Minden hír

Bajor Imre

Emlékezzünk Bajor Imrére

Életének 58. évében elhunyt Bajor Imre színművész, akit a kórházban érte a halál. A művész régóta szenvedett daganatos megbetegedésben.


Mezzoforte

Mezzoforteval jubilál a D-Jazz fesztivál

Nem messze a szlovák-magyar határtól egy kis faluban, Deménden (Demandice) augusztus 8-án és 9-én immár 20. alkalommal rendeznek jazz fesztivált. A D-Jazz kerek jubileumát kitűnő programmal ünnepli, hisz a fúziós-jazz-funk egyik legjelentősebb képviselője, az izlandi Mezzoforte is koncertet ad a fesztiválon. A rendezvény egyik szervezőjével, Horváth Ferivel beszélgettünk:

Hogyan sikerült 20 alkalommal megrendezni a fesztivált, mi kellett ehhez?

A fesztivált még 1994-ben indítottuk útjára. A helyszín Deménd maradt, mert a fellépő zenészek egyre jobban megkedveltek, hisz szerintük nagyon családias a hangulata. Hosszú volt az út, a 20 évhez sok kitartás kellett, no meg nem kevés szerencse is és ezért is köszönet a Jazzový tieňový kabinet és a Zayacz&Payacz koncertszervező iroda munkatársainak is. Az idei fesztivál a SOZA támogatásával valósul meg.

Ki mindenki fordult már meg a fesztiválon?

Nagyon sok neves zenész ellátogatott már hozzánk, mint például Ben Castle (Madonna, Sting és a Brand New Heavies szaxofonosa), Mariah Carey kísérőzenekarának tajgai, Laco Deczi and the New York Cellula, a Djabe, Borlai Gergő, Oláh Tzumo Árpád. A magyar zenészek közül külön szeretnem megemlíteni Barabás Tamást (Djabe, Cserháti Zsuzsa, Presser Gábor,...), aki aktívan segített és segít ideterelni főképp a nagyobb nevű fellépőket, akik esetleg óvatosan kezelnék, hogy egy kis faluba hívják őket koncertezni. Továbbá fellepet itt a szlovák és cseh nem kommersz zene minden meghatározó egyénisége, de nem szeretnek bárkit is kihagyni, ezert inkább nem folytatom a sort :-)

Barabás Tamás

A D-Jazz a kezdetekkor felvállalta, hogy teret biztosít a fiatal tehetségeknek is, pl. Hodek Dávid 5-évesen kezdte nálunk fesztiválos pályafutását, mikor is a koncertje után eszeveszetten rohant hintázni a többi gyerekkel :-)

Volt egy különleges évadunk, amikor az egyik fellépő egy héttel a fesztivál meghirdetett időpontja előtt megjelent a helyszínen és miután rájöttek, hogy elnéztek az időpontot csak legyintettek egyet és egy jó kis bulit csaptak hajnalig :-)

Idén is nagyon jó program várja az érdeklődőket. Mit lehet tudni a fellépőkről?

Minden nap 19.30-kor kezdünk. A péntek esti programunk Andrej Šeban zenekarával kezdődik, ami szerintem nem követel további magyarázatot.

Andrej Šeban

A szlovák Modré Hory rap együttes műsorával folytatjuk, a banda tavalyi Big Beat című lemeze enyhen szólva nagy visszhangot váltott ki a szakma, kritikusok és a rapzene kedvelői között egyaránt.

Modré Hory

Peter Cmoríkról tudjuk, hogy nagy kedvelője a blues, illetve rockzenének. A Wednesday Blues Band nevű formációja (amelyet nyugodtan nevezhetnénk Jana Kirschner Band mínusz Jana Kirschner-nek is:-)), csupa elsőrendű jazz és blues zenészekből áll, közülük kiemelnem a legendás hírű somorjai herflist, Erich "Bobos" Procházkát.

Peter Cmorík

Az est befejezéseként fellép a kitűnő magyar illetőségű Borsodi Blue Trió, akiket idén a legendás Török Ádám erősíti villanyfuvolán. Ahogy ismerem a felsorolt művész urakat, nagy valószínűséggel a koncertek után lesz egy jo kis jamsession, ki tudja meddig.

Borsodi Blues Trió

Szombaton a Mezzoforte előtt fellép a szlovák jazz zene talán emberileg legszerényebb sztárja, Juraj Griglák basszusgitáros és a kvartettje. A szavaiban nagyon visszafogott, de a hangszerét virtuóz módon kezelő basszeros valahol a nyolcvanas évek végen tűnt fel, amikor "letaszította" a nagy Stanley Clarke-ot a pozsonyi jazznapok pódiumáról, mégpedig úgy, hogy Stanley felkért "bárkit" a publikumból, hogy jöjjön fel vele egy sort jammelni. Hát, emberére talált... Juraj mondhatjuk majd minden évben visszatérő vendége a fesztiválnak, és egy biztos, hogy az idei fellépése is felejthetetlen lesz.

