Minden hír

Gyurcsík Tibor

Gyurcsík Tibor ma este az X-Faktorban

Még heten vannak versenyben a szlovák X-Faktorban. Ma este 20.20-tól a JOJ TV-ben ismét élőben folytatják a versenyt. Köztük van Gyurcsík Tibor Dunaszerdahelyről is, aki ma a Swedish House Mafia zenekar Save The World című dalát fogja előadni.

„Egy óriási koreográfiát raktunk össze a táncosokkal, remélem tetszeni fog!” - mondta Tibi, aki most is abban reménykedik, hogy a közönség juttatja tovább (SMS-t a 9953 számra küldhetnek).

aTEMPO.sk
fotó: Facebook


Hajnalok Völgye - kortárs kórusfesztivál

Hajnalok Völgye - kortárs különdíj a XVI. Kodály Napokon

A 2008-ban indult Hajnalok Völgye - kortárs kórusfesztivál Csábon elnevezésű rendezvény szervezői elsődleges célja a kortárs zene népszerűsítése. Ennek érdekében 2010-ben létrehozták a Hajnalok Völgye - kortárs különdíjat, melyet a szlovákiai magyar kórusok versenyein adnak át.

Az elismerést annak a kórusnak ajánlják fel, mely a zsűri megítélése szerint a legjobban interpretál mai, élő zeneszerzőtől származó kórusművet. Természetesen előnyben részesítik a magyar ajkú szerzőket.

2010. május 29-e és 31-e között Érsekújvárott megrendezésre került szlovákiai magyar gyermekkarok országos versenyén, a Csengő Énekszón részesülhetett először énekkar a Hajnalok Völgye - kortárs különdíjban. Akkor a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola Csengettyű Gyermekkórusa (karnagy: Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia) kapta Kocsár Miklós Psalite Deo c. művének tolmácsolásáért.

2011-ben a jubileumi XV. Kodály Napokon a zsűri választása a párkányi Stilla Pectus nőikarra esett, kik Szokolay Sándor művét szólaltatták meg versenyprogramjuk keretében.

2013-ban a XV. Csengő Énekszó gyermek- és ifjúsági kórusfesztiválon a zsűri megítélése szerint a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola Primula Énekkara (karnagy Hanza Rolanda) tolmácsolta legélőbben egy ma élő zeneszerző művét és kapta meg így a különdíjat.

A díj megálmodóinak célja változatlanul az, hogy a kórusok és vezetőik bátran nyúljanak kortárs művekhez is, és természetesen tovább motiválják a ma zeneszerzőit újabb kórusművek komponálására.

Vajon ki kapja idén az egyedi üvegdíjat és az értékes ajándékcsomagot (CDk, zenei kiadványok, könyvek)? Hamarosan kiderül...

Hajnalok Völgye - kortárs különdíj

aTEMPO.sk

Zac Brown Band

Zac Brown Band - a nagyon hallgatható

Ha már dallamos és hallgatható country, akkor Zac Brown Band. Ezzel a mondattal kell, hogy indítsak, mert ez a tömör igazság.

Ez a banda zenéjében főleg country elemekre támaszkodik, de elő-elő bújnak rock (and roll)-os és reggae-s elemek is, amiket nagyon ügyesen ötvöznek. Helyenként a gitárszólókat hegedűszólókkal váltják ki, amitől érdekes hangzás alakul ki.

Kodály Napok

Kezdődik a kórusverseny - XVI. Kodály Napok

A szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos versenye a XVI. Kodály Napok keretében szombaton valósul meg. 3 évente rendezik meg ezt a seregszemlét, amely a felvidéki kórusok legnagyobb összejövetele. Idén 16 kórus mutatkozik be Galántán a Városi Művelődési Központban.

