Minden hír

Halász Judit

Halász Judit új dala és albuma: Esküvő (Kezdődhet a mulatság)

Megjelent az elsősorban gyerekdalairól ismert Halász Judit új albuma Kezdődhet a mulatság címmel, melyről itt az első dal, az Esküvő. Mondhatnánk, hogy ez a címadó dal is, hisz a refrén szövege a Kezdődhet a mulatság.

A lemezen Bródy János, Tolcsvay László, Tóth Zoltán, Födő Sándor, Anti Tamás, Móricz Mihály és Fesztbaum Béla zenésítette meg a dalokat, így színvonal most sem marad el a megszokottól.


Nagyszabású kiállítással ünnepel a 40 éves Zenetudományi Intézet

Nagyszabású kiállítással ünnepel a 40 éves Zenetudományi Intézet

Kettős jubileumot ünnepel a 40 éve alapított és 30 éve az Erdődy-Hatvany-palotában működő Zenetudományi Intézet (ZTI). Az évfordulón megnyílt nagyszabású kiállításon a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó kutatóintézet története mellett a nyáron Floridából hazatért Dohnányi-hagyatékot is bemutatják.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a jubileumi kiállítás megnyitóján hangoztatta: a Zenetudományi Intézet egyedülálló szellemi műhely, amelynek munkatársai kultúrtörténeti missziót teljesítenek az archívumok gondozása és kutatása, valamint kiállítások és koncertek rendezése révén.

Kitért arra is, hogy elkezdődött az MTA bölcsész- és társadalomtudományok kutatóházának építése, ahol reményei szerint zene és tudomány még az eddigieknél is szorosabban kapcsolódhat majd össze. A humán- és társadalomtudósok találkozása, eszmecseréje a zenével tudományos szinten foglalkozó kutatókkal jelentős új eredményekkel kecsegtet – vélekedett.

Áder János köztársasági elnök, a tárlat fővédnöke köszöntő levelében hangsúlyozta: a Dohnányi-hagyaték hazakerülése és nyilvánossá tétele túlzás nélkül korszakos jelentőségű esemény, mérföldkő a sokáig méltatlanul mellőzött komponista szellemi rehabilitációjának folyamatában.

"A zene tudomány. Püthagorasz és Paganini egy húron pendültek, és bár kétezer év választja el őket egymástól, a húr szoros" – kezdte köszöntőjét Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia volt rektora, aki a zenetudomány magyar szellemi életben betöltött szerepét és változó intézményi struktúráját ecsetelte. Kiemelte a Zenetudományi Intézet szerepét a táncház-mozgalom beindításában, a magyar középkor zenéjének felfedezésében, az autentikus egyházzenei hagyomány újjáélesztésében és a régizenei mozgalom magyarországi meghonosításában.

Tallián Tibor, a Zenetudományi Intézet tudományos tanácsadója, egykori igazgatója felidézte a népzenei kutatások MTA általi felkarolását, Kodály és Bartók szerepét a 80 évvel ezelőtti eseményekben, majd a korábban széttagolt zenetudományi és népzenei kutatás 1974-es egyesítését a Zenetudományi Intézet létrehozásával. Úgy vélte, mind a népzene, mind a zenetörténet kutatása "többet, színesebbet termelt" így, mintha külön utakon jártak volna.

Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója a jubileumi kiállítás intézménytörténeti részét bemutatva hangoztatta, hogy a tárlat az intézet műhelyeit, kutatási irányzatait, egykori igazgatóit és kiemelkedő kutatóit, főbb kiadványait és épületének történetét eleveníti fel.

A szintén a jubileumi tárlat részét képező, Végre itthon című Dohnányi-kiállításról Kusz Veronika, a ZTI tudományos munkatársa elmondta: Dohnányinak, aki Magyarországon a zenei élet egyik központi alakja volt, az Egyesült Államokban szinte mindent újra kellett kezdenie. A kiállítás feleleveníti, hogyan birkózott meg ezzel a "státuszbeli zuhanással", hogyan kezdett el újra tanítani, komponálni és koncertezni – magyarázta a kutató.

