Andrea Bocelli, a világhírű olasz tenor születésnapjára

Andrea Bocelli

Andrea Bocelli, a világhírű olasz tenor 1958. szeptember 22-én egy Pisához közeli faluban született. Örökletes zöldhályog betegséggel jött világra, majd egy baleset következtében 12 éves korában teljesen elveszítette látását. Vigaszt számára a zene jelentett, így rengeteg hangszeren tanult, míg végül az éneklés révén világhírűvé vált. A zene mellett jogi tanulmányokat is folytatott a Pisai Egyetemen.

 

 

Il mare calmo della sera című dalával 1994-ben megnyerte a San Remó-i dalfesztivált, az operaszínpadon is debütálhatott Verdi Macbethjében, és még ezen a karácsonyon a Szent Péter téren a pápának és több tízezer hívének énekelt.

Legnagyobb slágere a Con te partiro című szám, amelynek Sarah Brightmannel közösen énekelt angol verziója Time To Say Goodbye címmel számos lemezeladási rekordot megdöntött.

 

 

Andrea Bocelli eddig több mint 80 millió eladott albummal büszkélkedhet, és szinte minden évben új popdalokat és operaáriákat tartalmazó lemezzel áll elő.

Romanza című albumát 2016 novemberben új kiadásban jelentette meg, az első megjelenés 20. évfordulója alkalmából. Ez az album minden idők legnagyobb példányszámban eladott olasz lemeze, amelyet ezúttal újrakevert formában adtak ki, három bónusz számmal. A Cinema című tizenötödik stúdióalbumát 2016 decemberében Grammy-díjra jelölték, a legjobb hagyományos pop vokális album kategóriában.

 

 

2020 húsvétvasárnapján a koronavírus-járvány miatt az üres milánói dómban adott koncertet Music For Hope (Zene a reményért) címmel, amit élőben közvetítetek a legnagyobb videómegosztón és több mint 2,8 millióan nézték egyszerre.

ATEMPO.sk