A verseny három részben fog lezajlani:

10.00 I. rész:

14.00 II. rész:

16.30 III. rész:

A kórusokat elbíráló zsűri elnöke

  • Kertész Attila, karnagy Pécsről

Kertész Attila

A zsűri további tagjai:

  • Erdélyi Ágnes, karnagy, Veszprém (fotó: Cseh Zoltán)

Erdélyi Ágnes

  • Hartyányi Judit, karnagy, Budapest

Hartyányi Judit

  • Tóth Ferenc, karnagy, Komló 
  • Kneifel Imre, karnagy, Székesfehérvár

A kórusokat bronz, ezüst és arany sávval minősítik és a legkiemelkedőbbeket zsűri dicséretben részesítik. Egy kórus a legjobb kortárs interpretációért Hajnalok Völgye különdíjjal is gazdagabb lesz.

aTEMPO.sk

Kodály Zoltán Daloskör

Kodály Zoltán Daloskör - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A galántai Kodály Zoltán Daloskör 1956 őszén alakult. Az alapítók Ág Tibort kérték fel a kórus irányítására. Az énekkar első lépéseit maga Kodály Zoltán egyengette, aki hozzájárult ahhoz, hogy a kórus az ő nevét viselje, és élete végéig figyelemmel kísérte a tevékenységét. 1962-től hat évig szünetelt az énekkar munkája. Működését a szlovákiai magyar kórusmozgalom országos fóruma, a Kodály Napok hatására újította fel ismét. 1969-ben, az első Kodály Napokon már újra együtt volt a Kodály Zoltán Daloskör, és a máig megrendezett fesztiválok egyikéről sem hiányzott.

1982-től Józsa Mónika irányításával működik a kórus. A Kodály Zoltán Daloskör az elmúlt időszakban számos hazai és külföldi hangversenyen (Magyarországon és Erdélyen kívül Csehországban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Izraelben) képviselte eredményesen Galánta városát. A Kodály Napokon több alkalommal érdemelte ki a legmagasabb minősítési fokozatot.

A Galántai Kodály Zoltán Daloskör közel 60 éves története arról tanúskodik, hogy viharos időkben is hűségesek maradtak Kodály Zoltán művészeti örökségéhez, szellemi végrendeletéhez, melynek lényege a közös éneklés megtartó ereje, s a nemzet felemelkedésén való fáradhatatlan munkálkodás.

Az utóbbi öt év néhány kiemelkedő eredménye:
2004 – az Éneklő Magyarország országos minősítő versenyen (Eger) – „kiemelt hangversenykórus” fokozat
2006 – Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusversenyen – Budapest arany diploma és III. díj a vegyeskari kategóriában, valamint két különdíj
2007 – az Éneklő Magyarország országos minősítő versenyen (Eger) „ARS MAGNA” fokozat
2011 – Kodály Napok Galánta, - arany koszorú a zsűri dicséretével

Díjak, kitüntetések:
– kétszer kapta meg Galánta város polgármesterének díját – 2005, 2011
– Kodály Zoltán-emlékdíj – 2006
– A nagyszombati kerületi önkormányzat díja a régió kulturális életének fejlesztéséért – 2007
– Csokonai Vitéz Mihály közösségi díj – 2008

A kórus karnagya, Józsa Mónika számos kitüntetés és több nemzetközi kórusverseny karnagyi különdíjának birtokosa (a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége díja – 2009, Vass Lajos-emlékplakett – 2009, Szent László Érdemkereszt – 2011, Mikola Anikó-díj – 2011). A kórusmozgalomban kifejtett munkássága elismeréséül 2002-ben a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje kitüntetést, a felvidéki magyar zenei és énekkari kultúra megőrzése, továbbá a magyar ének-zenetanárok továbbképzésében végzett munkássága elismeréseként 2013-ban a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta.

Józsa Mónika

aTEMPO.sk

Örökségünk – Nemzetközi Gyermek Folklórfesztivál

Felhívás! Nemzetközi Gyermek Folklórfesztivál

A Csemadok Szalkai Alapszervezete és az Ipoly Menti Kulturális és Turisztikai Társaság 2014. május 24-én, szombaton 14.00 órai kezdettel megrendezi az Örökségünk – XI. Nemzetközi Gyermek Folklórfesztivált Ipolyszalkán a szabadtéri színpadon.