A világhírű zeneszerző és zongoraművész 1944-ben hagyta el Magyarországot, és 1949-ben telepedett le az Egyesült Államokban, ahol a Floridai Állami Egyetem zongora- és zeneszerzés professzora lett.

Haláláig (1960) zenei kéziratok, levelek, dokumentumok, könyvek, kották és egyéb emlékek ezrei gyűltek össze floridai otthonában, ezt az anyagot ajándékozta a zeneszerző mostohaunokája a Zenetudományi Intézetnek – idézte fel Kusz Veronika. A tárlaton Dohnányi magánélete is megelevenedik személyes tárgyai, ruhái, fotói, felesége naplója révén, emellett betekinthetünk az őt itthon ért politikai vádakba is.

Az intézet történetét bemutató és a Dohnányi-hagyatékból rendezett részek mellett a kiállítás külön teremben mutatja be a magyar népzene- és néptánc-kutatás történetét, egy további teremben pedig a magyar hegedűkészítő műhelyek es mesterhegedűk világába pillanthatnak bele az érdeklődők.

A jubileumi kiállításnak a Zenetudományi Intézethez tartozó Zenetörténeti Múzeum ad otthont az Erdődy-Hatvany-palotában.

aTEMPO.sk / MTI
fotó: Kovács Dániel

Korpás Éva és Szíjjártóné Nagy Ilona is Mikola Anikó-díjat kapott

Korpás Éva és Szíjjártóné Nagy Ilona is Mikola Anikó-díjat kapott

Október elsején az Anima Társág szervezésében Pozsonyban a XXVIII. Városi Kulturális Napok keretében került átadásra a Mikola Anikó-díj.

A díj létrehozásának ötlete 2006-ban született meg és a kuratórium minden évben azon nőknek ítéli oda, akik a művészeti életben tevékenykednek, illetve humánus és közösségi értékeket képviselik.

2014-ben ezt a díjat Korpás Éva Harmónia és Fonogram díjas énekes kapta elsősorban az eddigi pályafutása alatt végzett művészi tevékenységéért.

Revue feat. KD: Perfect Love

Új felvidéki vonatkozású dal – Revue feat. KD: Perfect Love

Új dallal jelentkezik Revue, azaz Daniel Sivo, aki most első alkalommal dolgozott együtt az ipolynyéki (Vinica) származású Kelemen Dáviddal (KD). A Perfect Love című dallamos electro-funk számhoz készült egy hangulatos, családias klip is.

"Az énektanárnőm ajánlott Daninak és azóta is folyamatosan dolgozunk, ötletelünk további új dalokon. Nekem a fő feladatom az ének rögzítése, illetve a zenei harmóniák, vokálok finomítása." - tudtuk meg Dávidtól.

Akkor lássuk, milyen is a tökéletes szerelem!

Budapest Music Expo

Budapest Music Expo: ismét hangszerkiállítás a Symában

Budapest Music Expo néven október 3. és 5. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Syma csarnokban a nemzetközi audiovizuális és zenei kiállítást.

Az eddig Hangfoglalás néven ismert expón a Syma csarnok három termében 12 ezer négyzetméteren mintegy 300 zenei eseménnyel, világmárkákkal, hangszerbemutatókkal, koncertekkel, közönségtalálkozókkal, gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket - mondta Andrásik Remo, a szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) főtitkára.

Mint elhangzott, a Budapest Music Expón kiállítják Frank Zappa egykori gitárját, Tátrai Tibor piros Marshall gitárját, a hatvanas-hetvenes évek erősítőit és hangszereit, emellett a Symában lesz egy magyar alkotó technikai találmányának világpremierje: ez a gitáron a kísérő és a szóló hangerőt képes beállítani a potméteren két végpont rögzítésével.

A háromnapos expón, amely ingyenesen látogatható, több ezer hangtechnikai márka több mint tízezer eszközét állítják ki. Az A-csarnokban lesz a csendes helyszín, ott lesznek a színpadtechnikai installációk, az akusztikus hangszerek, az oktatási részleg és a gyermekfoglalkoztató. A B-csarnokban lehet kipróbálni a hangszereket és a hangtechnikai eszközöket ismert zenészek közreműködésével és minikoncerteket is tartanak. A C-ben három színpadon lesznek koncertek, délelőttönként a Hangfoglaló Magyarország tehetségkutató döntői, amelynek győztese egymillió forint értékű hangszer- és hangtechnikai eszköz beszerzését nyeri a Hanosztól.

