Minden hír


40 éves Olasz István felvidéki színész, lemezlovas

40 éves Olasz István felvidéki színész, lemezlovas

Ma 40 éves Olasz István, akit elsősorban a Komáromi Jókai Színház színészeként és Dilemma név alatt lemezlovasként ismerhetünk.

Galántán született 1980. november 10-én. Gimnáziumba szülővárosában járt és már diákkorában versmondó versenyek résztvevője, majd a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad tagja is volt. 1999–2003 között színészdiplomát szerzett a pozsonyi Színművészeti Főiskolán Martin Huba és Emília Vášáryová osztályában, majd a Komáromi Jókai Színházhoz szerződött, ahol ma is dolgozik.

Többször vendégszerepelt a Szevasz Színház előadásaiban, de az Epopteia és a Csavar Színház fellépésein is láthattuk őt. 2002-ben Boráros Imrével az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában vett részt előadói körúton.

2004-ben Ferenczy Anna-díjjal jutalmazták.

 

Olasz István és Bandor Éva

 

Színészként jobban vonzódik az alternatívabb formák, radikálisabb megnyilvánulások, bátrabb módszerek felé. Ezt különböző vendégszereplések mellett a City Reboot polgári társulás égisze alatt tudja kiélni, ahol Bandor Évával a SZER + ELEM + EZ? előadásban valamint De mi lett a nővel? című előadásban is láthatjuk.

VIDEÓTÁR: Szórakozz a 10 éves AHOGY ESIK, ÚGY PUFFAN csapatával online

Rendszeresen közreműködik az Ahogy esik, úgy puffan, valamint Itt és most című improvizációs műsorokban. Molnár Csaba és Prikler Mátyás filmjeiben játszott, de egy kis szerepben Hajdú Szabolcs Délibábban is láthattuk.

 

Olasz István Dilemma

 

Fülbe-való címmel szerkesztett és vezetett műsort a Pátria Rádióban, majd Big Dilemmaz címmel indított saját podcastot.

Itt a jubileumi 50-es Big Dilemmaz – hallgasd meg Olasz István legújabb műsorát

Dilemma néven DJ-ként is láthatjuk őt a lemezjátszók mögött, ahol elsősorban a funk, nu jazz, house és a drum and bass stílusokat részesíti előnybe. A bakelitek nagy gyűjtője.

Boldog születésnapot kívánunk neki mi is!

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Komáromi Jókai Színház, Cséfalvay Á. András

Nem áll le a munka a Komáromi Jókai Színházban

Nem áll le a munka a Komáromi Jókai Színházban

A rendkívüli helyzet ellenére a Komáromi Jókai Színházban nem áll le a munka. Igaz az előadások elmaradtak, de a színészek tovább folytatják a próbákat.

„Tájékoztatjuk Önöket, hogy tekintettel az aktuális kormányrendeletre kénytelenek voltunk minden októberi, novemberi rendezvényünket törölni.

A Komáromi Jókai Színház kiemelten fontosnak tartja nézői és dolgozói egészségét, ezért a koronavírus járvány ideje alatt a Covid 19 terjedésének megakadályozására fokozott óvintézkedéseket vezetünk be.

A munka viszont folytatódik!

Előkészületei zajlanak átfogó irodalmi segédanyagoknak az általános iskolák számára, melyek „online“ formában lesznek elérhetők.

De! ...zajlik a „Mi osztályunk!“ próbafolyamata is Czajlik József rendezésében, mely bemutatásának időpontja egyenlőre bizonytalan. Az elmaradó előadásokat mihelyst a helyzet engedi, igyekszünk pótolni.”

Aktuális információkat a színház közösségi oldalán és honlapján találnak.

ATEMPO.sk
Fotó: Komáromi Jókai Színház

David Guetta a Széchenyi-fürdőben

Jövőre is Magyarország lesz az MTV EMA díjátadó házigazdája

Fantasztikus lehetőség, hogy egymás után kétszer lehet Magyarország az MTV Europe Music Awards (EMA) házigazdája, a vasárnapi virtuális esemény után ugyanis jövőre élő show helyszíne lehet - mondta Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő elmondta,

egyedülálló lehetőség volt Magyarországnak, hogy mi lehettünk a régióban az elsők, akik megrendezhették a zenei díjátadót, amelyet az egyik legrangosabbként tartanak számon.