Ezúton várják gyermekcsoportok ill. magánprodukciók jelentkezését népmese, népi hangszer, vers, ének kategóriákban.

A csoportokat és az egyéni fellépőket 13.00 órától várják a helyszínen. Előtte megtekinthető a Szalkai Tájház. Az utazást a csoportnak kell bebiztosítani. A műsor ideje kb. 15 perc legyen. Frissítőt kapnak a gyerekek és a kísérőik.

Kérjük rövid fél oldalas ismertetőt küldjenek a szereplőkről a bemutatáshoz, valamint aláírt névsort.

Jelentkezni 2014. május 20-ig lehet az e-mail: tajhaz.szalka@mailbox.hu címen vagy telefonon +421 907 404576.

aTEMPO.sk

Selye János Egyetem Kórusa

Selye János Egyetem Kórusa - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

Az idei tanév kezdetén, 2013 októberében alakult meg a komáromi Selye János Egyetem Tanítóképző Karának kórusa. Az óvó- és tanítóképzős diákok nagy lendülettel kezdték meg ezt a nemes munkát. A kórustagok célja, hogy megismerkedjenek a kórusirodalom gyöngyszemeivel, az értékes zeneirodalommal, s olyan darabokkal, amelyek a későbbiekben gyakorlati munkájukat is elősegíti. Fontos számukra a saját és más népek kultúrájának megismerése, ápolása, valamint megfelelő példát nyújtani a következő generációknak.

Rövid munkásságuk során az adventi időszakban két alkalommal, mutatkoztak be sikeresen.

A kórus alapító karnagya Orsovics Yvette.

Orsovics Yvette

aTEMPO.sk

Peredi Nőikar

Peredi Nőikar - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A Peredi Nőikar 1997-ben alakult meg. Az I. falunapi nagysikerű bemutatkozása óta rendszeres résztvevője a község illetve a régió által szervezett rendezvényeknek.

A hazai (Fülek, Deáki, Galánta, Negyed, Komárom, Nádszeg, Nyitracsehi) fellépései mellett kedves emlékei között tartja számon néhány magyarországi (Tab, Székesfehérvár, Budapest) és ausztriai (Deutsch – Altenburg) vendégszereplését is.

A „Svátek písní” elnevezésű nemzetközi kórusfesztivál pozsonyi fordulóján 2006-ban a zsűri aranyérmet, 2007-ben ezüstérmet adományozott a kórusnak.

A kórus a XI. Kodály Napok óta rendszeres résztvevője a szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos megmérettetésének, melyen két alkalommal aranykoszorús, három alkalommal pedig aranykoszorú a zsűri dicséretével minősítést ért el.

2012-ben a XVI. Falunapon Pered község önkormányzata díszoklevelet és emlékplakettet adományozott a kórusnak fennállása 15. évfordulója alkalmából a község kulturális életében kifejtett aktív, eredményes tevékenységéért.

A kórus karnagya és vezetője Jónás Katalin.

Jónás Katalin

aTEMPO.sk

Concordia Vegyeskar

Concordia Vegyeskar - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A kórus 1980-ban alakult Komáromban, ahol már a 19. század közepétől találhatunk adatokat egyházi és világi kórusok működéséről. A kórus ezen örökség továbbvitelét vállalva napjainkban is bizonyítja, hogy a város zenei életében fontos helye van a színvonalas kórusmuzsikának.

Pedagógusoktól diákokig, muzeológusoktól mérnökökig, vállalkozókig találhatók itt énekesek, kik egyre magasabb színvonalon terjesztik a kórusirodalom különböző korszakaiból származó egyházi és világi műveket, de mindenekelőtt a magyar kórusmuzsikát.