Juraj Griglák

A sztárvendég mindenképp az izlandi Mezzoforte lesz. Hogyan sikerült őket idecsábítani?

A Mezzoforte valóban az idei fesztivál legnagyobb neve. A dobosuk, Gulli, tavaly fellépet Barabás Tamással, és többé-kevésbe viccből érintettük a témát, miszerint egyszer felléphetnének itt a Mezzoforteval is, hiszen nagyon kellemes helynek találta a helyszínt. Azután persze sok szervezés, munka és egy kevés szerencse is kellett ahhoz, hogy minket ért az a megtiszteltetés, hogy vendégül láthatjuk szerintem sokunk álomzenekarát.

Mezzoforte

Akkor hát találkozzunk a helyszínen :-)

Igen, mindenkit sok szeretettel várunk pénteken is és szombaton is, hisz mindig is híres volt a fesztivál nemcsak arról, hogy igényes zenei programot nyújt, hanem az étel és italkínálatáról is. És ez idén sem lesz másképp.

A részletes programot megtalálják koncertnaptárunkban.

Kerecsen

Ilyen volt a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 1. Szemléje

2014. augusztus 1-jén, pénteken tartották meg Perbetén a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 1. Szemléjét a SZMAZE és Tumultus Polgári Társulás szervezésében. Az V. Tumultus Fesztivál keretében lezajlott tehetségkutató egyben a Kárpát-medencei Hangfoglaló Tehetségkutató felvidéki fordulója volt, és a szabályok értelmében a perbetei győztes egyenes ágon bekerült a budapesti SYMA Csarnokban megrendezendő döntőre. A perbetei versenyen eredetileg tizenhárman indultak volna, ám Farkas Melinda betegség miatt sajnos nem tudta vállalni a megmérettetést, így a következő zenekarok mérkőzhettek meg egymással:

A Tumultus Fesztivált és a zenekarok szemléjét izgalmas hangszerbemutatók, beszélgetések és workshopok is tarkították. Pénteken Csintalan MárkCsintalan György és Domonkos Gábor, a Kőbányai Zenei Stúdió növendékei léptek pódiumra, szombaton pedig Temesi Berci adott értékes tanácsokat a zenekaroknak és a fesztiválozóknak. Ezt követően bekapcsolódott abba a kerekasztal-beszélgetésbe, amely az élőzenéről, a tehetséggondozásról, a felvidéki zenei klubokról és fesztiválokról, továbbá az amatőr zenekarok kitörési lehetőségeiről szólt. Lacza Gergely beszélgetőtársai Bercin kívül Michnya „Big Man“ Róbert és az egyik zsűritag, Tornóczi „Last Bluesman“ Tibor voltak. A beszélgetés után a gútai GV Guitars gitárkészítő manufaktúra mutatkozott be.

A szakmai zsűrit az alábbi tagok alkották:

  • Cserteg István, a tatabányai Peron Music Alapítvány igazgatója, zenei tehetségkutatók szervezője és koordinátora
  • Dandó Zoltán, zenész, szövegíró, zeneszerző, producer, hangszerelő, Vastag Csaba zenekarának tagja, az együttes vezetője
  • Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója
  • Lacza Gergely, a SZMAZE elnöke, a Harmónia-díj egyik alapítója
  • Puha József, a Pátria rádió munkatársa, a zenei rovatok vezetője
  • Tornóczi "Bluesman Last" Tibor, a Last Blues Band alapítója, a História és a Vadkerti Imre Band herflise, zenész, dalszövegíró, multiinstrumentalista
  • Újfalusi Gábor, a Nemzeti Művelődesi Intézet munkatársa, a Hangfoglaló tehetségkutató egyik fő szervezője (a zsűri elnöke)

Az eredményhirdetésre a szombati nap folyamán került sor. A közönségdíjas a perbetei The Flannels lett, akik Tóth Tibor és a Médiagerilla portál jóvoltából egy professzionális honlappal lesznek gazdagabbak.

A zsűri végül úgy döntött, hogy négy fellépőt díjaz, három megosztott második hely és egy első hely várta gazdáját.

Rainy Mood

Rainy Mood

Megosztott második helyezettként a dunaszerdahelyi Rainy Mood fellépési lehetőséget nyert a fesztivál szombati napján közvetlenül az esti sztárvendég (Ossian) előtt.

Gilotin

Gilotin

Szintén második lett az ímelyi Gilotin, akik Cserteg István jóvoltából idén októberben részt vehetnek a tatabányai Peron Music Tehetségkutatón.

