Minden hír


Megvannak a döntősök, de elhalasztják az Országos Gyermek- és Felnőtt-néptáncfesztivált

Megvannak a döntősök, de elhalasztják az Országos Gyermek- és Felnőtt-néptáncfesztivált

A járványhelyzetre való tekintettel és az október 1-től érvényes korlátozó intézkedések értelmében az Eszterlánc Országos Gyermek-néptáncfesztivál, a Néptánc-antológia felnőtt-néptáncfesztivál, a Deákos Szólótáncverseny és a az Országos Gyermek-szólótáncverseny szervezői elhalasztják az eseményeket.

Az Országos Gyermek-néptáncfesztivált 2020. november 20-22-én rendezték volna meg a füleki Városi Művelődési Központban. Az idei műsorba a következő együttesek jutottak be:

Kis Ilosvai Gyermek Néptáncegyüttes
Boglárka Gyermek Néptáncegyüttes
Apró Csallóközi
Csali Gyermeknéptáncegyüttes Kis Csali csoportja
Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes
Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes
Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes
Csali Gyermek Néptáncegyüttes Nagy Csali

A gyermek-szólisták versenyébe 31 döntős táncos jutott.

Az Országos Néptáncfesztiválra 2020. november 27-29-én került volna sor a Komáromi Jókai Színházban. A felnőttek műsorába bejutott:

Szőttes Kamara Néptáncegyüttes
Rakonca Néptáncegyüttes
Csalló Néptáncegyüttes
Mátyus Néptánccsoport
Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes

A szólisták versenyébe 10-en jutottak be.

A szervezők az új időpontokról és helyszínekről a korlátozások enyhülése után döntenek és minden érintettet értesítenek.

EZ, ATEMPO.sk

Tíz éve hunyt el a magyar származású Tony Curtis

Tíz éve hunyt el a magyar származású Tony Curtis

Már tíz éve nincs köztünk Tony Curtis kétszeres Golden Globe-díjas magyar zsidó származású hollywoodi színészlegenda, aki 130 alkotásban szerepelt és Oscar-díjra is jelölték.

Olyan vígjátékokban szerepelt, mint a Minden lében két kanál c. filmsorozat és a Van, aki forrón szereti. Családja Magyarországról települt ki az USA-ba.

A világszerte Tony Curtisként ismert filmcsillag eredetileg Bernard Schwartz néven született New Yorkban, 1925. június 3-án. Apja Schwartz Manó (Emanuel Schwartz) Mátészalkáról, míg édesanyja Klein Ilona (Helen Schwartz) a mai Szlovákia területén Nagymihályon, később elmondása szerint viszont Válykón született. Innen New Yorkba emigráltak szülei.

Amikor Tony 1943-ban 18 éves lett, bevonult a haditengerészethez, majd a háború után színészként folytatta pályafutását Kaliforniában, az Universal Stúdiónál, ahol rengeteg fantáziát láttak színészi tehetségében.

A színészkedésen kívül a lovaglás és a vívás érdekelte. Karrierje kezdetén vette fel a Tony Curtis nevet, amivel később bevonult a filmtörténelembe.

 

Tony Curtis

 

1951-ben feleségül vette a 2004-ben elhunyt ismert színésznőt, Janet Leigh-t (1951–1962). A házasságból két leány született, Kelly és Jamie Lee Curtis. Utóbbi, apja nyomdokaiba lépve elismert színésznő lett. Curtis házassága 1962-ben válással végződött.

Válása nem okozott törést filmes pályafutásában. Olyan filmekben láthattuk, mint A tolvaj hercege, vagy az Ali baba fia. A kosztümös filmekben való szereplését lecserélte a romantikus filmekre. 1956-ban, a Trapéz című szerelmi történetben fiatal artistát alakított Gina Lollobrigida és Burt Lancaster oldalán. Ebben felhívta a kritikusok figyelmét remek színészi alakítására, hiszen mindaddig csak külsejét dicsérték. Komolyabb kihívást jelentett számára A siker édes illata című filmben játszott talpnyaló újságíró szerepe, amelyben ugyancsak Burt Lancaster partnereként láthattuk.

Oscarra jelölt alakítását követhetjük nyomon A megbilincseltek című filmben, amiben Sydney Poitier-vel szökésben lévő rabokat alakítottak. 1959-ben Marilyn Monroe és Jack Lemmon partnereként a Van, aki forrón szereti című világsikerben sármos szaxofonost játszott. A film bemutatója után világsztárként ünnepelték.