A kórus az évek során hazai és nemzetközi fesztiválokon, versenyeken mérettette meg tudását. A galántai Kodály Napok többszörös aranykoszorús kórusa, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, a prágai Canti veris Praga Kórusverseny ezüst diplomása. Számos európai országban versenyzett (Loretto, Cantonigros, Krakkó) és koncertezett már a kórus. 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokban hangversenykörúton vettek részt, többek között Clevelandban, Washingtonban, New Yorkban adtak nagysikerű hangversenyt. Énekeltek II.János Pál pápa szentmiséjén 1990-ben a pozsonyi repülőtéren és 1991-ben a Hősök terén, Budapesten.

Az énekkar első önálló CD-je 2010-ben jelent meg, majd 2013-ban jelentette meg második hangzóanyagát, amellyel a kórus a 150 éve alapított Komáromi Dalegylet emléke előtt tiszteleg.

Vezetőjük a megalakulás óta Stubendek István karnagy.

Stubendek István

aTEMPO.sk

Tankcsapda

Tankcsapda turné, új klip és őszre új lemez

Az egyik legnépszerűbb, idén 25 éves magyarországi rockbanda nemrég zárta első külföldi turnéját, amely 11 ország 19 városát, köztük Szlovákiában Kassát és Apátújfalut is érintette. Magyarországon szombaton kezdik a nyolcállomásos turnét és az új lemeze októberre készül el.

A kemény zenét játszó debreceni együttes tőle szokatlan helyszínen, a Magyar Állami Operaházban tartott sajtótájékoztatón ismertette jubileumi éve eseményeit. Az őszre ígért új stúdióanyag első kislemeze, a Köpök rátok című dal, illetve a hozzá készült klip is kedden debütált, a turné szombaton indul a Hungaroringen és szeptember 13-án zárul a Budapest Parkban.

"Akárcsak az új dal, a lemez anyaga is nagyon keményen, energikusan fog szólni, öröm számunkra, ha a hangzást bárki a korai Metallicához hasonlítja" - mondta Lukács László, a Tankcsapda frontembere az MTI felvetésére.
Sidlovics Gábor gitáros és Fejes Tamás dobos ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy stúdiót váltottak, és az új album Törökbálinton készül, ahol ez a fajta autentikus rockos, mégis nagyon modern hangzás kialakítható.

A Köpök rátok szövege napjaink közéletére vonatkozó utalásokat tartalmaz. Mint Lukács László énekes-szövegíró megjegyezte, most is igyekeztek egyértelmű módon megfogalmazni gondolataikat, talán az átlaghoz képest keményebben. A klipet februárban forgatta Százhalombattán, a MOL Dunai Finomítójában különleges és futurisztikus ipari építmények között a Pixel Film stábja. Az új lemez - hasonlóan a korábbi albumok tavalyi újrakiadásához, illetve a legutóbbi, Rockmafia Debrecen című 2012-es anyaghoz - az olajvállalat benzinkútjainál lesz kapható.

Bárdos Lajos Vegyeskar

Bárdos Lajos Vegyeskar - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A nagymegyeri Városi Művelődési Központ mellett működő Bárdos Lajos Vegyeskar régi tradíciókra tekint vissza. Fő céljuk megőrizni és tovább vinni a magyar kórusmuzsika hagyományát és örök értékét.

Jelen vannak a város minden jelentős egyházi ünnepén és kulturális rendezvényein egyaránt. Az elmúlt időszakban rendszeresen rendeznek kórustalálkozókat, adventi hangversenyeket, melyeken hazai és külföldi kórusokat látnak vendégül. 1990 óta résztvevői a Kodály Napoknak, melyen többször aranykoszorús minősítést értek el.

A kórus 2012-ben ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Nagymegyer város önkormányzata ugyanezen évben Pro Urbe díjjal jutalmazta a kórus eredményes és kitartó munkáját, Nagyszombat megye pedig a kultúráért emlékérmet adományozta a kórus fennállásának 120. évfordulója alkalmából.