Tyger

Tyger

Ugyancsak második lett a losonci Tyger, akik Dombóvári Balázs Dombesz jóvoltából a Decibel Sound ajándékát (egy zeneszám professzionális hangfelvétele, keverése és masterelése) nyerték.

Kerecsen

Kerecsen

Az első helyezett pedig a révkomáromi Kerecsen lett, akik automatikusan bejutottak a Hangfoglaló Tehetségkutató döntőjére.

Puha József a közeljövőben pedig a négy kiemelt zenekarral (Kerecsen, Gilotin, Rainy Mood, Tyger) 1-1 órás exkluzív zenés beszélgetést készít a Pátria rádióban.

Köszönet a szervezőknek, a résztvevőknek és a nyerteseknek pedig gratulálunk! Találkozzunk jövőre is Perbetén!

Lacza Gergely, aTEMPO.sk
fotó: zene.sk

Sziget fesztiválFelhívás: Citerazenekarok XVI. Országos Találkozója

Felhívás: Citerazenekarok XVI. Országos Találkozója

A Csemadok Országos Tanácsának megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nagyabony község önkormányzatával és a Csemadok alapszervezetével karöltve 2014. október 18-án, szombaton, Nagyabonyban a kultúrházban megrendezi a Citerazenekarok XVI. Országos Találkozóját.

A találkozóra 2014. szeptember 20-ig várják a citerazenekarok jelentkezését.

A jelentkezés elektronikus úton történik.

On-Line jelentkezés

A jelentkezési lapon A zenekar, szólista rövid jellemzése rovatot a lehető legaprólékosabban töltse ki. Szlovákia keleti és középső részéről jelentkezők számára autóbuszt biztosítanak.

Bővebb információt Balogh Lászlónál a 0908 701 347 mobilszámon, vagy a 76balogh@gmail.com e-mail címen kaphatnak az érdeklődők.

aTEMPO.sk

Sziget fesztivál

Elfogytak az elővételben kapható Sziget bérletek

Augusztus 4-től már csak napijegyet lehet váltani a 11-én kezdődő Szigetre, ugyanis a fesztivál történetében először - a kezdet előtt egy héttel - elfogytak a bérletek. A szervezők azonban gondoltak a későn eszmélőkre és azokra, akik valamilyen oknál fogva nem juthattak elővételes jegyhez: számukra az utolsó 1000 db bérletet félretettek, amit csak a kapuban, az érkezéskor tudnak megvásárolni.

Gerendai Károly szerint már korábban látszott, hogy lényegesen nagyobb az érdeklődés: "ez a jobb programoknak köszönhető, illetve annak, hogy mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései". Az elmúlt évek visszaesése után idén nőtt a magyar közönség érdeklődése és több európai országból is sokkal többen jönnek, mint az előző években. Ez utóbbi okát a főszervező abban is látja, hogy Budapest egyre trendibb a külföldi látogatók körében.

"A Sziget véges befogadóképessége okán 45.000 főben limitáltuk az eladható bérletek számát, de a napijegyek száma is véges, azt naponta 25 ezerben határoztuk meg, hisz a bentlévő tiszteletjegyesekkel, közreműködőkkel és dolgozókkal együtt összesen 85 ezer napi látogatót képes kényelmesen ellátni a fesztivál infrastruktúrája" – avat be a számokba a főszervező, aki szerint idén elképzelhető, hogy a végén az összlátogatószám meghaladja a 400 ezret.

Koppány

Laborc szerepe a földre kényszerítette a Rómeó Vérzik frontemberét

Koppányról, – tévedés ne essék, nem István riválisáról, hanem a Rómeó Vérzik zenekar frontemberéről – köztudott, hogy kötődik a lovakhoz, szabadidejét gyakran tölti közöttük. Így nagyon örült a dél-komáromi Magyar Lovas Színház felkérésének, hogy az augusztus 15-16 – i István, a Király előadáson játssza el Laborc szerepét.

Úgy döntött, nem várja meg a próbákat, hanem plusz lovaglást is beiktat kevés szabadidejébe. Ez majdnem az életébe került. „Jó lovasnak mondhatom magam, álmomban sem gondoltam, hogy ez megtörténhet velem.”- mesélte a sikeres zenekar frontembere. „Vágta közben eltörött a kengyel, amit nem csak én, de a ló sem értett. Valamitől ezt úgy értelmezte, hogy a vágtát kellene fokozni. Mivel nem tudtam így elég erősnek tartani magam, és a ló is inkább kihívásnak érezte, így a gyors, de tompítható esést is gyakorolhattam.”