Bár az idei évben a show virtuálisan valósult meg a pandémia miatt, ennek ellenére nagy lehetőséget jelentett a hazai turizmus talpon tartása, és az újraindulásakor a megsegítése érdekében, hiszen sok százmillió emberhez juthattak el azok a képek, amelyek között Budapest több helyszíne szerepelt és Veszprém és Esztergom is látható volt - mondta.

A koronavírus a könnyűzenei élet szereplőit, rendezvényszervezőit is kihívások elé állította. A járványhelyzet miatt a vasárnapi rendhagyó gálát online közvetítették Londonból és első alkalommal a magyar fővárosból. A magyarországi házigazda Palvin Barbara szupermodell és David Guetta világhírű francia dj-producer volt.

Ők lettek az MTV EMA nyertesei - Budapestről is közvetítették az showt (+VIDEÓ)

A vasárnapi zenei díjátadón hivatalosan bejelentették, hogy az MTV EMA házigazdája 2021-ben ismét Budapest lesz. A jövő évi show már élőben jelentkezik novemberben, így világsztárok, influenszerek kíséretében kerülhet Magyarország a zenei világ középpontjába.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: minden támogatás, amelyet a show lebonyolítására a jövő évben adhatnak, a magyar vállalkozásokhoz érkezik be, ezzel is segítve, hogy a turizmus jövőre újraindulhasson. Úgy számolna, hogy jövőre már élő show valósulhat meg, fellépőkkel, turistákkal, ezért ennek a reklám- és turisztikai értéke felbecsülhetetlen - hangsúlyozta.

ATEMPO.sk / MTI

Talamba Ütőegyüttes

A Talamba Ütőegyüttes sikere New Yorkban

A különdíjasok között ezüstéremmel ismerték el a Talamba Ütőegyüttest New Yorkban. A csapat a Manhattan International Music Competition elnevezésű megmérettetésen vett részt, amelyet idén a járványhelyzet miatt online rendeztek.

A világ minden tájáról beérkezett, több száz produkciót a zsűri zongora, vonósok, ének, fúvósok és kamarazenekar kategóriában bírálta el, az elismerések között szerepelt CD-felvétel, mesterkurzus és koncertezési lehetőség is a rangos Carnegie Hallban. A Talamba a különdíjasok közé került a kamarazenekarok között.

A Talambát az előadás kiemelkedő zeneisége, a művek egyedi, sajátos értelmezése, magas technikai felkészültség és a magas szakmai színvonal miatt ismerték el.

A Talamba Ütőegyüttesnek, amely tavaly ünnepelte huszadik születésnapját, mintegy háromszáz-négyszáz ütőhangszere van, repertoárjukban jól megfér egymás mellett a klasszikus muzsika, a tradicionális népzenék és a pop.

A Talamba tagjai: Zombor Levente, V. Nagy Tamás, Grünvald László és Szitha Miklós. Az 1999-ben a Zeneakadémia tanulóiból alakult

Talambának a kezdetektől fontos volt megmutatni, hogy nem csak a dob és a cintányér ütőhangszer.

ATEMPO.sk / MTI

Szabó Ádám nyerte a Sztárban Sztár idei évadát

Szabó Ádám nyerte a Sztárban Sztár idei évadát

Vasárnap a döntővel véget ért a Sztárban Sztár idei évada. A fináléba Tóth Andi, Szabó Ádám és Vastag Csaba jutottak. Az adásban az összes eddig kiesett versenyző is színpadra állt és egy közös dallal búcsúzt a nézőktől.

A versenyben egyéni produkciókat hallhattunk, majd duettekkel is színpadra álltak az énekesek.

Tóth Andi Kasza Tibivel,
Vastag Csaba Dollyval,
Szabó Ádám pedig Tóth Gabival.

Elsőként a harmadik helyezettet hirdette ki Tilla, aki Vastag Csaba lett, majd bejelentették az évad győztesét, Szabó Ádámot. Így Tóth Andi a második helyen végzett.

A Sztárban Sztár 2020-as nyertese a Magyarország legsokoldalúbb előadójának járó díj mellett 1 millió forintot is felajánlhat egy általa választott alapítványnak. Ádám az Együtt az Autistákért Egyesületet választotta.

