Hobo Bob Dylan dalait énekli magyarul új lemezén - Lassú vonat

Hobo

Zenei pályafutása ötven évvel ezelőtt egy Bob Dylan-dalszövegfordítás hatására indult, Hobo (Földes László) mégis csak most készített először lemezt az amerikai művész számaiból Lassú vonat címmel.

"Számos előadónak szenteltem teljes esteket, lemezeket az elmúlt évtizedekben, Dylannek nem. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy azok az emberek, akikkel együtt játszottam, még a Rolling Stonest és a Doorst sem tartották igazán nagyra. Tőlem elfogadták, de nem rajongtak érte. A hazai zenészek lenézik Bob Dylant mint énekest, és azt kell mondanom, hogy Magyarországon nincs a dalainak közönsége" - mondta Hobo.

Kifejtette, hogy a hatvanas évek elején Bob Dylan volt az első, aki a rockzenében magas minőségű szövegeket írt, az ő útján indult tovább később Jim Morrison, Mick Jagger vagy John Lennon. Hozzáfűzte: sajnálatos, hogy a Dylan-jelenség valahogy nem volt jelen a magyarországi zenei társadalomban. Igaz, Barna Imre számos Dylan-szöveget lefordított, Dinnyés József - "Bob Dinnyés" - Ezt nem fújta el a szél címmel pedig megjelentetett egy kazettát magyarított Dylan-dalokkal 1992-ben.

A Lassú víz című CD-n tizenöt klasszikus Bob Dylan-dal Hobo-fordítása szerepel. Közülük kettő már évtizedekkel ezelőtt megvolt, a Végig az őrtorony mellett (All Along the Watchtower) című szám Jimi Hendrix-féle interpretációját játszották a HBB-vel, de műsoron volt korábban a Mindennek vége, Baby Blue (It's All Over Now, Baby Blue) is.

 

Hobo

"1968-ban az Új Symposion című újvidéki magyar nyelvű avantgárd irodalmi újságban olvastam először magyar fordításban Dylan-dalszöveget, ez volt a Desolation Row (A pusztítás során). Ennek hatására kezdtem szövegeket írni, ennek következménye volt az 1968-ban íródott A Vidám Park éjjeliőre című szövegem, amelyből a Vadászat Orgiája lett 1984-ben" - idézte fel Hobo.

A lemezen hallható dalok többségének eredetije a hatvanas években született, a legújabb 1981-es. Mint Hobo megjegyezte, szerepel az anyagon két önparódia, a Magányos hobó vagyok (I Am A Lonesome Hobo) és a Csak egy hobó (Only A Hobo). "Próbáltam egy kicsit ironizálni ezzel, a koncerteken is szoktam mondani, hogy ezeket nekem írta Dylan".

Rajta van a CD-n továbbá a Mint egy rolling stone (Like A Rolling Stone) is. "Barna Imre korábban földönfutónak fordította a rolling stone-t, ami az én felfogásomban félreérthető, és a magyar köznyelvben a templom egerét jelenti. Az ő fordításai távol vannak a rock and rollban sokak által és általam használt nyelvtől" - mondta Hobo, hozzátéve, hogy szerinte nem érdemes lefordítani a kifejezést, amely egy régi mondásból ered (a gördülő kövön nem nő moha). Muddy Waters Rollin' Stone című bluesában is benne van, ahonnan a Rolling Stones is vette a nevét - tette hozzá.

Hobo kiemelte: az anyag megszületését legjobb barátja, Brády Márton inspirálta. Vele és Brády gitártanárával, Kiss Zoltánnal hármasban kezdtek el magyarított Dylan-számokat játszani, eleinte csak a maguk szórakoztatására. Ebből nőtt ki egy nagyobb szabású projekt további három zenésszel.

 

Hobo

 

Tracklista

01. Várok rád reggel / Meet me in the morning
02. Magányos hobó vagyok / I am a lonesome hobo
03. Végig az őrtorony mellett / All along the watchtower
04. Egy sovány ember balladája / Ballad of a thin man
05. Egy kerék lángol / This wheel's on fire
06. A szabadság harangjai / The chimes of freedom
07. Nagybetűs blues / Call letter blues
08. A Pusztítás során / Desolation row
09. A választ a szél súgja / Blowin' in the wind
10. Mint egy rolling stone / Like a rolling stone
11. Mindennek vége, baby blue / It's all over now, baby blue
12. Az idők változnak / The times are a-changin'
13. Minden homokszem / Ev'ry grain of sand
14. Csak egy hobó / Only a hobo
15. Lassú vonat / Slow train comin'

 

 

A GrundRecords gondozásában megjelent lemezen Hobo mögött Brády Márton (gitár, szájharmonika), Gál István (dob, ütőhangszerek), Igali Csanád (zongora, orgona), Kiss Zoltán (gitárok, ukulele, producer, hangszerelő) és Pengő Csaba (nagybőgő, basszusgitár) játszott, Brády azóta kiszállt a Dylan Zenekar elnevezésű csapatból. Az albumon közreműködött még Kutasi Zsolt (steel gitár), Szirtes Edina Mókus (hegedű) és Pál Lajos (tangóharmonika).

Bob Dylan kétszer koncertezett Magyarországon, 1991-ben a Kisstadionban, 2003-ban a Sportarénában; egyiken sem volt sok néző. "Az Arénában ott voltam, meg láttam egy csomó helyen külföldön, Amerikában is. Ahogy korosodik, egyre visszafogottabb. Különleges, furcsa ember, aki harminc éve sem köszönte meg a tapsot a számok végén" - jegyezte meg Hobo.

A Dylan Zenekarral idén dupla lemez megjelentetését tervezi Hobo Hé, magyar Joe! címmel, amely magyar környezetbe helyezi a bluesklasszikusból ismert hírhedt fickó történetét, aki megölte a feleségét. Az anyag monodramatikus előadás formájában lesz látható a Nemzeti Színházban.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Balogh Zoltán