Ha lehet ilyet mondani, a zuhanás szerencsésre sikeredett. Bár orvosi javaslatra a lábát pihentetnie kellene, Koppánynak a fesztiválok, fellépések és az új videoklip elkészítése mellett erre már végképp nem maradt ideje a saját bevallása szerint.

Legközelebb a bandát augusztus 16-án Nagyudvarnokon a 9. Rokfesten láthatjuk, hallhatjuk. Hamarosan pedig érkezik az új klip, amit nemrég forgattak a rajongókkal közösen. Addig is hallgassuk meg a dalt:

Blondie

Chris Stein: a Blondie-t muszáj volt folytatni

Negyvenedik születésnapját világkörüli turnéval ünnepli a Blondie, amely szeptember 9-én Budapesten a Papp László Sportarénában, szeptember 11-én pedig Bécsben is fellép. Az amerikai punkrock, újhullámos csapat vezetője, Chris Stein elmondta: a Blondie-t 15 év szünet után is muszáj volt folytatni.

"A hetvenes évek közepén sokan éreztük úgy New Yorkban, hogy elegünk van a kommersz zene uralmából, a kereskedelmi rádiókból ömlő igénytelen muzsikából, az Eaglesből meg a hozzá hasonló bandákból. Én is vissza akartam nyúlni a rock and roll gyökereihez, az agresszívebb zenékhez, végül is ez vezetett a Blondie megalakulásához, de hasonló elvek hozták életre a Ramonest, a Talking Headset vagy a Televisiont is" - idézte fel a kezdeteket Chris Stein gitáros.

A szexi hangú szőke énekesnőre, Debbie Harryre (Stein akkori élettársára) épülő öttagú Blondie valósággal berobbant a New York-i punkrock, újhullám színtérre, állandó fellépő lett menő helyeken, mint a Max's Kansas City (ez volt például Andy Warhol és a Velvet Underground-tagok törzshelye) vagy a CBGB, amely számos csapatnak jelentett ugródeszkát a világhírnévhez.

Soulwave

A Soulwave első magyar nyelvű dala: Szélcsend

A magyarországi Soulwave zenekar a rock’n’roll, az indie és a folk zene sajátos elegyét kínálja a hallgatóságnak. 2007-es megalakulása óta (Körmenden) két EP-t és egy nagylemezt jelentetett meg.

Egyedi hangzásvilágukhoz hozzájárul a markáns ének és az energikus ütemek mellett a hangszerek változatossága. Az elektromos gitároktól a mandolinig, a zongorától a Hamond orgonáig.

Elkészítették első magyar nyelvű dalukat Szélcsend címmel, mely újdonságként a country jegyeit hordozza magában.

Szimfonik Live

Szimfonik Live idén kizárólag magyar nyelvű dalokkal

Negyedszer rendezik meg a Szimfonik Live című koncertet. Szeptember 6-án szombaton, a közmédia napján ezúttal kizárólag magyar nyelvű dalok hangzanak el népszerű hazai énekesek és az MR Szimfonikusok közös előadásában, a Millenáris park közvetlen szomszédságában.

A produkció zenei szerkesztője Borcsik Attila "Izil", zenei rendezője a Balkan Fanatikból és Ákos zenekarából is ismert Lepés Gábor "Lepe", valamint Subicz Gábor (ex-PASO), utóbbi hangszerelési feladatokat is végez, akárcsak a produkció állandó karmestere, Balogh Sándor. A páros produkciókban az előadók egymás dalát mutatják be átdolgozott és szimfonikus köntösben, valamint a párok nyolc közös produkciót is előadnak, egy-egy régi nagy magyar sláger feldolgozását. A Szimfonik Live házigazdája és műsorvezetője ismételten Buda Márton lesz.

A koncerten fellép Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground), Marsalkó Dávid és Járai Márk (Halott Pénz), Pásztor Anna (Anna & the Barbies), a Mystery Gang, ByeAlex, Szabó Balázs, Ligeti György (We Are Rockstars, Zagar), Odett, Deniz, Yorgos (Balkan Fanatik), Papp Szabolcs (Supernem), Kéri András Columbo (Irie Maffia, Brains), Prieger Fanni (Anima Sound System), Kamau Makumi (Mary PopKids), Lovasi András (Kiscsillag) és Bérczesi Róbert.

Az MR Szimfonikusok mintegy ötventagú zenekarát Balogh Sándor vezényli, a kísérő beatzenekarban Ábrahám Zsolt (Heaven Street Seven) gitározik, Benkő Dávid "Mr P" (PASO) billentyűs hangszereken játszik, Gátos Bálint (Váczi Eszter & Quartet) basszusgitározik, Benedek Tamás (Neo) pedig dobol, a koncertmester Oláh Vilmos lesz.

