Minden hír


Díjakat adtak át és ismertették az új évadot a Komáromi Jókai Színház évzáróján

Díjakat adtak át és ismertették az új évadot a Komáromi Jókai Színház évzáróján

Türelmet és kitartást kért a Komáromi Jókai Színház valamennyi munkatársától évadzáró beszédében Gál Tamás színházigazgató, aki egyben megköszönte azoknak a kollégáknak a munkáját, akik segítettek a koronavírus-járvány miatt elmaradt bemutatók pótlásában.

A Jászai Mari-díjas színművész kiemelte, szeptembertől decemberig a helyzet stabilizálása érdekében kemény munka vár mindenkire, szükség lesz az odaadásra, a megértésre.

 

Gál Tamás

 

Varga Emese művészeti vezető ismertette a következő színházi évad repertoárját: a tavalyi évadról „örökségként” átkerült Lüszisztráté-átirattal, a Szeretkezz, ne háborúzz! című zenés játékkal indul az évad szeptemberben, majd Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című zenés történelemleckéje kerül színre Czajlik József rendezésében. Látható majd az új évadban Szigeti József népi színműve, A vén bakancsos és fia, a huszár Eperjes Károly rendezésében és Luigi Pirandello Hat szerep szerzőt keres című színműve, amelyet Michal Vajdička visz színre.

A Vasmacska Stúdiószínpadon a szűkös anyagi lehetőségek következtében a tervezett három bemutató helyett csak két saját produkció kerül színre:

a Matusek Attila által rendezett Hamlet a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem magyar növendékeivel, valamint A hentessegéd című előadás rendezőjének, Rastislav Balleknak egy új produkciója. A két vendégelőadás a szlovákiai magyar alternatív színházi szférából érkezik: Soóky László Assziszi Szent védőbeszéde című monodrámáját Telihay Péter rendezésében Culka Ottó, a Laboda Róbert – Matusek Attila által írt Pillanat, amely kilóg az időből című sci-fi monodrámát Matusek Attila adja elő.

 

Varga Emese

 

Varga Emese az évad szellemisége kapcsán elmondta, hogy az új előadások tulajdonképpen mind az identitás meghatározásának kérdését boncolgatják,

az A mi osztályunk és a Hat szerep egyaránt a Hamlet nyitómondatának kérdésére – Állj, ki vagy?! – keresi a választ, csak az egyik a közösség történelmének keretein belül, a másik pedig egy színházművészeti kontextusban. A mi osztályunk egyébként egy nagyobb színházi sorozat első része, az előadássorozat szeretné újraértelmezni a közép-európai, szlovákiai magyar közösség történelmi traumáit, fel nem dolgozott kérdéseit, problémáit.

 

Garajszki Margit

 

Garajszki Margit író, dramaturg a gyermekeknek és az ifjúságnak ajánlott bérletek előadásait ismertette. A Gyerkőc bérletben a Pataki András rendezte Tücsöklakodalom, valamint Écsi Gyöngyi Az élet és a halál vize című előadásokat kínálják a legkisebbeknek. Az alsó tagozatos tanulók a Tücsöklakodalom mellett, Garajszki Margit Bartók és a fából faragott királyfi című meséje nyomán született előadást láthatják. A felső tagozatos tanulóknak a Kor-Zár verséneklő együttes és a Csavar Színház Rege a tűzről és jácintról című Nagy László ihlette produkcióját, valamint A vén bakancsos és fia, a huszár című előadást ajánlja a színház. A középiskolások a Mi osztályunk, A vén bakancsos és fia, a huszár előadások mellett a Hamletet, valamint Leopold Lahola Napfoltok című darabját tekinthetik meg. Shakespeare remekéhez középiskolai színházi vetélkedő is kapcsolódik majd, Hamlet nyomában címmel.

 

Banai Tóth Pál

 

Banai Tóth Pál, az új gazdasági igazgató elmondta, július 7-én Nyitrára várják a megye kulturális intézményeinek igazgatóit és gazdasági igazgatóit, hogy a 2021 és 2023 közötti költségvetésről tárgyaljanak. Egyben 730 ezer eurós megyei támogatásból megvalósuló üvegfelület- és nyílászárócserét jelentett be.

 

Szabó Viktor

 

Az évadzárón 2016 és 2018 után harmadszor kapott Ferenczy Anna-díjat Szabó Viktor színművész; Fabó Mária, a marketingosztály vezetője lett az évad színházi dolgozója.

