai könnyűzenei élet képviselői is főszerephez jutnak, ráadásul nem akármilyen környezetben, a Nagyerdei Stadionban.

Az arénában szabadtéren, ültetett formában, a járványügyi szabályoknak megfelelően szórakozhat mindenki, úgy, hogy ezekre az eseményekre névre szólóan, szektorokba lehet jegyet vásárolni. Ellenőrzik a belépők hőmérsékletét, a stadionban a kapuknál és a büféknél kézfertőtlenítőket helyeztek el, utóbbiaknál pedig ellenőrzik a másfél méteres biztonsági távolság megtartását is.

A nyolc kiemelt előadó - Majka & Curtis, Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, Bagossy Brothers Company, Szabó Balázs Bandája, Horváth Tamás, Follow the Flow és a Punnany Massif - biztosan nagy érdeklődésre számíthat.

A koncertek mind a négy napon 18.45-kor és 20.30-kor kezdődnek. Miklósvölgyi Péter azt mondta, hogy egy-egy koncerten 2500-5000 közötti nézőre számítanak, de mint azt Páll László stadionigazgató megjegyezte, a kanyarlelátók megnyitásával akár 8500 érdeklődőt is biztonságosan le tudnak ültetni.

Süli András programigazgató jelezte: a nagykoncertek mellett a stadion melletti Víztorony kertben az idén még mintegy húsz alkalommal tartanak zenés-táncos összejöveteleket, alkalmanként legfeljebb 500 részvevővel.

ATEMPO.sk / MTI

Karácsony János

Karácsony János James, az LGT és a Generál legendás gitárosa

Karácsony János James gitáros, énekes, zeneszerző 1951. augusztus 19-én, Budapesten született. Szülei székelyföldiek voltak és Ő maga is székely embernek tarja magát.

A zenével már gyermekkorában megismerkedett, először zongorázni tanult, majd áttért a klasszikus gitárra. Első zenekara a Ferm volt, amelyben 1967 telétől játszott, ahol Vince Viktóriát kísérte.

1971-ben a Generál együttes alapító tagja lett, Novai Gáborral, Révész Sándorral, Reck Lajossal, Ákos Istvánnal és Várkonyi Mátyással. Olyan slágerek kerültek ki tőlük mint a Csöngess be hozzám jó barát, Ha ismerném és a Szélkakas.

Halmos Béla

Elérhetővé vált több száz népzenei fotó Halmos Béla hagyatékából

Elérhetővé vált több száz népzenei fotó Halmos Béla népzenész, népzenekutató hagyatékából a Hagyományok Háza Médiatár weboldalán.

Halmos Béla, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása 2013 júliusában hunyt el. Több mint négy évtizedes aktív tevékenysége alatt zenészként, folklórgyűjtőként, oktatóként és szervezőként a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott, jelentős életművet hagyva maga után.

Folklórgyűjtéseit, kéziratait, könyvtárának egy részét és mesterhegedűjét magába foglaló hagyatékát a Hagyományok Háza 2014-ben vásárolta meg, majd elkezdte a hatalmas anyag feldolgozását.

A Halmos-hagyaték egyik fő egysége a fotógyűjtemény, amelynek a folklorizmus szempontjából jelentős része a gyűjtéseken készült 4100 fénykép, míg a revival mozgalom, színpadi folklór, táncház témakörébe 900 kép tartozik.

 

Halmos Béla

 

Az összesen 5000 képből álló fotóanyagból a digitalizálást követően a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Archívuma az interneten már korábban hozzáférhetővé tett egy szűk reprezentatív válogatást, ez bővült mintegy 300 adatolt fényképpel.

Az érdeklődők belepillanthatnak többek között a Sebő és a Kalamajka együttes életébe, a folklórgyűjtések és a nyári népzenei táborok eseményeibe, valamint az Utolsó Óra programban részt vevő falusi zenészek is láthatók.

Folklórgyűjtések alkalmával készült fotók

A táncházmozgalom eseményeit megörökítő képek

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Hagyományok Háza

A Dal-ból is ismert Mocsok 1 Kölykök zenél az Akusztikban (+VIDEÓ)

A Dal-ból is ismert Mocsok 1 Kölykök zenélnek az Akusztikban (+VIDEÓ)

Egy egyszerre pimasz, szellemes és vagány zenekar lép hétfőn este az A38 színpadára az M2 Petőfi Tv-n. A Mocsok 1 Kölykök a nagyközönség számára az idei és a tavalyi A Dalból is ismerős lehet. A Petőfi Rádió játszási listáján hosszú ideig előkelő helyen álltak s nemcsak a közönség, de a zenei szakma is felfigyelt a zenekar új színt hozó stílusára. Ezúttal az Akusztikban azonban, ahogy a zenekar tagjai mondják „az ordibáló kölykökből csendes, bölcs urakká változnak”, amit nagyon élveztek.

Ünnepi Bánk bán előadás lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadán

Ünnepi Bánk bán előadás lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadán

Bánk bán operabemutatót rendeznek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 19-én, államalapításunk ünnepének előestéjén.

Erkel Ferenc operája Vidnyánszky Attila rendezésében, Kesselyák Gergely vezényletével kel életre. A címszerepben Molnár Levente, a főszerepekben Mester Viktória, Fischl Mónika, Kálmándy Mihály, Kováts Kolos és Boncsér Gergely lép színpadra a Margitszigeti Színház és a Coopera közös produkciójában.