Gallyas Igor, a Budapest Music Expo főtámogatója, a Ziroda Art Media Management ügyvezető igazgatója kiemelte: a cél az, hogy a kiállítás a régió jelentős eseményévé váljon. Balogh Géza, a Hanosz elnöke emlékeztetett arra, hogy a az elmúlt években az expo elődjén, a Hangfoglaláson az elmúlt években 50 ezer látogató volt, ami magyar viszonylatban kiemelkedő és nemzetközi tekintetben is jelentős.

Balogh Géza elmondta, hogy a Hanosz tavaly indított, most Öröm a zene néven futó, nemzetközi támogatással zajló kampányának lényege, hogy az élő zenét minél több emberhez tudják eljuttatni és minél nagyobb csoportokat tudjanak ráirányítani a hangszeres zenélés örömére.

aTEMPO.sk / MTI

Eurovíziós Dalfesztivál 2015

Eurovíziós Dalfesztivál 2015 - Kiírták A Dal pályázatát

Az idén is pályázaton keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2015-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel november 15-ig nevezhetnek.

"A Dal 2015 nem tehetségkutató műsor. Olyan előadók jelentkezését várjuk, akiknek már elindult a zenei karrierje, jelent meg legalább egy dala, országosan játszott felvétele, és olyan új dallal tudnak pályázni, amelyik méltó akár a nemzetközi megmérettetésre is" - mondta Vajay Zsófia, az MTVA Szórakoztató Műsorok Főszerkesztősége kiemelt szerkesztője.

A beadási határidő tavalyhoz képest két héttel korábbra került. Így hamarabb tudnak eredményt hirdetni és több idő marad az élő adásokra való felkészülésre.

Az Eurovíziós Dalfesztivál évente több mint 100 millió nézőt vonz. A jövő évi versenyt 2015. május 19-től 23-ig tartják Bécsben. Azért Ausztria a rendező ország, mert idén májusban az osztrák Conchita Wurst győzött Koppenhágában Like a Phoenix című dalával. Az immár 60. verseny elődöntőit és döntőjét az M1 élőben közvetíti az osztrák fővárosból. Magyarországot az idei koppenhágai Eurovíziós Dalfesztiválon Kállay-Saunders András, A Dal 2014 győztese képviselte és az előkelő 5. helyen végzett Running című dalával.

Tavaly 435 dallal pályáztak A Dalba, ami kiemelkedő érdeklődést mutat a műsor iránt.

"Lesz változás a verseny lebonyolításában, egyelőre annyit árulhatok el, hogy tovább nő a nézők szerepe a döntőbe jutók kiválasztásában. A Dal című műsor tartalmilag és formailag is megújul, de hogy pontosan miben, az legyen egyelőre titok" - mondta a szerkesztő.

Az új versenyre jelentkezők pályaműveikkel november 15-ig nevezhetnek a pályázati felhívásra. A pályázati anyagoknak tartalmazniuk kell a hangzóanyagot audio fájl és mp3 formátumban, valamint a dal szövegét, illetve ha az nem magyar nyelvű, annak magyar fordítását is CD-n. A határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő versenydalok közül egy szakmai előzsűri választja ki azokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek.

A pályázati feltételek között szerepel, hogy a benevezett szám (dalszöveg és zene) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba és nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2014. szeptember 1. előtt. A dal maximális időtartama három perc lehet, az előadók csak magyar állampolgárok vagy magyar anyanyelvűek lehetnek, és 2015 májusáig, az Eurovíziós Dalfesztivál első bécsi elődöntőjéig be kell tölteniük 16. életévüket.

A színpadon az előadás kizárólag félplaybackben történhet, tehát csak az énekhang élő, a zenei kíséret minden esetben felvételről szól. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.