A kórus repertoárja nagyon színes, magába foglalja mind a világi, mind az egyházi muzsikát, népdalfeldolgozásokat, jelenkori alkotásokat és régi mesterek műveit. A kórus irányítását 1998-ban Orsovics Yvette vette át a neves népzenekutatótól, Ág Tibortól. Állandó korrepetitoruk Kolenčíková Lucia.

Orsovics Yvette

aTEMPO.sk

Gyurcsík Tibor

Gyurcsík Tibor továbbjutott a szlovákiai X-Faktorban

Nyolc résztvevővel a múlthétvégén megkezdődött a szlovákiai X-Faktor döntője. Gyurcsík Tibort a nézők szavazatai juttatták tovább, így nem kellett párbajoznia az első élő adásában.

Tibor mentora Celeste Buckingham, aki a Fiúkat kapta. Vele közösen döntöttek úgy, hogy a The Script Breakeven című dalát adja elő. Az előadás itt tekinthető meg.

Az első kieső Marina Laduda volt, akit a zsűri küldött haza.

aTEMPO.sk
forrás: joj.sk
fotó: Facebook

Musica Aurea Vegyeskar

Musica Aurea Vegyeskar - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A Musica Aurea Vegyeskar 1997-ben alakult Ipolyságon. Tagjait a kóruszene szeretete összetartó közösséggé formálta. Az énekkar repertoárjában megtalálhatók az egyházi és világi kórusirodalom ismert és kedvelt művei a gregoriántól egészen a kortárs zenéig.

A kórus évente 10-12 alkalommal lép közönség elé, főleg Ipolyság és környéke kulturális, valamint egyházi rendezvényein. Magyarországon többször vendégszerepelt Budapesten, Balassagyarmaton, Veresegyházon, Törökbálinton, Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Vácott is. Kórusbarátságot ápol több szlovákiai magyar és magyarországi énekkarral.

A szakmai megmérettetést a vegyeskar számára elsősorban a szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos versenye, a Kodály Napok jelenti. A háromévente sorra kerülő fesztiválon a Musica Aurea Vegyeskar több alkalommal ezüst-, egyszer pedig aranykoszorús minősítést kapott.

A kórus művészeti vezetője Béres Gábor, karnagyai Baláž Szabina és Baláž Martina.

Baláž Szabina

Béres Gábor

aTEMPO.sk

89after dalpályázat

89after - dalpályázat szlovákiai magyar fiataloknak is

Dalpályázatot indítottak 89after néven a fiatal tehetségek felkarolásáért. A pályázat témája a rendszerváltozás azok szemszögéből, akik leginkább csak hallottak az eseményekről. A szervezők örömmel fogadnák, ha minél több szlovákiai magyar fiatal is jelentkezne.

Ha van véleményed róla fejezd ki zenével, hogy mit jelentenek neked az 1989-ben történtek. Indulhatsz szólóban vagy csapatban, remixelhetsz korabeli dalokat, utazhatsz slam poetryben vagy rockoperában, jazzben, népzenében vagy popban, a műfaji kereteket te választod!

A beérkező pályázatok közül Nagy Feró, a Beatrice énekese, Kemény Lili költőnő, Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó frontembere és Harcsa Veronika jazzénekesnő választja ki a legjobb dalt. A nyertes 500.000 forint segítséget kap a zenei pálya beindítására.

A dalokat május 31-ig várják mp3 formátumban a 89after@gmail.com email-címre! Pályázni magyar nyelvű dalokkal lehet. Az e-mailben add meg telefonos elérhetőséged, életkorod illetve a zenekarod átlag életkorát. 

aTEMPO.sk

Laudate Dominum

Laudate Dominum - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A Laudate Dominum 2003-ban alakult a Kassai Magyar Református gyülekezet kórusaként. Repertoárjukban elsősorban magyar egyházzenei művek szerepelnek, de lehetőség szerint a klasszikus zeneirodalom nagyjainak műveiből is merítenek. Elsősorban egyházi és nemzeti ünnepeinken szolgálnak istentiszteleteken Kassán.

