10 dal a születésnapos Szekeres Adrienntől

Szekeres Adrien

Szekeres Adrien Artisjus-díjas magyar énekesnő, dalszerző 1973. október 6-án született Egerben. Már fiatalként számos énekversenyen ért el sikereket és az egyiken a Hot Jazz Band vezetője felfedezte, majd a zenekarba hívta állandó vendégnek.

Ezt követően 1997-ben alakította meg Erdélyi Lászlóval az Unisex együttest, amely formációval négy év alatt számos sikert értek el. Két lemez készítettek és az Az év énekesnőjének is megválasztották. Olyan sikeres dalok fűződnek ehhez az időszakhoz, mint a Szebb holnap, Úgy szeress, Itt a nyár újra, Hív a nagyvilág, Játssz velem, Csoda az élet.

 

 

 

 

 

2000-től szóló énekesként folytatta pályafutását és eddig hat stúdióalbumot készített. 2010-ben Artisjus-díjjal tüntették ki. 2017-ben az Erkel Színházban tartotta meg ünnepi koncertjét, ami a 20 éve pályafutását foglalta össze.

 

 

 

 

Nagy sikert ért el duettjeivel melyben Dobrády Ákos, Gáspár László és Takács Nikolas működött közre.

 

 

 

 

EZ, ATEMPO.sk