A részletes pályázati felhívás és a pályázati adatlap itt tölthető le:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL – A DAL 2015

PÁLYÁZATI ADATLAP – EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL – A DAL 2015

A pályázatokat a következő címre várják: Eurovíziós Dalfesztivál, MTVA, 1037 Budapest, Kunigunda útja 64. November 10. és 15. között az MTVA székházának A portáján is átveszik a pályázatokat 10 és 20 óra között.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. Eddig 26 ország győzött az Eurovíziós Dalfesztiválok történetében, a legtöbb győzelem - hét - az íreké. A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), az osztrák Udo Jürgens (1966), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).

aTEMPO.sk / MTI

Bárdos Lajos

115 éve született Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy

Bárdos Lajos Budapesten született 1899. október 1-jén. A Zeneakadémia zeneszerzés szakán egy évet Siklós Albertnál, 4 évet Kodály Zoltánnál végzett. Gimnáziumi énektanári állása mellett elvállalta a városmajori templom Cecília Kórusának vezetését, melyből nemzetközileg is elismert és a hazai kóruskultúrában fogalommá vált együttest formál. 28 évesen meghívást kapott Harmat Artúrtól a Zeneakadémia egyházkarnagy-képző tanszakára. Később a középiskolai énektanár- és karvezetőképző valamint a zenetudományi tanszakon is tanított. Legtöbb tantárgyának anyagát is maga dolgozta ki.

1929-től a Palestrina Kórus élén főleg oratóriumokat mutatott be. 1941-ben a Palestrina és a Cecília Kórus egyesítésével megalapította a Budapesti Kórust.

1942-1962-ig a budavári Mátyás-templom ének- és zenekarának karnagya volt.

A zene világnapja – október 1.

Október 1. - A zene világnapja

Yehudi Menuhin világhírű amerikai hegedűművész kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján 1975. óta ünneplik meg világszerte a zene világnapját.

„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” – mondta el Menuhin.

Ünnepeljünk hát:

Kobold zenekar

Az X-Faktor táborba jutott a Kobold zenekar is

Az ide X-Faktorban a Felvidéket képviseli majd a pozsonyi Kobold zenekar is. A 2008-ban alakult elsősorban gyerekdalokat játszó együttes jelenleg 3 tagú (gitár, dob, szintetizátor):

Balla Igor - Kobi
Mózes Gyuri - Dobi
Derzsi Szabolcs - Szabi

 

A Kacsafarmmá változott X-Faktor stúdiójában a zenekar teljesen megbolondította és feltüzelte a közönséget: 

 

 

Három igennel ők is továbbjutottak, így a Phoenix RT-n kívül velük is találkozunk majd az X-Faktor táborban.

Gratulálunk :-)

aTEMPO.sk

Barbra Streisand - Partners

Barbra Streisand zenetörténelmet írt új albumával

A Billboard slágerlistájának élén debütáló Partners című új lemezével történelmet írt Barbra Streisand: ő lett az első, akinek az elmúlt hat évtized mindegyikében volt listavezető albuma.

A duettalbumból megjelenése első hetében 196 ezer példány kelt el a Nielsen SoundScan piackutató szerint. A Partners lett a női előadók idei lemezei közül a legsikeresebb az első heti eladásokat tekintve - hívta fel a figyelmet a Billboard, amely arra is emlékeztetett, hogy Streisand 1997 karácsonya óta nem tudhatott magáénak ilyen jó eladási számokat. Akkor a Higher Ground című albumából 402 ezer kelt el a megjelenés első hetében.

Oláh Gergő új dala: Mosoly

Oláh Gergő új dala: Mosoly

Hosszú idő után új dallal és klippel jelentkezik Oláh Gergő Mosoly címmel. A dalon Burai Krisztiánnal és Szabó Norberttel közösen dolgoztak. A basszusgitáron Temesi Berci játszik.

A klipben feltűnik a ByTheWay és az MDC is.