Az idei évadban fellépet még Pálmai Anna, Opitz Barbara, Péter Szabó Szilvia és Pély Barna és Vastag Csaba. Rajtuk kívül szintén ott volt Fésűs Nelly, Miss Mood, Curtis, Molnár Tamás valamint a Kelemen Kabátban frontembere, Horváth Boldi is.

A zsűriben idén Köllő Babett és Kökény Attila mellett a visszatérőnek számító Bereczki Zoltán és Papp Szabi foglalt helyet. A műsort ezúttal is Till Attila vezette.

ATEMPO.sk
Fotó: TV2

Minden rendezvényt betiltanak Magyarországon – kemény szigorítások

Minden rendezvényt betiltanak Magyarországon – kemény szigorítások

Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírusos megbetegedések számának csökkentése érdekében újabb korlátozásokat jelentett be. Amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, és a parlamenti képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedéseket vezetnek be.

Ezek között van a koncert- és színháztermeket érintő teljes rendezvénytilalom is, így szerdától minden rendezvény, esemény törlésre, halasztásra kerül.

A bejelentés szerint

  • este 8 és hajnal 5 között kijárási tilalom lesz
  • minden gyülekezés tilos, családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb 10-en vehetnek részt
  • általános rendezvénytilalom lép életbe, ennek megfelelően nem lehetnek színházi előadások, koncertek,
  • sportesemények csak zárt ajtók mögött kerülhetnek megrendezésre
  • szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos
  • a szabadidős létesítményeket, múzeumokat, állatkerteket zárva kell tartani
  • az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges
  • a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem

A szabályok első körben 30 napra lesznek érvényben, de meghosszabbíthatók.

ATEMPO.sk

80 éves Blasek Gyöngyi, Magyarország legidősebb aktív bábszínésze

80 éves Blasek Gyöngyi, Magyarország legidősebb aktív bábszínésze

Blasek Gyöngyit, Magyarország legidősebb jelenleg is aktív bábművészét köszöntötte a Budapest Bábszínház társulata vasárnap. Egyik legkedvesebb szerepét, a Gengszter nagyit játszotta aznap, a 80. születésnapján.

Blasek Gyöngyi 1965-ben, az Állami Bábszínházban kezdte pályáját. Az akkori országos részleg művészeként a legeldugottabb falvakban élő gyermekeket is megismertette a bábszínház csodájával.

Alakításai árnyaltak, kidolgozottak. Szép orgánumával a legkülönbözőbb bábszerepeket „lelkesítette át” az öt évtized alatt:

A gyáva kistigris címszerepét, Totó kutyát az Ózból, Egér mamát a Mi újság a futrinka utcában? előadásból, Jozefinát többszáz alkalommal a Minden egér szereti a sajtot című produkcióból.

Gazdag mozgáskultúrájáról, jó zenei ritmusérzékéről tesz tanúbizonyságot évek óta a Diótörő (Anya), A varázsfuvola (Pamina) és a Háry János (magyar silbak) bábszínpadi adaptációiban.

 

Blasek Gyöngyi

 

Intenzív színpadi jelenléte minden szerepén átüt. Független produkciók és prózai színházi feladatok is megtalálták olyan rendezők mellett, akik először a Bábszínházban dolgoztak vele. Azt vallja, hogy a bábos tapasztalat megtanította absztrahálni, így nincs lehetetlen feladat számára, mert „…minden azon múlik, én minek képzelem magam”. Prózai előadásokban játszott már 300 kg-os nőstény elefántot, 3 éves infánsnőt, inkvizítort és a Faust idős Margitját is.

Fiatalokat megszégyenítő munkabírással rendelkezik, lelkesen, energiával és kíváncsian veti bele magát minden újabb feladatba.

A Budapest Bábszínház legújabb generációjához tartozó művészek különleges alkotótársra találtak benne: nyitottsággal és minden fenntartás nélkül csatlakozott a tabutémát feldolgozó Semmi című regényből bábelőadást készítő fiatal csapathoz, és lenyűgöző természeteséggel illeszkedett az előadásba élőszereplőként és bábosként egyaránt. A produkció 2013 óta repertoáron van, elnyerte a Színikritikusok Díját, az ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén pedig két díjjal is elismerték.