Részt vettek már több hazai és külföldi egyházi kórustalálkozón, énekkari fesztiválon. Külföldön elsősorban Magyarországon és Erdélyben szerepeltek. Évente fellépője a Kassa város által megrendezésre kerülő Szakrális Énekek Fesztiváljának. Többször részt vettek a budapesti Művészetek Palotájában évente megrendezésre kerülő Református Énekek CD-sorozat nyilvános felvételén. 2013-ban a kórus megalakulásának tizedik évfordulóján CD-t jelentettek meg. 

A Kodály Napok lesz az első megmérettetés a kórus számára, eddig minősítési és egyéb versenyeken nem vettek részt.

A kórus művészeti vezetője és karnagya Kovácsné Palcsó Edit.

Kovácsné Palcsó Edit

aTEMPO.sk

Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa

Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A kórusa egyidős a nyitrai magyar tanárképzéssel. Az 1960-61-es tanévben alakult női karként Kopasz Elemér karnagy vezetésével, majd rövid időn belül 85 tagú vegyeskarrá bővült. A karnagy nyugdíjba vonulását követően az énekkart rövid ideig Szíjjártó Jenő, majd Ág Tibor vezette. 1974-től Simek Viktor keze alatt ismét női karként működött. A következő tanévtől a magyar tagozat kórusát megszüntették. 1990 tavaszán született újjá ismét vegyeskarként Simek Viktor vezetésével. 1993-tól Józsa Mónika a kórus karnagya.

Az utóbbi 10 évben a kórus a Közép-európai Tanulmányok Kara égisze alatt működik. Tagsága az egyetem magyar ajkú, szívesen éneklő – nem feltétlenül zene szakos – hallgatóiból verbuválódik. A napjainkban mintegy 20 tagú kórus évente 10-12 alkalommal koncertezik (nevelőhangversenyek magyar tannyelvű iskolák részére, templomi szolgálat), rendszeresen bekapcsolódik az egyetem, Nyitra városa, és a környékbeli falvak, a Zobor-vidék zenei életébe. Igen sikeresek és lélekemelők a rendszeresen ismétlődő karácsonyi hangversenyek az egyetem falai közt, illetve a Zobor-vidéki falvakban. A kórus tudatosan felvállalt küldetése többek között a karnagyképzés. Így a karácsonyi koncerteken az ifjú karnagyok, a jövendő zene-szakos pedagógusai is lehetőséget kapnak, hogy vezényeljék az énekkart.

A Magyar Művészetért Alapítvány a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusának 2006-ban a Bartók Béla – emlékdíj kitüntetést adományozta. Az elmúlt évben jelent meg az énekkar első önálló hanghordozója, amely a közelmúlt repertoárjából ad közre válogatást, egy-egy koncert-felvétellel tarkítva az összeállítást.

A kórus karnagya, Józsa Mónika számos kitüntetés és több nemzetközi kórusverseny karnagyi különdíjának birtokosa (a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége díja – 2009, Vass Lajos-emlékplakett – 2009, Szent László Érdemkereszt – 2011, Mikola Anikó-díj – 2011). A kórusmozgalomban kifejtett munkássága elismeréséül 2002-ben a Szlovák Köztársaság Ezüst plakettje kitüntetést, a felvidéki magyar zenei és énekkari kultúra megőrzése, továbbá a magyar ének-zenetanárok továbbképzésében végzett munkássága elismeréseként 2013-ban a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta.

