A nagy mesélő - Berecz András születésnapjára

Berecz András

Ma ünnepli születésnapját a felvidéki származású Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész.

"A mesék küzdelmet és irgalmat, vitézséget és becsületet tanítanak, igazszerelemre készítenek, vigasztalnak, jól felépített, tömör és tartalmas beszédre nevelnek.

Ha a végtelen éjszakákon, és milliókon kipróbált népmesék kiforrott, tömörítő, képes gondolkozása vérré válik, a lényegre törő és lélekismerő beszédnek nyújt védelmet. Nagy szükség van rá ma, mikor sikeres a parádésan csomagolt üres beszéd. A mese tökéletes nyelvtanár. Nem szószátyár. Helyettesíteni, pótolni lehetetlen. Ezrek, tízezrek, élők és holtak közös munkája. Százezrek kacsintanak, gondolkoznak, sírnak benne. Időmunka. Mint a cseppkőbarlang, türelmesen építkezik, befelé” - vallja Berecz András a mesékről, aki 1957. október 29-én született Budapesten.

Édesapja Berecz István a felvidéki Sőregen, a Gömör megyei (ma Szlovákia) egyutcás falucskában született, harmadik gyerekként már iskolába is járhatott.

Rimaszombatban érettségizett, Prágában közgazdasági egyetemet, a debreceni egyetem bölcsészkarán francia-magyar szakot, majd Budapesten a Pázmány Péter egyetemen jogot végzett, tízegynéhány nyelven beszélt. Sokféle munkahelyen megfordult, de végül, és leghosszabb ideig műszaki szakirodalmi fordítóként dolgozott az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Irodánál. Sok 56-os és „rendszeridegen elem landolt itt" – kulákok, bárók, grófok – maga Berecz István is közéjük tartozott (az Egyesült Izzó 56-os munkástanácsának tagja volt). Hangszeren nem játszott, nem énekelt, de fütyülni remekül tudott.

Édesanyja Tanka Mária szülőhelye a Nagykunság közepén fekvő Kunhegyes. Egészen fiatalon, az otthoni viszonyok elől menekülve, szerencsét próbálni költözött Budapestre, ahol a korszellemnek megfelelően marós-esztergályos szakmunkásvizsgát szerzett, és nyugdíjazásáig fémmunkásként dolgozott a Finommechanikai Műveknél. Fiatalkorában emellett egyéb munkákat is elvállalt, besegített egy zöldségesnek, valamint Tímár Magda újságírónőnél takarított (egyébként vele jó barátságba is került).

 

 

„Az első dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott.”

Mivel otthon nem volt tévéjük, András minden nap édesanyja dalait, meséit és családi történeteit hallgatta. Általános iskola után a Táncsics Gimnáziumba járt, 1976-ban érettségizett.

1973-ban találkozott először élőben széki zenével a Huszonötödik Színházban, ahol Sebőék játszottak egy színdarabban. Gimnáziumi osztálytársa Nagy Balázs (Táltos együttes, ma tekerőkészítő) 1974-ben mutatott neki széki fotókat és erdélyi zeneanyagot eredeti felvételekről. 1975-76-ban a táncházzal is kapcsolatba került, de nem táncolni, hanem a zenét hallgatni, üldögélni járt oda.

„Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem.”

Egyetemista korától (1978-82) egyre többet utazott a magyar nyelvterületen többek között népdalgyűjtés céljából. Moldva után Gyimesbe, Székelyföldre látogatott, később a mezőségi, kalotaszegi zenével ismerkedett. Ekkoriban már Kallós Zoltán is sokat segített neki.

„Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben... dalokat, meséket, tréfákat gyűjtögettem.”

 

 

1985 februárjában lett az Ökrös együttes tagja, amely akkor már az önálló színpadi megjelenés mellett a Kodály Kamara Táncegyüttes kísérőzenekara volt. Ugyanebben az évben kezdett Juhász Zoltánnal is dolgozni, akivel két másik zenészbarát – Fábián Éva és Sáringer Kálmán – társaságában megalapították az Egyszólam együttest, amely nemcsak közös muzsikálást, hanem sok-sok közös gyűjtőutat és a mai napig évente ismétlődő, gyűjtéssel és tanítással egybekötött nyári népzenei tábort jelentett a szoros barátság mellett.

Az 1990-es évektől két zenekara mellett szólóénekesként és mesemondóként is egyre többet szerepelt. 1999-től már saját kiadásában jelenteti meg önálló lemezeit és könyveit. 2010-től „Berecz estek" címmel indult előadássorozata óta két fia, István és Mihály is rendszeresen fellép vele.

„Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenféle rendű és rangú ember "használ"- hazám az elszakadt részekkel, és a diaspóra is. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Felnőttekhez szólnak inkább. Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió felvételeket készítettem itthon, Európában, USA-ban és Kanadában is. Tanítottam magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontoi York egyetemen, kanadai, amerikai nyári zenei táborokban, Hollandiában magánkurzusokon. Mesét mondtam tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland, olasz, egyiptomi közönségnek is. Műfordítással is foglalkozom. Csuvas és román népköltészetet ültettem át magyar nyelvre. 2016-tól színházi előadásban, a Vidnyánszky Attila rendezte Csíksomlyói passióban is részt veszek. Az ebben szereplő dalok, mesék a magam feldolgozásai, szerzeményei. Szintén 2014-től a Nemzeti Színházban rendszeresen tartok előadást. A Shakespeare művek színház-képe, és az udvari bolond figurája a színházi munkából fakadóan foglalkoztat. Ebből született Isten bolondja c. műsorom. Legutóbb, 2018-tól görög mitológiából, Arisztotelész zenefilozófiájából és a görög népművészetből állítottam össze egy énekes, mesés, táncos műsort Síp és lant címmel.”

1990-től sorra kapta az elismeréseket, díjakat: Kossuth-díj, Príma díj, Magyar Örökség díj.

ATEMPO.sk / MMA, bereczandras.hu