Bemutató

Hollandiában lett előbb sztár Nyári Károly zongorista, előadóművész

Hollandiában lett előbb sztár Nyári Károly zongorista, előadóművész

Nyári Károly Prima díjas jazz-zongorista, énekes, dalszerző, előadóművész Magyarországon kívül Európa számos koncerttermében lépett már fel. Lányai, Nyári Aliz és Nyári Edit szintén a zenei pályát választották és duóban is fellépnek Nyári lányok néven. A művész 2005-ben alapította saját kamarazenekarát, amely 2016-tól Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar néven tevékenykedik.


George Michael

60 éves lenne George Michael pop ikon

George Michael brit popénekes, aki pályája során több mint százmillió albumot adott el és 30 éven át ontotta a slágereket magából 1963. június 25-én született Georgios Panayitou néven Londonban ciprusi görög apa és angol anya gyermekeként. Az iskolában kötött barátságot Andrew Ridgeley-vel, akivel Executive néven zenekart alapított. A jamaicai eredetű ska zenét játszó formáció nem sok vizet zavart, ám a két srác kedvét ez nem vette el.

A legendás hang - Vass Gábor emlékére

A legendás hang - Vass Gábor emlékére

Vass Gábor színművész, szinkronszínész, a színházi és filmes szerepei mellett olyan világhírű színészeknek kölcsönözte a hangját több sikerfilmben, mint Sean Connery, Robert de Niro, Russell Crowe, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Samuel L. Jackson., Clint Eastwood, Patrick Swayze, Marlon Brando és mások.

Hamu és Gyémánt – 75 éve született Cserháti Zsuzsa

Hamu és Gyémánt – 75 éve született Cserháti Zsuzsa

A gyönyörű hangú, de zaklatott sorsú Cserháti Zsuzsa 1948. június 22-én született Budapesten, Kőbányán. Az EMeRTon-díjas magyar énekesnőt, előadóművészt mint a második popgeneráció egyéniségét tartják számon, egyes kritikusok szerint Kovács Kati mellett a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangja.

Takáts Tamás

Zakatol a vonat - Takáts Tamás születésnapjára

Ma ünnepli születésnapját Takáts Tamás Máté Péter-díjas rock- és bluesénekes, dobos és gitáros, aki többek közt a Karthago, a Senator és az East zenekarok tagja. 1990-ben Gál Gábor gitárossal megalakította a Takáts Tamás Dirty Blues Bandet, mely csapattal azóta is rendszeresen koncertezik.

Kányádi Sándor és a Kaláka

Fától fáig - 5 éve hunyt el Kányádi Sándor

Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, író, műfordítót 1929. május 10-én született Nagygalambfalván és életének 90. évében, 2018. június 20-án hunyt el.