Józsa Mónika

aTEMPO.sk

Réz Lóránt

Csábi ORGONAest – negyedszer

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos májusi orgonaest a festői szépségű nagykürtösi járási faluban, Csábon. A rendhagyó esemény nem pusztán hangverseny: a szervező Csemadok Csábi Alapszervezete azt szeretné, hogy a hallgatóság értse is az elhangzó zeneműveket, így a műsorvezető Tóth Árpád minden darabhoz érdekes adalékokkal, információkkal szolgált. Szintén a koncertélmény elmélyítése kedvéért a szervezők a templomban kivetítést alkalmaztak, ami révén a közönség számára láthatóvá vált az orgonista játéka, így a hallgatóság úgymond a kulisszák mögé is betekinthetett.

Az idei hangverseny meghívottja az Egerben élő Réz Lóránt volt, aki arra vállalkozott, hogy háromszáz év olasz orgonamuzsikáján vezeti végig hallgatóságát.
Közönségként bátran állíthatjuk, a koncertprogram nagy sikert aratott. Egy olyan színt tudott megmutatni az orgonairodalomból, amelyet a korábbi évek előadói még nem. Hihetetlen életerővel és derűvel csendültek fel a velencei, római és nápolyi szerzők éneklő dallamai, melyeknek friss hangzásához az is hozzájárult, hogy az orgonaművész gondot fordított arra, hogy a régi szerzők darabjait régi típusú hangolással szólaltassa meg.

A Csábi ORGONAestek elmaradhatatlan közreműködője a hihetetlen hangi kvalitásokkal rendelkező helyi énekesnő, Híves Mária, aki a magyarországi művész kíséretével Bach passiótételeinek egyik legszebbikét szólaltatta meg.
A műsor második felében a magyar zene óriásának, Liszt Ferencnek orgonaművei is helyet kaptak, mint például a Petőfiről mintázott A magyarok istene, vagy az Excelsior!
Befejezésként Réz Lóránt orgonaművész saját darabjából, az Enigma del Gesu Nuovoból játszott részleteket, melynek különleges hangzását a hálás csábi közönség vastapssal jutalmazta.

Igazi zenei ünnep kerekedett május 11-e vasárnap este a csábi templomban, ahol a község lakói és a környék érdeklődői ismét új oldaláról ismerhették meg az orgonát, melyet méltán neveznek a hangszerek királynőjének.

aTEMPO.sk

XIX. Peron Music Tehetségkutató Fesztivál

Szlovákiai magyar zenekarokat is várnak a XIX. Peron Music Tehetségkutató Fesztiválra

A Peron Music Alapítvány tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Peron Music Tehetségkutató Fesztivált ősszel. A Kárpát-medencében működő feltörekvő zenekaroknak 2014. augusztus 1-ig lehet jelentkezni, a döntőre 2014. szeptember 27-én, szombaton kerül sor Tatabányán, a Vértes Agorájában.

A jelentkezés kizárólag elektronikus úton történhet regisztrációs űrlap segítségével:

regisztrációs űrlap

A zenekarok 1 saját szerzeménnyel pályázhatnak, melynek linkjét a pályázati űrlapon kell megadni. Kizárólag SoundCloud vagy YouTube linkeket fogadnak el.

A pályázó zenekarok közül összesen 10 előadót hívnak meg a döntőre, amelyről professzionális, digitális technikával készült videó- és hangfelvétel készül. A jelentkező csapatoknak lehetősége nyílik részt venni egy online közönség szavazáson is, ahonnan a nyertes zenekar ugyancsak a döntőbe tudhatja magát.

A számos értékes nyereményen túl a zsűri delegálja a legjobb csapatot a 2014. évi Hangfoglaló Magyarország döntőjébe Budapestre.

aTEMPO.sk

Híd Vegyes Kar

Híd Vegyes Kar - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A somorjai Híd Vegyes Kar 2012-ben jubilált. Bő negyven éve kezdte toborozni az énekelni szerető ismerősöket néhány buzgó lokálpatrióta. Az egykori Somorja színes társadalmi és kulturális élete, a nagy elődök példája ösztönözte őket. Tenni akartak a városért, nemzeti közösségért, zenei anyanyelvünkért.