 

Fabó Mári

 

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki magyarság identitásának megőrzéséhez hozzájáruló több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként Szentpétery Aranka színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja részére a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta. Ugyan a koronavírus-járvány miatt ennek ünnepélyes átadására nem kerülhetett sor, a színház igazgatósága virágcsokorral köszöntötte a művésznőt.

 

Szentpétery Aranka

 

ATEMPO.sk
Fotó: Milan Drozd

Melis György

Melis György operaénekes emlékére

Melis György Kossuth- és háromszoros Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a magyar operajátszás egyik legnagyobb alakja

A szlovák paraszti családból származó énekes 1923. július 2-án Szarvasról indult meghódítani a világot és

Gitármánia Tábor

Koncertdömping és kiváló zenetanárok az idei Gitármánia Táborban

Meghirdetése óta rengeteg programmal bővült a 27. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor. A koronavírus miatt 1 hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy nem is rendezik meg a rendezvényt a szolnoki Tiszaligeten, mostanra viszont a legizgalmasabb kurzusokból, koncertekből, előadásokból állt össze a július 20. és 26. közötti esemény.

Neves zenészek tanítanak az idei Gitármánia Táborban

A legkiválóbb magyar zenészektől, zenetanároktól, szakemberektől lehet tanulni az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. Az 1 hét alatt 20 különböző zenei témakör oktatása zajlik. A táborlakók nemcsak hangszeres tudásukat és technikai képességeiket fejleszthetik, hanem a zeneipar egyéb területein is szerezhetnek tapasztalatokat. Ebben segíthet nekik többek közt Bajnai Zsolt a Hangfoglaló Programtól, Anga Kis Miklós zenei menedzser, Klausz Melinda közösségi média szakember és Reisz Gábor filmes zeneszerző.

A tábor meghirdetése óta jelentősen bővült a koncertező zenekarok száma is. Ferenczi György és a Rackajam, a Gypo Circus, az Antares és a Fatal Error négyeshez csatlakozott a Cloud 9+, a Roy és Ádám Trió, az Abigél, az Ersch, azaz Siklósi Örs (AWS) szólóprojektje, valamit a Szebényi Dániel, Mike Gotthard, Huszár Endre és Takács Roland Adrián felállású Molotov Funk Extended elnevezésű szupergroup.

A 27. Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborba 2020. július 10-ig lehet jelentkezni a www.instrumentweb.hu oldalon.

ATEMPO.sk

Izgalmas programmal jubilál a fORMA fEST

Izgalmas programmal jubilál a fORMA fEST

A fORMA fEST nem marad el 2020-ban, sőt igazán izgalmas programmal készülnek a szervezők az idei jubileumra.

A párkányi alternatív minifesztivál a mainstream tömegzene helyett kínál alternatívát, megszólítva más művészeti ágakat is.

A tizedik évadban ott lesz Magyarországról a Kerekes Band és a Subscribe (Rage Against The Machine tribute), valamint a hazai bandák közül a Jóvilágvan, a Gorlo Volka, a TooFar és az Estendøn. De lesz színház, képzőművészet, slam és DJ settek is szólnak majd az éjszakákban.

A fesztivál ingyenes csütörtöki nappal indul augusztus 6-án, majd 8-án éjjel ér véget a Duna-parton, a régi kompkikötőnél (a Bazilikával épp szemben).

Szombaton már ötödik alkalommal rajzolnak a fesztiválozók és helyi kisgyermekes családok óriáskígyót a Mária Valéria hídra.

Vasárnap hajnalban pedig a közös napfelkelte nézés lesz a biztos jele annak, hogy a párkányi nyár ismét formásra sikerült.

További részletek hamarosan!

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

Mától jöhetnek a nagyobb rendezvények – de csak korlátozásokkal

Mától jöhetnek a nagyobb rendezvények – de csak korlátozásokkal

A mai naptól hatályba lépett Szlovákiában a Covid-19 betegség terjedésével összefüggésben bevezetett korlátozások feloldásának következő szakasza.

Július 1-től ezer főig engedélyezik a sport-, kulturális, társadalmi és egyéb tömegrendezvényeket. Bizonyos feltételeket betartása mellett az 1000 fő feletti események ülő közönséggel is teret kapnak. Itt a szervezőknek biztosítaniuk kell az ülésrend sakktáblaszerű kialakítását.