A szeptember 6-án elhangzó dalok közül már a hármat bemutatott a Petőfi Rádió. Papp Szabolcs a Brains Blazing című slágerét énekli magyarul, Yorgos és Deniz közösen adja elő az Illés együttes Az utcán című számát, a harmadik dalt pedig Bocskor Bíborka énekli, ez a Halott Pénz Ugyanúgy hallasz című száma.

Idén először fordul elő, hogy két alkalommal lesz Szimfonik Live. A budapesti koncert előtt két héttel, augusztus 22-én a Kolozsvári Magyar Napok keretében négy zenekar játszik az MR Szimfonikusokkal: a PASO, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, valamint a Péterfy Bori & Love Band. A műsorban az elmúlt három évben elhangzott dalok szerepelnek, kiegészülve olyan számokkal, amelyeket még nem hallhatott a közönség szimfonikus változatban.

Ahogy Balogh Sándor karmester korábban fogalmazott, a Szimfonik Live célja, hogy a fiatalokat, akik a különböző könnyűzenei előadók rajongói, kicsit próbálják a klasszikus zenei koncerttermek felé terelni, színesebbé tenni zenei ízlésüket.

A Szimfonik Live próbái augusztus végén kezdődnek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. A szeptember 6-i koncertet rögzítik, és egy későbbi időpontban lesz látható a közmédia valamelyik televízió-csatornáján, illetve hallható a Petőfi Rádióban.

aTEMPO.sk
forrás: MTI

Albumok

Statisztikai módszerekkel elemezték a Beatles zenei fejlődését

A zenét diagramokká leképező algoritmusok és összehasonlító statisztikai módszerek segítségével elemezték kutatók a Beatles zenéjének fejlődését. A program sikeresen tette keletkezési sorrendbe a legendás rockbanda Nagy-Britanniában megjelent 13 albumát.

Az algoritmus szerint a Beatles első, Please, Please Me című albumán szereplő felvételek leginkább a második, With the Beatles című korong dalaihoz hasonlítanak, a korai dallamoktól pedig leginkább az utolsóként felvett, Abbey Road című lemez anyaga különbözik - derül ki a Pattern Recognition Letters című folyóirat augusztusi számában megjelent tanulmányból.

A programon az sem "fogott ki", hogy az utolsó két lemez felvételének és megjelenésének sorrendje más: bár az utolsóként kiadott lemez a Let It Be, stúdiófelvétele előbb zajlott, mint az Abbey Road dalaié.

Lior Shamir, a michigani Southfieldben működő Lawrence Műszaki Egyetem kutatója és egyik hallgatója, Joe George más együttesek, köztük a U2, a Tears for Fears és a Queen zenéjének időbeli változásait is sikerrel elemezték. Az algoritmus észrevette például a Tears for Fears két egymást követő albuma - a Seeds of Love és az Everybody Loves a Happy Ending - közötti hasonlóságokat, jóllehet 15 év telt el megjelenésük között.

A szerzők szerint módszerük alkalmas lehet zenei adatbázisok rendezésére, valamint arra is, hogy feltérképezze az ember zenei ízlését, és olyan újdonságokat ajánljon, amelyek valószínűleg a kedvünkre lesznek.

aTEMPO.sk

Music Vault

Több ezer koncert ingyenesen

A YouTube-on megjelent több mint 13 ezer koncertfelvétel, melyek legendás együttesek, előadók fellépéseit örökíti meg, mint például Aretha Franklin, The Rolling Stones, Santana, The Who, Bob Dylan, R.E.M. és sokan mások.

A több ezer óra anyag ingyenesen elérhető a Music Vault speciális csatornán, ahová naponta töltenek fel újabb és újabb felvételeket.

Az archívum már most tartalmaz különleges, nehezen beszerezhető felvételeket és olyan ismert fesztiválok, mint Woodstock és a Newport Jazz koncertjeit is.

Caramel - Valaki vár

Caramel új dala: Valaki vár

Új dallal jelentkezett Caramel Valaki vár címmel, melyen zeneszerzőként és szövegíróként is közreműködött az énekes. A hangszerelés Szakos Krisztiánnak köszönhető. Hallgassuk:

Tribute zenekarok fesztiválja

Tribute zenekarok fesztiválja a Monostori Erődben

Tribute zenekarok első "bentlakásos" fesztiválját tartják mától a dél-komáromi Monostori Erőd falai között.

Békési Róbert elmondta, hogy a háromnapos programon összesen 15 zenekar lép fel, főként keményebb rockzene képviselői. A tribute zenekarok működésükkel egy ismert együttes vagy zenész előtt tisztelegnek úgy, hogy az illető előadó dalait játsszák, gyakran a külsőségeket is megjelenítve.