Prince - Art Official Age

Prince-nek egyszerre két lemeze jelent meg

Egyszerre két stúdióalbumot jelentetett meg Prince, napjaink rockzenéjének egyik zsenije. A Jimi Hendrix és Michael Jackson keresztezésének tartott multiinstrumentalista előadó, dalszerző és énekes szóló munkája Art Official Age, 3rdEyeGirl elnevezésű lányos projektje PlectrumElectrum címmel jött ki.

A kiadványok Prince-nek a Warner Bros. Recordsszal történt kibékülése utáni első új munkái. Az Art Official Age 18 évvel követi a kiadó által gondozott legutóbbi anyagot, a Chaos and Disordert, ráadásnak a három gyönyörű és nagyszerűen zenélő hölggyel közös projektje, a tavaly útjára bocsátott 3rdEyeGirl is elkészített egy teljes lemezanyagot.

3rdEyeGirl - PlectrumElectrum

A két album fizikai formátumban ma került piacra Nagy-Britanniában és Európa több pontján, az észak-amerikai megjelenés napja kedd.

A világ egyik legsikeresebb amerikai rockzenésze (túllépte a 100 millió eladott lemezt, hétszer kapott Grammy-díjat) 1996-ban azért szakított a Warnerrel, mert állítása szerint a kiadó az eladási statisztikákra hivatkozva lassította volna munkatempóját. Prince-re már tizenévesen felfigyelt a Warner, első albuma, a For You 1978-ban jött ki a kiadónál, ezt további 17 (!) stúdiólemez követte ugyanott. A szakítás idején és utána Prince egy darabig Symbol néven dolgozott, a férfi és a nő összevont jelét használva, a 2000-es évekre aztán visszatért a Prince-hez. Az elmúlt csaknem két évtizedben saját kiadója, az NPG (zenekarának neve egykor New Power Generation volt) jelentette meg munkáit.

Tankcsapda

A Tankcsapda új dala: A zene betemet

Megjelent a Tankcsapda október 14-én megjelenő Urai vagyunk a helyzetnek albumáról a A zene betemet című dal, melyhez szöveges videót is készített a banda.

Október 10-én kezdődik a zenekar őszi jubileumi turnéja, ahol vendégként a felvidéki Phoenix RT járja velük az országot. Decemberben Csallóközcsütörtökre is ellátogatnak.

Pink Floyd

Hamarosan itt az új Pink Floyd album – hallgass bele!

The Endless River címmel november 10-én jelenik meg az új Pink Floyd album. Az angol együttes húsz év után jelentkezik ismét új anyaggal. A duplalemezen 18 szám lesz hallható, melynek nagy rész instrumentális.

David Gilmour, Nick Mason és a 2008-ban elhunyt Richard Wright is szerepel az albumon, így nem teljesen új anyagról van szó. A banda a The Division Bell című stúdióalbumának 1993-as felvételeikor rögzített húszórás anyagot rendezték kiadható formába.

Sugarloaf

A Sugarloaf új klipje: Ki követ

Új klippel jelentkezett a Sugarloaf zenekar, ami a Ki követ dalhoz készült. Itt már a zenekarhoz tavaszon csatlakozó Nkuya Sonia énekel. Tóth Szabolcs a zenét Vághy Tamással, a szöveget pedig Lombos Mártonnal közösen írta.

História zenekar

Már a csapból is História folyik?!

Sokat hallat magáról a História zenekarról mostanában, ugyanis több fórumon és újságban beszámoltak a zenekar "erdélyi-székely" turnéjáról és 2014-ben ők képviselték Felvidéket a neves SZIGET fesztiválon. Portálunkon is olvashattatok erről.

Szeptember 26-án, pénteken reggel a kilenc órás hírek után kezdődik a Pátria Rádióban a Pentaton, ötcsillagos dalok órája című műsor, melyben a História zenekar akusztikus koncertjének felvételéből készült lemezt mutatja be a szerkesztő.

A História Acoustic című lemezt a zenekar szerzői kiadásban jelentette meg és ez idáig több száz példányt osztott szét a koncertjein a továbbiakban pedig ingyenesen letölthető lesz a zenekar honlapjáról. Ezen a napon az esti órákban a zenekarral személyesen is találkozhat a nagyérdemű, ugyanis egy egész estét betöltő koncertet adnak a Dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Club-ban.