További felelősségek is hárulnak a szervezőkre:

- gondoskodniuk kell a helyiségek gyakori fertőtlenítéséről, különös tekintettel a sokak által érintett felületekre és tárgyakra
- a rendezvényeken kötelező lesz a szájmaszk viselete és tilos lesz a kézfogás
- a higiéniai berendezéseket folyékony szappannal és papírtörlővel kell ellátni
- információkat kell ki függeszteni a feltételekről, karanténról
- bármikor képesnek kell lenniük igazolni a rendezvényen résztvevők számát

EZ, ATEMPO.sk

Élő koncerteket vetítenek a Müpa autós koncertmozijában

Élő koncerteket vetítenek a Müpa autós koncertmozijában

A Fesztivál Színház élő koncertjei várják a közönséget a Müpa szerda este nyíló autósmozijában, ahol elsőként a Nemzeti Filharmonikus Zenekart láthatják és hallhatják az érdeklődők.

Az épület melletti parkolóban a nézők egy óriási kivetítőn, autójukból követhetik figyelemmel a házban élőben zajló koncerteket. A vetítés hangját a helyszínen megadott FM-sávon lehet majd hallgatni az autók rádióján keresztül.

A 21 órakor kezdődő nyitóesten a Nemzeti Filharmonikus Zenekar egyebek mellett Vivaldi, Dvorák, Bach, Grieg és Mozart egy-egy ismert darabját adja elő, július 8-án latin dallamok szólalnak meg. Várdai István csellista - a Müpa 2020/21-es évadának művésze - és partnerei a kamarazene ezerféle arcát mutatják meg Mozarttól Ligetin át Brahmsig.

Madaras Gergely és a Magyar Állami Operaház Zenekara Rossini és Mozart Figaróját mutatja be, a mű részleteit többek Baráth Emőke, Bretz Gábor, Fodor Beatrix és Haja Zsolt adja elő. Az élő koncertek mellett két csütörtök estén a Metropolitan Opera közvetítéseinek ismétlését - Puccini Bohéméletét és Lehár A víg özvegy című operettjét - láthatják felvételről az érdeklődők.

A könnyedebb műfajok kedvelői is számos koncertből válogathatnak, fellép a Budapest Bár, a Péterfy Bori & Love Band Saiiddal és Lovasi Andrással, Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével a Random Trip, valamint a The Qualitons. A Lóci játszik és a Csík Zenekar a dalaikban lakozó folkos elemeket mutatják be, Barabás Lőrinc pedig ismert és vadonatúj, kifejezetten erre a koncertre írt dalokból válogatja műsorát.

A Hungarian All Star Big Band koncertjén a magyar dzsesszélet legjelesebb szereplői várják a közönséget, mások mellett Szakcsi Lakatos Béla, Berkes Balázs, Friedrich Károly és Charlie, míg a fiatalabb generációt mások mellett Koós-Hutás Áron, Ávéd János és Csízi László képviseli. A Vujicsics és Söndörgő koncertjén Sebestyén Márta, Tompos Kátya és Tolcsvay László működik közre.

A RÉSZLETES PROGRAM

"Hisszük, hogy ez a különleges formátum egyszerre nosztalgikus és aktuális, ám ami talán a legfontosabb, alkalmat teremt kiváló művészeinknek arra, hogy újra színpadra álljanak, a közönségnek pedig, hogy rendhagyó módon ugyan, de ismét átélhesse a Müpa-élményt, számtalan műfajban" – mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

A parkolóban mintegy 130 autó fér el. Járművenként 4 ezer forintért, kizárólag online lehet jegyet váltani az előadásokra az adott koncert kezdéséig. Egy kocsiban több utas is tartózkodhat, betartva a személyautó kapacitására vonatkozó szabályokat. A nézők ételt és italt is vásárolhatnak a helyszínen.

ATEMPO.sk / MTI

Új helyre költözik a VOLT Fesztivál - több mint 200 produkciót láthat a közönség

Fesztivál nem lesz, de VOLT-os film igen – hétvégén bemutató a TV-ben

Az idei VOLT Fesztivál elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A Lesz VOLT című zenés filmet szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnap este pedig országos tévépremierként az M2 Petőfi TV tűzi műsorára 21.05-től.