A tribute együttesek névválasztásukkal is kifejezik példaképük iránti tiszteletüket. Komáromban fellép többek között a KisCipő zenekar, a Bond Jovi, az Iron Maidnem, a Kiss Forever Band, a Doors Emlékzenekar és a Sabbath Szombat.

Magyarországon 1992-ben alakult az első emlékzenekar a Doors előtt tisztelegve, később egyre több külföldi és hazai könnyűzenei formációnak lett tribute zenekara. Köreikben az elismertséget jelzi, ha zenei pályafutásuk során szorosabb kapcsolatba kerülnek az eredeti előadókkal.

A komáromi fellépők közül például a Kiss Forevernek saját lemeze lett, rendszeres németországi turnéik után felkerültek az ottani Kiss-rajongók által összeállított lemezre, játszottak a Kiss dobosával és 1997-ben megjelenhettek a Kiss európai turnéját ismertető sajtótájékoztatón.

A szintén színpadra lépő Cry Free a Deep Purple kedvenc emlékzenekara címmel büszkélkedhet, 2001 óta turnéznak a világban a DP védjegynek számító 50 éves és 200 kilós Hammond-orgonával, illetve az eredetihez megszólalásig hasonlító énekhangokkal. Az eredeti Deep Purple együttes tagjai is többször kérték már a Cry Free segítségét, ha szólókoncertjeik alkalmával kísérőzenekarra volt szükségük.

A fesztivál teljes programja megtalálható a honlapukon.

aTEMPO.sk
forrás: MTI

Mitch Winehouse

Készül Amy Winehouse édesapjának második albuma

Második albumát dobja piacra szeptemberben Mitch Winehouse, a három éve tragikus körülmények között elhunyt világhírű brit énekesnő, Amy Winehouse édesapja, aki annak idején lányával együtt válogatta össze a hamarosan megjelenő album anyagát.

Mitch a 2011-ben megjelent Rush of Love című debütáló lemezének összeállításához is segítségül hívta lányát. A But Beautiful című korongon, amely szeptember 29-én kerül a lemezboltok polcaira, olyan számok sorakoznak, amelyek nem fértek fel a három évvel ezelőtti albumra.

Az új lemezből származó bevételeket a drog- és alkoholfüggőséggel küzdő fiatalok segítésére létrehozott Amy Winehouse Alapítvány támogatására fordítják.

"Olyasvalami ez, amely kapcsolatban áll Amy emlékével és segít, hogy pénzt gyűjtsünk valamire, amiben hiszünk" - fogalmazott Mitch Winehouse, akinek gyermekkora saját elmondása szerint dzsessztől és Sinatrától volt hangos. Hozzátette, az, hogy saját zenét készíthet, közelebb viszi őt lányához, aki 27 évesen halt meg 2011 júliusában. A souldíva halálát alkoholmérgezés okozta.

"Nagyszerű érzés, hogy kiállhatok és énekelhetek, olyasmi ez, amit nagyon szeretek csinálni. Úgy érzem, hogy amikor kint állok a színpadon, akkor Amy is velem van" - mondta az énekes.

Takács Nikolas, Robert Burian - Higher Ground

Takács Nikolas és Robert Burian új közös dala: Higher Ground

Új dallal jelentkezett a galántai születésű Takács Nikolas, aki a magyarországi X Faktornak köszönhetően már a sikeres előadók közé tartozik.

Ezúttal a szlovákiai zenei piacot próbálja meghódítani Robert Burian DJ és producer közreműködésével, akivel elkészítették a Higher Ground című nyári slágert. A videót Budapesten és Bécsben rögzítették.

A dalt a nemrég interjút adott Tóth Zoli hangmérnökkel közösen vették fel, aki elmondta, hogy Nikolasszal még Budapesten ismerkedtek meg, mikor egy osztályba végezték zenei tanulmányaikat. Már több alkalommal volt lehetőségük együtt dolgozni zenészként és zeneszerzőként is. Robert Buriannal még csak fél éve dolgoznak együtt, de azóta nagyon jó barátok és munkatársak is lettek. Minden új dalát már közösen készítették el. „Mindkettőjük nagyon profi, pontosan tudjak mi a feladatuk és ezáltal könnyen, gyorsan és stabilan tudunk együtt dolgozni.” - tudtuk meg Zolitól

Nikolasnak eddig három albuma jelent meg, melyek között van arany és platina lemez is. Több neves magyarországi zeneésszel is dolgozott már együtt, mint például Babos Gyula, Tony Lakatos, Emilio, Charlie és Solti János.