Ugyanez a fiatal csapat a következő produkcióját kifejezetten Blasek Gyöngyire építette. A David Walliams regényéből adaptált Gengszter nagyi magát ékszertolvajnak kiadó nagymamájának szerepében bábosként és abszolút főszerepet alakító prózai színészként is a hátán viszi az előadást.

 

Blasek Gyöngyi

 

Az elmúlt években olyan, felnőtteknek szóló előadásokban nyújtott emlékezetes alakítást, mint A képzelt beteg, A vihar és az Esti Kornél. E produkciókban a bábszínházba ritkábban járó közönséget is lenyűgözte féktelen játékkedve, a groteszk és az abszurd ábrázolására való különleges képessége, a korát és alkati adottságait tudatosan használó, érett színművész profizmusa. A vihar záróképében Fodor Tamás Prosperóját elhagyó Arielként még sokáig emlékezni fog rá a közönség.

Blasek Gyöngyi bábszínészként gazdag életművet épített fel, egy legendás korszak legendás előadásainak volt részese. Már elmúlt hetvenéves, amikor a fiatal rendezők újra felfedezték maguknak, és immár nem csak bábos, de jelentős prózai szerepeken keresztül is generációjának egyik legkülönlegesebb, érett színművészévé vált. Színházi szerepei mellett a legutóbbi időkig folyamatosan tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, kurzusain a jövő bábjátékosai sajátították el a klasszikus árnyjáték technikai alapjait.

Rajongása a bábok iránt a családjában is öröklődik: lánya, Bánky Eszter szintén a Budapest Bábszínház társulatának tagja, míg unokája, Bánky Sára végzős az SZFE bábszínész osztályában.

Munkásságát 2006-ban Aase-díjjal jutalmazták, 2015-ben pedig Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

ATEMPO.sk

Online is követhető a 8. Music Hungary konferencia – mutatjuk a programot is

Online is követhető a 8. Music Hungary konferencia – mutatjuk a programot is

Kiútkeresés a koronavírus okozta zeneipari válságból, újratervezés és még erősebb összefogás a célja a 8. Music Hungary konferenciának, amelyet november 9-10-én, a magyar zeneipar meghatározó szereplőinek részvételével rendez meg a Music Hungary Szövetség Veszprémben, Európa 2023-as kulturális fővárosában. Több előadást élőben is közvetítenek a Facebookon.

A koronavírus-járvány által uralt idei esztendőt az átszervezések, lemondások, gazdasági zátonyok, szigorítások és tiltások jellemezték, ezért a konferencia is minden eddiginél fajsúlyosabb kérdésekre keresi a választ.

"Ebben az évben akkora szükség van a közös gondolkodásra, amekkorára sosem gondoltunk, hogy lesz. A zeneipar szereplői így egymást segítve, közösen próbálnak túlélni és beleszólni a saját sorsukba. Az idei konferencia is óhatatlanul erről, a túlélésről és saját sorsunk alakításáról fog szólni" – mondta Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke.

Március óta folyamatosan kiutat keresve a koronavírus okozta, egyelőre beláthatatlan ideig tartó válságból a szövetség a PricewaterhouseCoopers (PwC) gazdasági tanácsadó vállalat bevonásával hatástanulmányt készíttet a koncert- és fesztiváljegyárak áfakulcsának 5 százalékra csökkentéséről, ennek eredményét a konferencián Szilágyi Dávid, a PwC vezető elemzője fogja ismertetni.

Kiemelt vendég lesz Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum elnöke, a magyar könnyűzene koordinálásért és társadalmasításáért felelős miniszteri biztos is, akivel Weyer Balázs beszélget majd az elkészült ötéves tervről, további szerepvállalásáról és a jövőbeni lehetőségekről.

A meghívottak között lesz Neús Lopez a berlini Initiative Musiktól, illetve Ave Tölpt is a Music Estoniától, hogy külföldi példákat és gyakorlatokat megvizsgálva indulhasson el a szakmai párbeszéd.

Nem feledkezik meg a konferencia a Veszprém-Balaton régió fenntarthatósági törekvéseiről és a fesztiválok zöldítéséről sem: minderről többek között Claire O'Neill az A Greener Festival társalapító igazgatója, a Green Events & Innovations Conference szervezője is beszél majd egy panelen.

ITT NÉZD ONLINE

 

Online közvetítések programja

November 9.