Bár a fesztivál elmarad, a közönség mégis megidézheti a "VOLT-os" hangulatot. Július 4-én 20.30-kor a soproni Fő téren és Budapesten az Akvárium Klub teraszán láthatja először a közönség azt a zenés filmet, amely a fesztivál történetét mutatja be.

"Sokat törtük a fejünket, mivel próbáljuk legalább részben pótolni a pótolhatatlan élményeket, köszönteni a közönségünket. Könyves Dina rendezővel az elmúlt 27 év fontos pillanatait gyűjtöttük össze: emlékezetes koncertek, interjúk, emlékek, 90 percben" – mondta Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

A filmben az alkotók részleteket mutatnak többek között a Linkin Park emlékezetes, egyik utolsó koncertjéből, a fesztivál rendszeres fellépői közül pedig megszólal Ákos, Lukács Laci, Marsalkó Dávid, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, a Punnany Massif, a Wellhello és a rendezvény szervezői is.

A vetítésekre a belépés feltétele, hogy a nézők VOLT-os pólót viseljenek.

"Július 4-én Sopronban DJ Jokó nyitja az eseményt, az Akváriumnál pedig a Halott Pénz tagjai, Dedmani és Venom, valamint a Brains és az Irie Maffia frontembere, Columbo bulijával folytatódik az este a vetítés után" - tette hozzá Fülöp Zoltán, főszervező.

A nyilvános premiereken mindkét helyszínen csak ötszázan vehetnek részt.

Az eredeti tervek szerint július elsején indult volna el 28. alkalommal a Telekom VOLT Fesztivál. Bár az esemény elmarad, a szervezők közlése szerint szerdától idén is a VOLT színeibe öltözik Sopron jelképe, a Tűztorony.

Július első napjaiban Lenny Kravitz, a My Chemical Romance, Marshmello és még vagy 200 hazai és nemzetközi produkció várta volna Sopronba a VOLT rajongóit.

ATEMPO.sk / MTI

OTT VOLTUNK: Az önfeledtségről szólt – Tündérkert volt Dunaszerdahelyen

OTT VOLTUNK: Beindult A három királyok nyári turnéja

A Nemzeti Összetartozás Napján jelent meg A három királyok Jöjjön a fény című klipje. A dallal egy turnét is indított a Vadkerti Imre, Derzsi György és Kovács Koppány alkotta trió, mely Nagyszarván vette kezdetét.

A hangulatos helyszín megtelt lelkes közönséggel, akik együtt énekelték az ismert dalokat a trióval.

 

A három királyok

 

A népszerű énekesek a szabadtéri színpadon Bertók István zongoraművésszel álltak színpadra. A tőlük megszokott vidám hangulatú dalok mellett, akusztikus verzióban, gitárokkal is előadta saját szerzeményeket, feldogozásokat.

 

A három királyok

 

Hallhattuk részleteket az István a király rockoperából, a Jekyll és Hyde musicalből, vagy épp Balázs Fecó, Presser Gábor életművéből.

Nagy élmény volt mindenkinek, aki ellátogatott a koncertre, amiről a fotók is árulkodnak.

 

A három királyok

 

A három királyok friss dalához készült kisfilm különlegessége, hogy Felvidék különböző emblematikus pontjait mutatja be Somorjától Kassáig. Így remélhetőleg az egész vidéket sikerül majd bejárniuk az elkövetkező időszakban. Már most hétvégén Zsigárdon láthatjuk a triót, majd a következőkben Almágyon és Lőkösházán is színpadra állnak.

 

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András

Petrovics Emil

Sokakkal szerettette meg a zenét - Petrovics Emil emlékére

Petrovics Emil kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes és kiváló művész Nagybecskereken (Zrenjanin) született Jugoszláviában, 1930. február 9-én. Anyai nagyapja, Weninger József a katolikus templom karnagya volt Nagybecskereken, aki a századfordulón került Ausztriából a Vajdaságba, anyai nagyanyja Mihalik Margit pedig a Felvidékről származott.

A II. világháború alatt telepedett át Magyarországra. Iskoláit és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakát Budapesten végezte, Farkas Ferenc, Szabó Ferenc és Viski János voltak a mesterei.

Az 1950-es évek első felében a Budapesti Szikra Nyomda üzemi zenekarát vezette.

1960-ban Szinetár Miklós és Ungvári Tamás társaságában az első magyar musical színház alapítója, zenei vezetője volt. Az úttörő kezdeményezés 1964-ig Petőfi Színház néven működött.

Petrovics Emil több új magyar zenés dráma létrehozója, zenei szervezője, többek között a nyitó előadás, a Koldusopera, valamint az Egy szerelem három éjszakája és a Mélyvíz dirigense volt.

Online elérhető a koncertplakátokat bemutató Pokoli aranykor kötet

Online elérhető a koncertplakátokat bemutató Pokoli aranykor kötet

Elkészült a Pokoli aranykor online verziója. A nyolcvanas évek magyar underground koncertplakátjait bemutató, 2017-ben megjelent igényes album lapozható formában érhető el a Kieselbach Galéria oldalán.

"Az anyagot néhány helyen javítottuk, adatokkal frissítettük, névmutatóval és angol összefoglalóval bővítettük" - közölte Szőnyei Tamás újságíró, a kötetet megalapozó egyik magángyűjtemény tulajdonosa.

A plakátok mellett a nyolcvanas évek underground színterének fontos szereplőit hiánypótló módon bemutató, Szőnyei Tamás és Bp. Szabó György kollekciójára épülő könyv három évvel ezelőtti megjelenését nagy sikerű kiállítás kísérte a fővárosi Kieselbach Galériában.

"Számos zenekarban játszottak képzőművészek, fotósok, de erős szálakkal kötődtek a nagyjából hasonló korú, mai kifejezéssel alternatívként leírható színházcsinálókhoz, filmesekhez, kortárs zenészekhez, mozgásművészekhez, irodalmárokhoz. Mindennek a lenyomata érzékelhető a plakátokon is" - fogalmazott Szőnyei Tamás.

 

Pokoli aranykor

 

A korszakot zenészként (Electric Petting, Bp. Service) és grafikusként egyaránt megélő Bp. Szabó György azt emelte ki, hogy a hetvenes évek végén Nyugatról érkező új hullám végig söpört a fiatal művészeken, létrejött egy párhuzamos kultúra, nem valami ellen, hanem azért, mert a meglévő struktúrák nem elégítették ki őket. "Egy életérzés jelenik meg ezeken a plakátokon, amely a zenében, a képzőművészetben, az öltözködésben is jelen volt".

Bp. Szabó György maga készítette együttesei plakátjait, az 1978-tól gyűjtő Szőnyei Tamás rajongóként nyiszálta le a falakról a plakátokat. Mindkettejük gyűjteménye mintegy ezer darabra rúg.

A plakátok kezdetleges technikákkal, xerox módszerrel, ceruza, ecset, filctoll, letraset felhasználásával, egyszerű kézi munkával készültek, éjszakánként illegálisan ragasztottak a város frekventált pontjain. A csaknem négyszáz oldalas, Rieder Gábor által szerkesztett kötetbe több mint hatszáz plakát került, az átfogó, reprezentatív munkát visszaemlékezések, tanulmányok, interjúk, valamint korabeli fotók teszik teljessé.

A nyolcvanas években működő legismertebb magyar underground-újhullámos zenekarok közé tartozott a Bizottság, az URH (a címadó Pokoli aranykor című szám előadója), a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó, a Sziámi, a Neurotic, a Trabant, a Balaton, a VHK, a CPg, a Csokonai Vitéz Műhely, a Lacht el Bahhtar és a Sexepil. A könyvhöz egy tizenhat számos válogatás CD is járt 2017-ben, rajta számos különlegességgel: Neurotic-dal (az Adj gázt) például először került hivatalosan kiadott lemezre.

 

Pokoli aranykor

 

A Bizottság, a Bp. Service és a Kontroll Csoport egy-egy koncertplakátja 2015-ben New Yorkban a Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) nyolcvanas évekre fókuszáló kiállításán is látható volt.

A Pokoli aranykor - New wave koncertplakátok a '80-as évekből Bp. Szabó György és Szőnyei Tamás gyűjteményeiből című albumot 2018-ban Szép Magyar Könyv-díjjal és az MTA Opus Mirabile-díjával ismerték el.

NÉZD MEG A KÖTETET

ATEMPO.sk / MTI

Elhalasztják brit zenei díjak átadását is

Elhalasztják a brit zenei díjak átadását is

Három hónappal későbbre, májusra halasztották a jövő évi brit zenei díjak átadását, hogy nagyobb eséllyel rendezhessenek nagyszabású élő show-t a legnagyobb popsztárok fellépésével - írta a BBC hírportálja.

A Brit Awards 41. díjátadója eredetileg 2021 februárjában lett volna, szokás szerint a londoni O2 arénában. Az új koronavírus okozta világjárvány miatti bizonytalanság azonban arra késztette a szervezőket, hogy későbbre halasszák, mert "kiemelkedő színvonalú produkciót, szupersztár fellépőket és élő műsort" akarnak.

"Látványos show-t tervezünk, ami eszünkbe juttatja, milyen fontos a zene ezekben a nehéz időkben. Már elkezdtük a munkát" - mondta el a BBC-nek Geoff Taylor, a "The Brits" igazgatója.

Változtattak a jelölési időszak szabályain is, noha zenei felvételek a világjárvány idején is megjelentek.

Az előző díjátadó gálán fellépett Billie Eilish, Lewis Capaldi és Lizzo is.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Brit Awards

Jelentkezz az idei Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére - a tavalyi helyszínen folytatjuk

Jelentkezz az idei Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére - a tavalyi helyszínen folytatjuk

Az 6. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle helyszíne ezúttal is a Vásárúti Kulturális Központ, a felvidéki elődöntő időpontja pedig 2020. szeptember 1., kedd.

A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle a Kárpát-medencei Öröm a Zene tehetséggondozó program felvidéki állomása. A rendezvény szakmai partnere a tatabányai Peron Music Alapítvány, támogatója a Hangfoglaló Program.

BESZÁMOLÓ 2019-BŐL

BESZÁMOLÓ 2018-BÓL

BESZÁMOLÓ 2017-BŐL

BESZÁMOLÓ 2015-BŐL

A szervezők Felvidék egész területéről várják a zenekarok és szólisták jelentkezését.

A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle vállalja, hogy a tehetségkutatóján:

  • lehetőséget biztosít zenekarok vagy szólisták szakmai megmérettetésére
  • a rendezvénynek helyszínt biztosít együttműködő partnerrel
  • szakmai vonatkozásban együttműködik a Peron Music Alapítvánnyal
  • helyi médiát biztosít
  • minden zenekarnak vagy szólistának 15 perc műsoridőt biztosít maximum 3 dal előadásának lehetőségével
  • a produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékeli az adott fellépőt

 

A számos értékes nyereményen túl a legjobb csapatot/szólistát a zsűri delegálja a 2020. évi Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjébe.

A jelentkező zenekarok és szólisták közül a rátermettségük alapján előzsűrizéssel választják ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak.

A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében: a szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás. A magyar nyelvű dalszöveg előny. A döntő produkcióit hazai és magyarországi tagokból álló szakmai zsűri értékeli.

A 6. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére nevezhetnek szlovákiai lakhelyű, magukat szlovákiai magyarnak valló szólisták, ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek. Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó.

 

Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle

 

A jelentkezés feltétele legalább két, értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, továbbá az elektronikus jelentkezési lap pontos kitöltése.

JELENTKEZÉS

A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük (szólistáknak megengedett egy átvett szám is), s minden zenekarnak 15 perc színpadi- és 10 perc szerelési idő áll a rendelkezésére. Kizárólag élő produkciókat várunk.

A hangzóanyagot (vagy a fájlmegosztó ill. az internetes audió vagy videó felvétel letöltési linkjét) az elektronikus jelentkezésbe kell feltölteni.

Jelentkezési határidő 2020. augusztus 20., 20:00

 

A számos értékes nyereményen túl (stúdióidő, fellépési lehetőség, médiaszereplés, tárgyi díjak, stb.) a legjobb csapatokat a szakmai zsűri delegálja

  • a 2020. évi Öröm a Zene Tehetségkutató idei magyarországi döntőjébe, ahol a fődíj 3 millió forint (1.000.000 Ft értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés, valamint a Hangfoglaló Program által felajánlott támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat)
  • a tatabányai Peron Music Tehetségkutatóra

A Budapest Music Expo eseménysorozat elemei közül a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által szervezett Öröm a Zene Tehetségkutató döntője ezúttal 2020. október 2-4-én kerül megrendezésre a hangszerkiállítás helyszínén.

Érdeklődni az info@zene.sk mailcímen vagy a 0905826799-es telefonszámon lehet.

ATEMPO.sk