Dohnányi-hagyaték

A Dohnányi-hagyaték Magyarországra került

Magyarországra érkezett Dohnányi Ernő, a pozsonyi születésű világhírű zeneszerző és zongoraművész amerikai hagyatéka, melyet unokája az MTA BTK Zenetudományi Intézetének ajándékozott.

Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára és Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézetének igazgatója pénteken Budapesten bejelentette, hogy a hagyaték gondozója az intézet Lendület-kutatócsoportja, a Dalos Anna vezetésével működő 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport lesz, amely a korábbi Dohnányi Archívum gyűjteményét is megörökölte.

Fodor Pál, az MTA BTK igazgatója hangsúlyozta, örömteli, hogy a hagyatéki rész hazahozatalában kiválóan működött együtt a magyar tudomány és kulturális diplomácia.

Dohnányi 1944-ben hagyta el Magyarországot, és 1949-ben telepedett le az Egyesült Államokban, ahol a Floridai Állami Egyetem zongora- és zeneszerzés professzora lett. 1960-ban bekövetkezett haláláig zenei kéziratok, levelek, fényképek, dokumentumok, könyvek, kották és egyéb emlékek ezrei gyűltek össze floridai otthonában. A zeneszerző mostohaunokája, a Dohnányi-ház jelenlegi tulajdonosa, Seán Ernst McGlynn nemrég úgy döntött, hogy a házban maradt teljes hagyatékot a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozza. Ez a teljes Dohnányi-hagyatéknak körülbelül az egyharmada.

Dalos Anna elmondta, hogy munkatársaival - Kusz Veronikával és Biró Violával - ezt a 23 nagyobb doboznyi anyagot listázták és szállították most haza a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A dokumentumok körülbelül egyharmada könyv és kotta, de van köztük több mint száz eddig ismeretlen fénykép is, felesége naplója, valamint személyes tárgyak, például a zeneszerző táskája és az a zongorabillentyűzet-kivágat is, amellyel a művész hosszú útjain tarthatta edzésben az ujjait. A feldolgozás és digitalizálás után valamennyi dokumentum kutatható lesz.

Balatoni Monika azt is bejelentette, hogy a magyar kormány elkötelezett a teljes Dohnányi-hagyaték egy további egyharmadnyi részének megvásárlására, amely a Floridai Állami Egyetem zenei tanszékén van letétbe helyezve. A kormányzat 60 ezer dollárral (közel 14 millió forint) támogatja a letét visszaszerzését. A hagyaték maradék egyharmada a British Libraryben található, ennek megszerzéséért tárgyalásokat folytatnak.

Balatoni Monika elmondta, hogy Dohnányi Ernő halálának 55. évfordulóján, 2015. február 9-én emléktáblát avatnak a floridai Tallahasseeben található Dohnányi-ház falán.

Richter Pál hozzátette, hogy október 1-jén kiállítást nyitnak A 40 éves Zenetudományi Intézet 30 éve az Erdődy-palotában címmel, és a tárlat anyaga hangsúlyosan a most megszerzett Dohnányi-hagyaték dokumentumaira is fog támaszkodni.

A Zenetudományi Intézeten belül 2002. január 1-jén jött létre a Dohnányi Archívum az akkori kulturális miniszter, Rockenbauer Zoltán kezdeményezésére, ám az archívum működését csak 2009-ig finanszírozta az állam. 2012-ben Dalos Anna és csapata nyertes akadémiai Lendület-pályázata tette lehetővé a folytatást, a Dohnányi-anyagok gyűjtése és kutatása, gondozása azóta a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport feladata.

aTEMPO.sk
forrás, fotó: MTI

Gombaszögi „Happy” videó

Gombaszögi „Happy” videó

A Gombaszögi Nyári Tábor videósait és sajtósait összefogó Médiasátor csapata az internetet elárasztó Happy feldolgozásokra reagálva elkészítette saját változatát. A videó igyekszik bemutatni a tábor harmadik napját a médiasátrasok szemszögéből. A zenét a Prodigy szolgáltatja, melynek köszönhetően elég tüzesre sikerült :-)

Tankcsapda

A Tankcsapda játszik a Sziget mínusz egyedik napján

A Tankcsapda játszik az amerikai Blink 182 zenekar előtt a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 11-én a Pop-Rock nagyszínpadon. Immár megvan a Sziget Fesztivál Pop-Rock nagyszínpadának összes fellépője.

A Tankcsapda a budapesti Ivan & The Parazol, a szentpétervári Leningrád, és a brit The 1975 után zenél a mínusz egyedik napon.

A fesztivál nulladik napján, augusztus 12-én lép fel az amerikai Queens of the Stone Age, majd az Opening Show a Deadmau5 celebrálásában.

Szerdán, augusztus 13-án a brit Placebo és az amerikai Skrillex, csütörtökön az angol Lily Allen valamint a Macklemore & Ryan Lewis formáció zenél.

Másnap, augusztus 15-én a walesi Manic Street Preachers és az amerikai Korn lép fel a nagyszínpadon.

A hétvége első napján, augusztus 16-án a londoni Madness és a brit Prodigy, augusztus 17-én pedig az amerikai hip-hop duo az OutKast játszik, majd az End Show koncertje zárja a hetet, Calvin Harris közreműködésével.

Az első Sziget óta szinte mindegyik fesztiválon fellép a fennállásának 25 születésnapját idén ünneplő Tankcsapda. Lukácsi László, a rockzenekar alapítóját elmondta, hogy azért is örül a szigeti fellépésnek, mert a születésnapi jubileumi sorozat részeként mindössze hét alkalommal koncerteznek a nyáron.

aTEMPO.sk
forrás: MTI

Elton John

Elton John-film készül

Születésétől a kilencvenes évekig, elvonókúrájáig dolgozza fel Elton John életét a Rocketman című film, amelynek forgatókönyvét Lee Hall írja.
"Régóta dolgozom Eltonnal" - mondta el a Billy Elliot Oscar-jelölt írója.

Hall beszámolt róla, hogy Tom Hardy alakítja majd a zenészt a filmben és a történetből pályafutása zökkenői sem maradnak ki.

A zenész korábban maga is elismerte, hogy drogfüggősége "szörnyeteggé" változtatta. Az elvonókúrára a kilencvenes években szánta rá magát, azt követően új lendületet vett pályafutása, és béranyától két gyermeke született, akiket társával, David Furnishsel nevel.

Hall elmesélte, hogy az énekes teljes betekintést adott neki életébe a forgatókönyv írásakor. Házába is elvitte, és megmutatta neki egy széfben őrzött személyes naplóit, amelyeket el is olvashatott. "Ugyanakkor a forgatókönyvhöz egyszer sem fűzött kommentárt és egyáltalán nem avatkozott bele" - tette hozzá.

Őszirózsa - magyarnóta-énekesek versenye

Felhívás: Őszirózsa - magyarnóta-énekesek versenye

Immár tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya által 2014. október 4-5-én az ŐSZIRÓZSA magyarnóta-énekesek országos minősítő versenye.

Idén szeptember 1-jéig várják azon nótaénekesek jelentkezését, akik betöltötték már 16. életévüket (felső korhatár nincs). A versenybe 2 magyar nótával – egy hallgató, egy csárdás – lehet jelentkezni a következő elérhetőségeken:

Cím
Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya - Oblastný výbor Csemadoku,
991 28 Vinica, Cesta slobody 457.

e-mail:
csemadokntv@gmail.com

A jelentkezésnél meg kell adni a nevet, elérhetőségeket (pontos lakcím, e-mail, telefonszám) valamint a nóták címét és hangnemét. Az e-mail tárgyában és a borítékon tüntessék fel, hogy „ŐSZIRÓZSA”.

JELENTKEZÉSI LAP LETÖLTÉSE

Az érdeklődők bővebb tájékoztatást a Csemadok NTV telefonszámain kaphatnak: 0907 85 62 96 vagy 0907 84 22 67.

aTEMPO.sk

Johnny Marr

Johnny Marr (ex-Smiths) októberben új lemezzel jelentkezik

Októberben jelenik meg Johnny Marr második szólólemeze. A legendás manchesteri Smiths egykori gitárosa, zeneszerzője számos projekt után csak tavaly adta ki első szólómunkáját The Messenger címmel, de a kedvező fogadtatás gyors folytatásra ösztönözte.

Az új anyag címe Playland lesz, tizenegy dal fog szerepelni rajta. "Amikor a The Messenger 2013 elején kijött, folytattam a dalok írását. Élveztem a turnét a zenekarommal, a kapcsolatot a közönséggel, és azt gondoltam, ez az energia jól hasznosítható lesz egy következő lemezen is" - közölte honlapján Johnny Marr.

Az 50 éves zenész megfogalmazása szerint az új számok "az élet sebességén mozognak". A dalok energikusak, Marr karakteres gitárstílusa mellett ismét ő írta a szövegeket, amelyeket maga énekel. "Fontos, hogy a hangzás tükrözze a környezetet, és ezen a lemezen London és Manchester is ott van".

A Playland címet Johan Huizinga holland kulturális elméleti szakember 1938-ban megjelent könyve, a Homo ludens inspirálta. A kötet a játék fogalmát a kulturális fejlődés előfutáraként és kiemelt elemeként mutatta be.

Az új anyag október 6-án jelenik meg a Warner gondozásában, egy héttel később kezdődik Johnny Marr angliai turnéja.