09:45-10:10 MEGNYITÓ
10:10-10:20 ProArt Zeneipari Jelentés 2020
10:20-11:00 "Mi is pénzből élünk" - Vonzó-e a zenei életpálya
11:45-13:00 Koronás támogatások, a támogatások királya: COVID-mentőövek szerte a világan
14:30-15:15 Zöldülő zeneipar: fenntarthatósági megoldások az élőzenében
15:15-15:30 Rendezvényzöldítési törekvések a Veszprém-Balaton régióban 2020-2023
16:30-17:10 Városi könnyűzenei koncepciók
17:25-19:00 Könnyűzenésített társadalom, társadalmasított könnyűzene: beszélgetés Demeter Szilárddal

 

November 10.

10:00-11:00 Zenei érdekvédelmi szervezetek: hogyan csinálják külföldön?

 

RÉSZLETES OFFLINE PROGRAM

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Fiatal zeneszerzők műveire készült táncjáték debütál ma online a Zeneakadémián

Fiatal zeneszerzők műveire készült táncjáték debütál ma online és a Zeneakadémián

A mozdulatok nyelvén viszi közelebb a kortárs zenét a nagyközönséghez a STUDIO 5 zeneszerzőcsoport Táncjáték című estje november 9-én a budapesti Zeneakadémián. A koncertet ingyenesen közvetítik a Zeneakadémia honlapján, Facebook oldalán és Youtube csatornáján.

A fiatal zeneszerzőkből álló STUDIO 5 - Bella Máté, Virág András Gábor, Szentpáli Roland, Kutrik Bence és Solti Árpád - célja a lehető legtermészetesebb kapcsolódás megteremtése a nagyközönség és a kortárs zene között, ezt szolgálják évről évre a Zeneakadémia Solti termében tartott tematikus koncertjeik is.

E cél elérésére most a táncot választották, amelynek ritmikussága, szavak nélküli eszköztára sok mindenben hasonlít a zeneművek szerkezetére és kifejezőerejére. Immár hatodik tematikus estjükön, a Táncjáték című előadáson azt szeretnék megmutatni, hogy a balett, a tánc és a zene kapcsolata a 21. században legalább annyira élő, mint a francia udvari balett és az opera 18. századi összefonódása vagy épp Stravinsky és a Gyagilev-társulat 20. század eleji együttműködése idején.

 

Studio5 - Táncjáték

 

A program magyarországi ősbemutatóihoz ennek szellemében Kulcsár Noémi Harangozó Gyula-díjas táncművész készít koreográfiákat a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével.

ITT NÉZD ÉLŐBEN

 

Bella Máténak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszék Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas oktatójának elhangzó A pillangó álma című kompozíciója két tételből áll, a művet Szabó Lőrinc Dzsuang-Dszi álma című verse inspirálta.

Az egyetem Zeneelméleti Tanszékén oktató Virágh András Gábor szerzeménye a Triptichon. A cím utal a három táblából szerkesztett, összecsukható szárnyasoltárokra, ugyanis a kamaradarab három, egymással kontrasztban álló zenei részre épül, amelyek között a kapcsolatot egy átívelő csellómotívum biztosítja.

Szentpáli Rolandot, az egyetem Artisjus-díjas tubaművész oktatóját a Melton 200 című alkotása komponálásakor a beszédszerű zenei anyagok foglalkoztatták, a tételekben folyamatosan különféle gesztusok, motívumok változnak.

Solti Árpád a Seven SitCom Episodes (Hét szituációs komédia-epizód) című kompozíciójában zenén kívüli, hétköznapi tárgyakkal is dolgozott, megidézve saját gyerekkorának emlékeit, amikor a zongorán és a zongorával "furcsa hangokat" produkált.

Kutrik Bence szerzeménye, a The Mandelbrot Riddle a fraktálképek ihletésére született. Annak zenei leképezése, hogy ezek bármilyen apró részletét kinagyítva az eredeti ábrát kapjuk vissza, így akár a végtelenségig haladhatunk mindig egyre mélyebbre, mégis ugyanoda jutunk.