„A Soul Hunter klubba visszajáró banda vagyunk és tudva a hely adottságait, mindig nagy örömmel jövünk. Mára, már szinte eltűntek a neves zenés pubok, klubok, csak a legkitartóbbak és a zenét kedvelők üzemeltetnek hasonló létesítményeket. Kedvenceink közé tartoznak Felvidéken a komáromi RÉV klub a nagymegyeri Big Man Pub az érsekújvári Stardust Blues-klub és az említett dunaszerdahelyi klub is, ahol az esti koncerten is szétosztunk pár História Acoustic lemezt” - mondta el portálunknak Lábszky Olivér.

Talán ezen a napon tényleg História folyik még a csapból is :-) 

aTEMPO.sk

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Videó – 50 éves a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A jeles évforduló alkalmából a komáromi Duna Menti Múzeum főépületében, a Kultúrpalotában kiállítást rendeztek be felvidéki kórusmozgalom kimagasló intézménye félévszázadából, valamint leleplezték a névadó mellszobrát. Ünnepi beszédet Lezsák Sándor a Magyar országgyűlés alelnöke mondott, amelyet nálunk teljes hosszában meghallgathatnak. Az ünnepi hangversenyen a jubiláló kórus mellett fellépett a komáromi Concordia Vegyeskar is.

Nézzék meg a rendezvény hangképes összefoglalóját!

 

FOTÓBESZÁMOLÓ - KLIKK IDE 

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Így ünnepelt az ötven éves Tanítókórus

Jubileumi hangversennyel, szoboravatással és kiállítással ünnepelte kerek évfordulóját a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa. Szeptember 20-án a komáromi Duna Menti Múzeum adott otthont az emlékünnepélynek.

Délután Vass Lajosra, a kórus névadójára és volt karnagyára emlékeztek a Jókai szobornál, ahol Stubendek László, a helyi Csemadok elnöke mondott ünnepi beszédet, majd a lakiteleki Kösöntyű néptáncegyüttes mutatta be műsorát.

Kösöntyű néptáncegyüttes

Ezt követte Vass Lajos mellszobrának leleplezése a múzeum földszintjén. Lantos Györgyi szobrászművész alkotásánál avató beszédet mond Lezsák Sándor költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Amíg nem találnak megfelelő szabadtéri helyszínt, addig a múzeumban lesz megtekinthető a szobor.

Vass Lajos szobra

Ezen kívül megnyitásra került a „600 hónap, 600 dal” című kiállítás is, mely a kórus elmúlt 50 évét mutatja be Miklósi Péternek és Horváth Géza krónikásnak köszönhetően. Jarábik Gabriella múzeumigazgató elmondta, hogy a kiállítást szeretnék az ország különböző magyar lakta vidékeire is eljuttatni.

„600 hónap, 600 dal” - kiállítás

Este került sor az ünnepi hangversenyre a Kultúrpalota dísztermében, amely zsúfolásig megtelt. A régi tagok, a felvidéki és magyarországi neves közéleti szereplők, a kórus támogatói mind részesei lehettek ennek a meghitt hangulatú koncertnek.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A tanítókórus programja szinte csak olyan darabokat tartalmazott, melyek a kórus számára íródtak. Négy ősbemutató is felcsendült, melynek szerzői szintén a nézők soraiban ültek:

  • Kocsár Miklós: Pater noster
  • Csemiczky Miklós: Dies sanctificatus
  • Tóth Árpád - Koncsol László: Az ezeréves tölgy
  • Tóth Péter: Őrizz, angyal!

A hangverseny vendége a komáromi Concordia Vegyeskar volt, aki méltóképpen egészítette ki a Tanítókórus programját.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Vitathatatlanok a felvidéki kórusmozgalom meghatározó együttesének, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának érdemei. A karnagyképzés, az együtténeklés népszerűsítése és a magyar kultúra fenntartása nem csak az elmúlt ötven évben, de az elkövetkezőkben is a legfontosabb célja marad a jubiláló Tanítókórusnak.

 VIDEÓ BESZÁMOLÓ - KLIKK IDE

 

 

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk