Aranymetszés – bemutatjuk a Verséneklők Szakmai Fórumának résztvevőit

Szeptember végén ismét megrendezésre kerül az érsekújvári Verséneklők Szakmai Fóruma, melynek résztvevőit fokozatosan bemutatjuk.

 

A Gálffy Hodosy Marianna és Gálffy József által alkotott Aranymetszés duó Dunaszerdahelyen alakult 2010-ben. Ezt a formációt egy kísérletnek és egyben kihívásnak szánták saját maguknak – kíváncsiak voltak, milyen az énekelt vers, mit tudnak kihozni ebből a műfajból. Nagyon megszerették, és bár lassú munkatempóval haladnak, minden évben készül pár új megzenésítésük, folyamatosan dolgoznak valamin.

Az ősszel stúdiómunkák várnak rájuk, ugyanis készülőben van az első Aranymetszés-lemez, ami megörökíti az első dalaikat. Egyébként mindketten tagjai más zenei formációknak is, amelyekkel pop, rock, jazz, blues dalokat játszunk.

Tagok
Gálffy Hodosy Marianna – ének
Gálffy József – gitár, ének

 

A Verséneklők Szakmai Fórumát az érsekújvári Csemadok-házban szervezik meg 2017. szeptember 29-én, péntek délutántól másnap délig. Pénteken este hattól egy gálaműsor keretében a résztvevő együttesek mellett Földes László Hobót is a színpadon köszönthetjük.

ATEMPO.sk / Csemadok