Remek humora miatt főként vígjátékokban szerepelt, de a komolyabb hangvételű Spartacusban is remekül helytállt, bizonyítva, hogy sokkal többre is képes és így volt ez A bostoni fojtogató sorozatgyilkosaként is. A televízió aranykorában az 1970-es évek elején Roger Moore társaként a The Persuaders című sorozatban alakított nagypályás amerikai üzletembert, aki nem félt verekedésekbe keveredni sem. A sorozat Magyarországon Minden lében két kanál címmel futott. Az elmúlt években kevés filmben láthattuk. Felbukkant az Ilyen a bokszban, illetve a Vérdíj 2. – A nagy robbanás című filmben, valamint tévésorozatokban is, mint a Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai, vagy a CSI: A helyszínelők. Ez utóbbiban önmagát alakította egy rövid jelenetben.

 

Tony Curtis

 

A hollywoodi sajtó Tony Curtis válása utána is hangos volt magán- és nőügyeitől. Notórius nőcsábászként volt ismert. Szinte minden 10 évben új feleséggel láthattuk az újságok címlapján: Christine Kaufmann (1963–1967), Leslie Allen (1968–1981), Lisa Deutsch (1993–1994), Andrea Savio (1984–1992) és Jill Vandenberg (1998–). Curtis úgy vélte a hosszú élet titka a fiatal nőkben keresendő. Utolsó felesége és közte 45 év korkülönbség volt.

Hat gyermeke született, akik közül színész lett Jamie Lee Curtis (1958), Allegra Curtis (1966) és Kelly Curtis (1956) is. Nicholas fia heroin-túladagolásban halt meg 1994. július 2-án.

Magyar származására büszke volt, többször is Magyarországra látogatott. Először 1985-ben járt Magyarországon, amikor is Mátészalkára is ellátogatott, majd 1988-ban újra szülei hazájába jött. 1996-ban a kormány meghívására részt vett a Magyar Filmesek Első Világtalálkozóján. Magyarországot reklámozó filmspotban házigazdaként szerepelt. Alapítványt hozott létre a Dohány utcai zsinagóga felújításának támogatására. Felkereste Mátészalkát is, ahonnan szülei kivándoroltak Amerikába. Itt is támogatta a helyi zsinagóga felújítását.

A filmezést később lecserélte a festészetre. Festményei híres galériákban láthatók. 2009-ben jelent meg önéletrajzi kötete, a Hollywood hercege, amelyet a 16. Nemzetközi Könyvfesztiválon Budapesten a Millenáris Parkban dedikált.

85 évesen, nevadai otthonában, álmában érte a halál. Felesége, Jill karjai között hunyt el szívroham következtében.

ATEMPO.sk

Újra betiltják a tömegrendezvényeket

Újra betiltják a tömegrendezvényeket

Megszületett a döntés a központi válságstáb mai ülésén. Szlovákiában október elsejétől betiltják a tömegrendezvényeket.

Legyen szó kulturális, egyházi vagy sporteseményről, ezek megtartását nem engedélyezik.

A családi összejöveteleket nem tudják betiltani, de nem javasolják a megtartásukat. Kivétel élveznek az esküvők, a temetések, a közhivatalok ülései.

A kötelező maszkviselet a beltereken kívül már a kültereken is érvényes, ha a személyek nem élnek egy háztartásban.

A szükségállapot bevezetéséről szerdán dönt a Szlovák kormány.

ATEMPO.sk

Újabb díjat nyert Szász Attila Örök tél című alkotását

Újabb díjat nyert Szász Attila Örök tél című alkotását

Szász Attila alkotása, az Örök tél nyerte meg vasárnap este az egyik fődíjat a II. világháborús és antikommunista ellenállóknak szentelt, Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű filmfesztiválon az észak-lengyelországi Gdyniában.

Az Örök tél című filmet a játékfilm kategóriában díjazták, miután 12 külföldi és lengyel alkotással versenyzett.

A játékfilmes kategóriát első alkalommal iktatták be az eddig dokumentumfilm-szemleként szervezett, idén mintegy száz alkotást bemutató gdyniai fesztivál programjába.

 

Gera Marina

 

A zsűri elnöke, Lech Majewski neves lengyel filmrendező, méltatva Szász Attila alkotását, úgy látta: bár a film "arról a brutális világról beszél, amelyben a donyecki lágerbe 1944-ben elhurcolt asszonyok találják magukat, az ott születő érzelmek segítik őket a túlélésben".

A Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak nevű, Andrzej Duda lengyel elnök védnökségével szervezett, vasárnap véget ért négynapos rendezvénysorozat műsorában az Örök tél című film mellett több magyar témájú film és pódiumbeszélgetés is szerepelt, a magyar programokat a lengyelországi Waclaw Felczak Intézet támogatásával rendezték.

A panelek résztvevői - köztük Grzegorz Górny ismert lengyel közíró, valamint Molnár Imre történész, diplomata - a 20. századi lengyel-magyar együttműködésről értekeztek, többek között az 1920-as lengyel-bolsevik háború, valamint a második világháború alatt nyújtott magyar segítségről.

A tömegeket vonzó fesztivált idén a koronavírus-járvány miatt vegyes formában szervezték, a nézőknek a helyszíni részvétel mellett online közvetítéseket is elérhetővé tettek.

ATEMPO.sk / MTI

A világ legígéretesebb forgatókönyvírói között Wéber Kata

A világ legígéretesebb forgatókönyvírói között Wéber Kata

Felkerült a Variety legígéretesebb forgatókönyvírókról összeállított tízes toplistájára Wéber Kata, aki Mundruczó Kornél több filmjének forgatókönyvét írta, legutóbb a Velencei Filmfesztiválon bemutatott Pieces of a Woman című produkcióét.

A hollywoodi szaklap évente közli a legizgalmasabbnak tűnő filmes alkotók, forgatókönyvírók, színészek, animációs filmesek, producerek, operatőrök tízes toplistáját. Idén a tíz legígéretesebb forgatókönyvíró közé Wéber Katát is beválogatták.

A Pieces of a Womant néhány hete nagy sikerrel vetítették a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, főszereplője, Vanessa Kirby megkapta a legjobb színésznőnek járó Coppa Volpi-díjat és a diákzsűri is díjazta filmet. A velencei premier után bemutatták a torontói filmfesztivál programjában és a Netflix már meg is vásárolta nemzetközi forgalmazásra.

Wéber Kata a Pieces of a Woman forgatókönyvét saját színdarabja alapján írta. Korábban Mundruczó Fehér isten és Jupiter holdja című filmjeinek forgatókönyvét is ő jegyezte.

Két díjat is kapott Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmje Velencében

A Variety 2020-as toplistáján a magyar szerző mellett szerepel még Tracey Deer és Meredith Vuchnich (Beans), Clare Dunne (Herself), Shaka King és Will Berson (Judas and the Black Messiah), Viggo Mortensen (Falling), Andy Siara (Palm Springs), Kemp Powers (One Night in Miami), Emma Seligman (Shiva Baby), Remi Weekes (His House) és Tracey Scott Wilson (Respect).

A tavaly a forgatókönyvírói élmezőnybe a Honey Boyt író Shia LaBeouf is bekerült, korábban pedig Charlie Kaufman, Jennifer Lee, valamint a Star Treket jegyző Alex Kurtzman és Roberto Orci is toplistás volt.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: protontheatre.hu

Vírushelyzet - elmaradnak a Komáromi Jókai Színház előadásai

Szent István-díjat kapott a felvidéki Méry Gábor

Szent István-díjjal tüntették ki Méry Gábor felvidéki könyvkiadót Esztergomban.

Jankovics Marcell filmrendező, a díjat odaítélő alapítvány kuratóriumának elnöke "a nemzetet magához térítő" küldetésnek nevezte a Méry Ratio Kiadót alapító Méry Gábor fotóművész kiadói munkásságát. Azt mondta, a kiadó kultúrtörténeti és művészeti kiadványaival pontos képet ad arról, ami a magyarsággal történt és történik.

 

Méry Gábor

 

 

Méry Gábor

 

 

Méry Gábor

 

A 2020-ban tizennyolcadik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma.

 

Méry Gábor

 

A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Nemeskürty István író, Makovecz Imre építész, a könyvkiadó Püski házaspár, Tőkés László református lelkész és Kallós Zoltán néprazjkutató.

EZ, ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Kovács Attila / MTI

Vírushelyzet - elmaradnak a Komáromi Jókai Színház előadásai

Vírushelyzet - elmaradnak a Komáromi Jókai Színház előadásai

A koronavírus járvány újabb áldozata a Komáromi Jókai Színház. A vezetőség pénteken tette közzé a rossz hírt közösségi oldalán.

„Sajnálatos módon színházunk egyik vendégművészénél pozitív eredményt mutatott a koronavírus teszt. A fenntartóval egyeztetve a jelenleg érvényes járványügyi protokoll szerint járunk el, az Önök jövőbeni biztonsága érdekében a színház épületében teljes fertőtlenítést végzünk, valamint a színház művészei vizsgálaton esnek át.”

Ezáltal az egész intézmény karantén alá került és a koronavírustesztek eredményére várnak.

„Fájó szívvel hoztuk meg a döntést, hogy ma estétől meghatározatlan ideig elmaradnak a meghirdetett előadások, és felfüggesztjük a próbafolyamatot.

A tesztek eredményeinek kézhezvétele után tájékoztatjuk Önöket a további intézkedésekről.
Jegyirodánk a mai naptól zárva tart. Megértésüket és türelmüket köszönjük!”

A jelenlegi törvények szerint a karantén 10 napos, amit a fertőzés kimutatásától számolnak, így várhatólag október második hetén nyithat újra a színház.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Komáromi Jókai Színház

Újabb nemzetközi díjat nyert el a Magyar Zene Háza

Újabb nemzetközi díjat nyert el a Magyar Zene Háza

A Világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest projekt keretében épülő Magyar Zene Háza a világ egyik legrangosabb zenei-szakmai találkozójának megmérettetésén, az amerikai Music Cities Awardson.

Fia vezeti a John Lennon 80. születésnapjára emlékező rádiós showműsort

Fia vezeti a John Lennon 80. születésnapjára emlékező rádiós showműsort

Sean Ono Lennon, John Lennon kisebbik fia vezeti a néhai Beatles-tag születésének 80. évfordulójára emlékező kétrészes rádiós showműsort a Radio 2 brit csatornán.

Sean Ono Lennon első alkalommal készít interjút Paul McCartney-val az apjához fűződő kapcsolatáról - írja a BBC.com.

"Ma már úgy tekintek vissza rá, mint egy rajongó. Milyen szerencsés voltam, hogy találkozhattam ezzel a jampeccel, aki olyan zenét játszott, amilyet én. Összejöttünk, és hogy kiegészítettük egymást!" - mondta McCartney a Lennonnal való találkozásáról.

A beszélgetés során McCartney eljátssza az egyik legelső Lennon-McCartney dalt, a Just Funt is. A dalt még iskolakerülő tinédzserként írták, hivatalosan sohasem vették fel, bár egy töredéke hallható volt a Let it Be című Beatles-filmben.

A kétrészes dokumentumműsorba, mely október 3-án és 4-én, Lennon október 9-i születésnapja előtt lesz hallható, interjú készült a legendás zenész idősebb fiával, Juliannal és Sean keresztapjával, Elton Johnnal is.

ITT HALLGASD ONLINE

Helen Thomas, a Radio 2 vezetője elmondta: "John Lennon a Radio 2 hallgatósága körében a legnépszerűbb és legjobban szeretett zenész, ezért nagyon örülünk és megtisztelve érezzük magunkat, amiért a mi csatornánkon közvetíthetjük Sean első rádióprogramját, melyben hosszan beszél apjáról testvérével, Juliannel, Paul McCartney-val és Elton Johnnal."

John Lennont negyven éve, 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon Mark David Chapman. A zenész és felesége, Yoko Ono éppen a limuzinjukból szálltak ki, amikor Chapman öt lövést adott le a neki háttal álló Lennonra, akit négy golyó talált el. A helyszínen belehalt a sérüléseibe.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: johnlennon.com

Online cirkusz - Októberben indul a Fővárosi Nagycirkusz élő közvetítése

Online cirkusz - Októberben indul a Fővárosi Nagycirkusz élő közvetítése

Októbertől élőben közvetíti előadásait a Fővárosi Nagycirkusz szombat délutánonként. Az első élő közvetítés jövő hét szombaton délután 3 órakor lesz látható - mondta el Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője.

Az online közvetítésekre a cirkusz weboldalán válthatók kedvezményes, normál és családi jegyek.

A nézőtér több pontján kamerákat helyeznek el, így úgy fogja látni a közönség a műsort, mintha egy színházi előadás lenne élő közvetítésben - mondta Graeser József.

A december végéig látható műsor címe Tündértánc - Nővarázs. A klasszikus cirkusz határait kitágító előadás a cirkusz- és a képzőművészet közös pontjaira akar rámutatni - tette hozzá.

A közvetítések mellett a Fővárosi Nagycirkusz továbbra is fogadja látogatókat a Városligetben. A koronavírus-járvány miatt azonban a nézők védelmében szigorú óvintézkedéseket vezettek be. A cirkuszban kötelező a maszk viselése, a nézőtéren pedig minden második sorban foglalhatnak csak helyet a látogatók és az azonos sorban ülő társaságok között is szabad helyeket tartanak fenn - közölte a szakmai vezető.

ATEMPO.sk / MTI