Aradszky László táncdalénekes emlékére

Aradszky László

Aradszky László táncdalénekes 1935. szeptember 20-án született. 1958 és 1960 között az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában Vécsey Ernő, 1960-tól 1962-ig pedig a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójában Balassa P. Tamás növendéke volt. Ezt követően magánúton tanult Gyulai Erzsébetnél.

1963-ban lett országosan ismert, amikor megnyerte a Magyar Rádió Tessék választani! című könnyűzenei versenyét Még ide-oda húz a szív című dalával. Három évvel később a Made in Hungary című versenyben győzött az Isten véled, édes Piroskám!-mal.

 

 

Ez a szám, Dobos Attila és Szenes Iván szerzeménye lett Magyarország első aranylemeze - az énekes korongjából aztán mintegy 300 ezer példány fogyott.

Valamennyi nagy fesztivál döntőse volt - az 1967-es Táncdalfesztiválon előadói díjat nyert -, gyakran szerepelt a beatelőadók között is a slágerlistákon. 1969-ben jelent meg első nagylemeze, amelyet további tizenkettő követett.

Legnagyobb slágerei közé tartozott még az Annál az első ügyetlen csóknál, a Nem születtem grófnak, a Szomszédasszony, fütyülök a lányára, a Nemcsak a húszéveseké a világ vagy a Pókháló van már az ablakon. Sikeres dalainak jelentős részét Szenes Iván írta.

 

 

A hetvenes években alig szerepelt a nyilvánosság előtt, 1986-ban tért vissza Újra itt vagyok című albumával. Pályafutása során számos európai országban lépett fel, de koncertezett Amerikában és Ausztráliában is. Utolsó lemeze, a Ha megszólal a telefon idén készült el. Pályáját 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el, 2014-ben Szenes Iván-díjat kapott, 2015-ben Miniszteri Elismerő Oklevelet, 2016-ban Arany Hangjegy Életműdíjat.

2017. október 7-én még fellépése volt, majd október 8-án, vasárnap este otthonában váratlanul érte a halál.

ATEMPO.sk / MTI