Az alakuló csoporthoz néhányan csatlakoztak a régi daloskörből is, ám a derékhad a fiatalabb korosztályból verbuválódott. Ma is vegyes a kórus összetétele. Sok régi arc sajnos már eltűnt a sorokból. Két nagymama jelenlétét unokájuk folytatja kiválóan. Örömükre új arcok jelennek meg folyamatosan. Az összetartó csapat baráti légköre közéjük vonzza a közeli községek érdeklődőit, sőt pozsonyi dalosok is tagjai már a kórusnak.

Az alapító karnagy Pokstaller László a jelképes Hid nevet Fábry Zoltán gondolatai nyomán választotta. A kórus vállalta az összekötő küldetést, népek nemzetek kultúrák tiszteletét, elfogadását, a különböző szerzőjű és nyelvű kórusművek bemutatását. Hazai és külföldi kórusokkal baráti kapcsolatokat ápolnak. Rendszeresen találkoznak szlovákiai, magyarországi, erdélyi, csehországi, osztrák és holland kórusokkal. Közös rendezvényeken lépnek fel, kórustáborokban gyakorolnak, tanulnak egymástól, új barátokkal és szép élményekkel gazdagodnak. Nemzeti és egyházi ünnepeken énekelnek.

Lassan 14 éve Dr. Hecht Anna karnagy vezeti a kórust, s folytatja a megkezdett munkát. Egyre igényesebb művekkel dolgoznak, ismerkednek az énektechnika finom formáival, a szép hangzás és kifejező előadás módjaival. Több kilónyi kottaanyaguk is jelzi, hogy repertoárjuk jócskán megszaporodott. Népi, világi és egyházi műveket adnak elő jeles szerzőktől.

A 16. Kodály Napok számukra is nagy kihívás. Szeretnének méltón helytállni a szlovákiai magyar kórusok seregszemléjén Galántán.

Dr. Hecht Anna

aTEMPO.sk

Stilla Pectus

Stilla Pectus - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

A párkányi Stilla Pectus először 1983-ban mutatkozott be hazai közönség előtt. A kórus hamar ismertté vált a környéken és egyre több zeneszerető, énekelni vágyó, hivatásos zenész és lelkes amatőr vonzott bűvkörébe.

Harminc év alatt sok változást, megújulást éltek meg, jelenleg a csapat húsz tagú. Repertorárukban egyházi, világi és kortárs művek is szerepelnek, de szívesen énekelnek könnyedebb hangvételű darabokat is.

Az énekkar által szervezett rendezvények, zenei fesztiválok mára már hagyománnyá váltak, mint pl. a karácsonyi hangverseny, mely ma is nagy népszerűségnek örvend.

Számos hazai és külföldi koncerten, versenyen szerepeltek, legjelentősebb külföldi állomásaik: Sepsiszentgyörgy (Románia), Prága (Csehország), Blankenburg (Németország), Gaming (Ausztria), La Orotava, Tenerife (Spanyolország), Klobuck (Lengyelország), Esztergom, Tiszaújváros, Ózd, Miskolc, Pécs, Gödöllő, Vác, Budapest (Magyarország). Az elmúlt években lehetőségük volt több neves személyiséggel és zeneszerzővel közreműködni mint pl. Sapszon Ferenc, Strausz Kálmán, Ladislav Novák, Milan Hrušovský és Zdenko Mikula.

Megalakulásuk óta rendszeresen részt vesznek a Galántai Kodály Napokon. Legjelentősebb eredményeik közé sorolják a Pécsi Nemzetközi Kamarakórus versenyen, és a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen elért helyezéseinket.

Céljuk a kórusmuzsika népszerűsítése, az értékes közösségteremtés, valamint a zeneszeretet megosztása az arra fogékony közönséggel.

1991-től a kórus művészeti vezetője és karnagya Papp Katalin.

Papp Katalin

aTEMPO.sk