A legnagyobb budapesti szabadtéri színpadon látható előadás a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Csokonai Színház Énekkara, a Honvéd Férfikar, a Budapest Stúdiókórus, valamint a Csokonai Színház Tánckara közreműködésével készült. Az alkalomra kiegészítő programként, a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve utazókiállítás készült, amely a Bánk bán opera és dráma több mint kétszáz éves történetét mutatja be a Margitszigeti Szabadtéri Színpad nézőtéri fogadóterében.

"Erkel Ferenc másik történelmi operáját, az István királyt már bemutatták a Margitszigeten, és emlékezetes volt a tavalyi előadás is Szent István ünnepén, amikor a színház rendelésére készült el Tolcsvay László műve, a Magyar rapszódia" – mondta Bán Teodóra igazgató.

"A trianoni nemzeti tragédia 100 éves évfordulójának évében önmagában erőteljes szimbolikával bír színpadra állítani a Bánk bánt. Hazánk nagy sorsfordulói, történelmi tragédiái mindig arra késztetnek, hogy átgondoljuk a helyünket a világban, megfogalmazzuk küldetésünk és végzetünk sajátosságait. Erre az opera műfaja, illetve Erkel grandiózus műve különösen alkalmas, hiszen sűrítve, ugyanakkor a zene szuggesztív erejével felerősítve szembesít bennünket a drámai történettel" - fogalmazott a rendező, Vidnyánszky Attila.

A címszereplő Molnár Levente megjegyezte: szép emléke, amikor az Operaházban énekelte Bánkot. "Az előadás a New York-i vendégjátékra összeért, még egy évet játszottuk, de nem tudott megérni. Ez egy kompromisszumok nélküli, nagyon vagány előadás lesz" - ígérte.

Kesselyák Gergely karmester arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bánk bán eredeti verzióját, hogy szcenikai-dramaturgia szempontból a nézőre is erőteljesebb hatást tegyen, Nádasdy Kálmán és Oláh Miklós dolgozta át az 1930-as években. "Ezt a verziót láthatja most a közönség, az eredetileg Palló Imrének írt bariton változatban".

A díszlettervező Cziegler Balázs igazi kuriózumnak nevezte, hogy egy fővárosban, amelyet egy folyó kettészel, a folyó közepén levő csodálatos szigeten alakítottak ki szabadtéri színházat.

"Van a díszletnek egy korban tartott része, és vannak teljesen kortárs, mai elemei, azaz a középkori és a hipermodern építészet egyszerre van jelen a színpadon".

A produkcióhoz a zenei átiratot Medveczky Szabolcs készítette, a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina, a koreográfus Vida Gábor, a producer Vadász Dániel. Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: operavilag.net

Madonna

Madonna, a pop királynője

Madonna többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas olasz származású amerikai énekes, színész, a „pop királynője” 1958. augusztus 16-án született Michiganben.

Ők lépnek fel az idei Gombaszög LITE fesztiválon – összeállt a zenei program

Ők lépnek fel az idei Gombaszög LITE fesztiválon – összeállt a zenei program

A kincses gombaszögi völgy pár nap múlva ismét megtelik fesztiválozókkal és csodás felvidéki muzsikákkal.

Augusztus 20-a és 23-a között koncertek a KocsmaKertben és a Korona udvarban, izgalmas előadások a Labirintus udvarban, hajnalig tartó táncházak a FolkSzögletben, a Szoba chillben pedig a Tribal Soul Soundsystem hangulatait élvezhetik a látogatók.

Idén nagy hangsúly kapnak a csapatjátékok, lehet edzeni a tájfutásra, iszapbirkózásra, röpibajnokságra és egyéb finomságokra...

A szervezők, hogy támogassák hazai zenészeinket, idén csupán két magyarországi fellépőt hívtak, a Csángálló zenekart és a BRAINS-t.

Mellettük Felvidék legjobb zenei formációinak örülhetünk! Ott lesz a:

Jóvilágvan
Estendøn
Phoenix RT
Gorlo Volka
Fortissimo Music Band
Szarka Gyula és zenekara
The Butchers
Next Summer
Nagy Csomor András és zenekara
Chapter5
Korona Énekegyüttes
Zekeres
Ági és a fiúk
Paradigma
Páko Mária és a Viharvirág
Sajó Banda

Figyelem, jegyek csak elővételben, korlátozott számban kaphatóak a www.gombaszog.sk/jegyek oldalon! Az összeg ugyanakkor magában foglalja a sátorjegyet is.


Tervezett program

Augusztus 20. (csütörtök)

Kocsmakert

21.00 Next Summer
23.00 ChapteR 5

 

Augusztus 21. (péntek)

KocsmaKert

18.00 Szarka Gyula és zenekara
20.15 Jóvilágvan
22.30 BRAINS
00.30 Gorlo Volka

Korona udvar

15.30 Az új Korona színpad ünnepélyes átadója, fellép a pelsőci Korona Énekegyüttes
16.00 Ági és a fiúk
17.00 Paradigma

FolkSzöglet

17.00 Tánctanítás - muzsikál a rozsnyói Sajó Banda
19.30 Nagy Csomor András és zenekara
22.00 Táncház - muzsikál Nagy Csomor András és zenekara, házigazdák Konkoly László és Baráth Kitti

 

Augusztus 22. (szombat)

KocsmaKert

18.00 The Butchers
20.15 Fortissimo Music Band
22.30 Estendøn
00.30 Phoenix RT

Korona udvar

16.00 Páko Mária és a Viharvirág
17.00 Zekeres

FolkSzöglet

17.00 Tánctanítás - muzsikál a rozsnyói Sajó Banda
19.30 Csángálló zenekar
22.00 Táncház - muzsikál a Csángálló zenekar, házigazda Linczenbold Maximilián

 

Gombaszög LITE

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk