65 éves Laár András

Laár András egy igazi polihisztor, humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró és még buddhista pap is. Legtöbben viszont a KFT együttesből és a L’art pour l’art Társulatból ismerik.

 

1955. augusztus 9-én született Budapesten, édesapja Laár Tibor kolozsvári születésű vegyészmérnök, kohómérnök, édesanyja pedig hat nyelven levelező külkereskedelmi levelező volt. Tízéves korától három évig hegedülni tanult. 1971-től két évig már gitárórákra járt egy magántanárhoz. Ezután autodidaktaként fejlesztette zenei ismereteit.

1981-ben Bornai Tiborral és Márton Andrással megalapította a KFT együttest, amely azóta is működik. Első nagyobb sikerüket a Táncdalfesztiválon aratták Bábu vagy című dalukkal, amelyet az tett különlegessé, hogy előadása közben a zenekar tagjai különös fehér maszkot viseltek és mozgásukkal a marionettbábukat utánozták.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1986-ban volt első önálló fellépése Budapesten a Török Pál utcai Pinceszínházban (ma Piccolo Színház), amely nagyrészt Laár abszurd verseire épült, és amelyhez később Dolák-Saly Róbert is csatlakozott, s még ugyanezen évben megalakult a L’art pour l’art Társulat, akkor még Laár pour Laár Társulat néven (szójátékként Laár András nevére). 1987-ben tértek át a mai írásmódra. Az ezt követő években színházi estjeik sikeresek voltak.

A társulat színházi televíziós műsoraiban legismertebb karaktere Besenyő István, aki ízig-vérig magyar, mindenen kötekedő és mindenben értelmet kereső ember. Legismertebb kifejezése, melyet gyakorta használ: Nooormális?! Egyéb gyakori karakterei: Tompika, a Költő, Edebede bácsi.

1990-ben a KFT hosszabb időre szünetelt, de nem oszlottak fel; 1991-ben, 1996-ban és 1997-ben adtak egy-egy koncertet. (Az 1996-os koncert felvétele megjelent CD-n és videókazettán is Bál az Interneten címmel.) 1999-es újraegyesülésük óta három nagylemezt jelentettek meg. 1990-ben elvégezte a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézet buddhistapap-képző szemináriumát, majd 1993-ig buddhista filozófiát tanított A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2012 és 2013 évben többször fellép a Comedy Central Magyarország csatorna a "Comedy Central bemutatja: Stand Up Comedy" című műsorában is. A L'art pour l'art Társulat tagjaként sikeres fellépéseket ad. 2011-ben második önálló estjét adta elő, Már megin' igazam van! címmel. A KFT együttessel rendszeresen koncertezik. 2005 óta a budapesti Tündér Tantra Kört vezeti. 2008-ban elvált, 2009 és 2011 között Gödöllőn, majd 2011 óta ismét Budapesten él, 2010-ben újra megnősült. Négy gyermeke van: Dávid (1977), Bence (1989),[3] Ambrus (1999) és Buda Illés (2011).

VIDEÓ: Megszületett a KFT Afrika című slágerének karanténváltozata (+SZÖVEG)

2016-ban három zenésztársával – Galántai Zsolttal, Barabás Bélával és Laár Dáviddal –, megalapította a Laár András Grotex Band-et. Ez egy új, igazán egyedi, izgalmas zenei produkció, melyben megjelenik a felszabadító erejű abszurd humortól a 70-es éveket idéző kicsit beat-es, kicsit rock and roll-os világig minden zenei stílus. A koncerteken felcsendülnek Laár András önálló szerzeményei, szólóalbumai és KFT-s lemezei legnagyobb slágerei, valamint számos kiadatlan régi és új dala.

ATEMPO.sk