 

Közreműködők

Agárdy Eszter, Géczy Teodóra, Háry Péter (cselló), Cseh Dalma, Lescsinszky Áron, Kiss Péter, Szőcs Henrik (zongora), Berki Sándor (kürt), Szűcs Péter (klarinét, basszusklarinét), Kanyó Dávid (fuvola), Seleljo Erzsébet (szaxofon), Szentpáli Roland (tuba), Lajhó Gyula (ütőhangszerek)

Vezényel: Juhász Bence
Koreográfus: Kulcsár Noémi
Táncosok: Kulcsár Noémi tellabor
Moderátor: Mesterházi Máté

EZ, ATEMPO.sk / MTI

A felvidéki Bárdos Judittal forog az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje

November végén befejeződik Deák Kristóf új filmjének a forgatása Bárdos Judittal

A vírusjárvány ellenére zökkenőmentesen zajlik Deák Kristóf Oscar-díjas rendező Az unoka című első mozifilmjének forgatása, amely november végén fejeződik be. A film várhatóan jövő ősszel kerül a mozikba és a szereplők között ott van a felvidéki Bárdos Judit is.

A napjainkban játszódó bosszútörténet főhőse Rudi, a szelíd, illedelmes irodista fiú, aki miután imádott nagypapája egy lelketlen telefonos csalás áldozata lesz, elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot. Személyes történetet dolgoz fel az Oscar-díjas Mindenki, és a Magyar Filmdíj-nyertes Foglyok című alkotások rendezője első mozifilmjében, amelynek forgatókönyvét is ő írta. A családban történt, hogy a nagyszülők "unokázós" csalók áldozatává váltak, a rendező ebből kiindulva találta ki a történetet.

Bárdos Judit csalót alakít az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmjében

"Én magam és a főszereplő is szelíd természetűek vagyunk" - hangsúlyozta Deák Kristóf hozzátéve: számára ebben a történetben az az érdekes, mit csinál egy alapvetően szelíd ember, ha hirtelen elkezdi azt érezni, hogy megtalálná és csúnyán elintézné azokat, akik bántották a szeretteit, viszont nem tudja, hogy kezdjen neki, hiszen soha életében nem tett ilyet.

"Ennek a filmnek egy, a családommal történt eset az alapja, de szinte mindegyik eddigi filmem a valóságban megtörtént eseményen alapul és mindig kapcsolódtak valamilyen olyan valós érzelemhez, amit egyszer valahol megéltem vagy átéltem" - magyarázta.

 

Jordán Tamás és Deák Kristóf

 

A nagypapát alakító Jordán Tamást castingon választották ki a szerepre. A színész azt mondta, nagyon boldog volt, hogy eljátszhatja azt a kedves, játékos, bohókás és szeretetre méltó embert, aki még senior táncórákra is jár. "Olyan karaktert játszom, mint amilyen Kristóf nagyapja volt, de számomra is nagyon ismerős ez a helyzet, hiszen a filmbeli nagypapa és unokája ugyanolyan viszonyban vannak egymással, mint amilyenben én voltam annak idején a nagyapámmal: nekem is gyerekkoromban az anyai nagyapám a legjobb barátom volt" - hangsúlyozta a színész.

Az unoka című mozifilm forgatása 40 napot vesz igénybe, producere Zákonyi S. Tamás, aki a BÚÉK! és a Szabadság, szerelem című filmeket is jegyzi. A producer azt mondta, hogy 32 karakter jelenik meg a történetben, huszonöt helyszínen forgatnak, amely bonyolult szervezést igényel, a járványhelyzet pedig lassítja a folyamatokat, de eddig minden zökkentőmentesen zajlik. A producer szerint a film a harminc év körüli Rudi igazságkereséséről szól. Műfajában keveredik a krimi a drámával, olykor thrillerelemekkel és több komikus helyzettel, hiszen a csetlő-botló fiú egy átlagember, nem pedig hős - magyarázta.

 

Bárdos Judit

 

A film főszerepét Blahó Gergely alakítja, aki először lesz látható mozifilmben, mellette Jászberényi Gábor, Pogány Judit, Bárdos Judit és Döbrösi Laura, Papp János, Hámori Ildikó, Tordai Teri, Szalai Kriszta, Hűvösvölgyi Ildikó, Keszég László, valamint Voith Ágnes szerepel. A film operatőre Maly Róbert, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Sinkovics Judit, a vágó Csillag Mano, a hangmérnök Péterffy Máté, a zeneszerző Balázs Ádám.

Az unoka gyártását a Nemzeti Filmintézet 721,9 millió forinttal támogatta.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Glódi Balázs (Flashback Media)