Demjén Ferenc Rózsi, a magyar zene állócsillaga

Demjén Ferenc Rózsi, a magyar zene állócsillaga

Demjén Ferenc több mint 40 éve, megszakítás nélkül ott van a magyar zenei élet élvonalában.

1946. december 21-én született Diósgyőrben. Három testvérével polgári családban nőttek fel. A testvérek között nagy volt a korkülönbség, ennek ellenére jól megértették egymást. István bátyjával több együttesben zenéltek együtt.

Édesanyja énekesnőnek készült, de amikor fiatal volt, az énekesnői karrier nem tartozott az erkölcsös pályák közé. Édesapja dalárdákban énekelt, erős, érces hangja volt. A hangerőt, mint oly sok minden mást, tőle örökölte. Gosztonyi Jánosnál kezdett zongorázni, aki gyakran elvitte a Zeneakadémiára, ott orgonálhatott. A Kertész utcai Általános Iskola tanulója volt, majd a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolában érettségizett.

 

 

Rózsi, ahogy rajongói és barátai nevezik 1964-ben alapította testvérével, Demjén Istvánnal a Számum együttest, ahonnan 1966-ban a Dogsba léptek át, majd a Liversing tagjai lettek.

1968-ban a Meteor együttesben énekelt, 1969-ben Radics Béla zenekarának, a Sakk-Mattnak lett az énekese. 1970-ben játszott Radics új zenekarában, a Tűzkerékben is. Karrierjük kezdetén bátyjával közösen saját maguk készítettek gitárokat szekrénypolcok felhasználásával, az elektronikát is ők készítették el hozzá.

1970-ben csatlakozott az országos ismertséget hozó Bergendy együtteshez, az ott eltöltött 7 esztendő alatt olyan dalok szerzője előadója volt, mint a Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold, Jöjj vissza vándor, Iskolatáska.

 

V’Moto-Rock

 

1977-ben megalapította a V’Moto-Rock formációt, mely 12 éven át tagcserék nélkül aratta hatalmas sikereit. A V’Moto-Rockhoz többek között olyan klasszikusok köthetők, mint: Várj, míg felkel majd a Nap, Jégszív, Fekszem az ágyon, Gyertyák…

A zenekar megszűnését követően szólókarriert kezdett, azóta is minden esztendőben járja az országot, az egész Kárpát-medencét.

1977 és 1983 között Katona Klári, Sztevanovity Zorán, Zalatnay Sarolta, Szűcs Judith és Kovács Kati lemezein működött közre. Szöveget írt többek között 1985-ben a Szerelem első vérig, 1987-ben a Szerelem második vérig és a Moziklip, valamint az 1996-ban bemutatott Honfoglalás című, nagy sikerű filmek betétdalaihoz, amelyeket részben ő is adott elő. Közülük több azóta is sokat játszott sláger lett.

 

 

1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje díjban részesült. 2010-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, valamint ugyanebben az évben Budapest Főváros Díszpolgára lett. 2012-ben Kossuth-díjban részesült.

Több mint 800 dalt jegyez. Az Artisjus szerint a Magyarországon legtöbbet játszott 10 dal közül négy, Demjén Ferenc nevéhez kötődik. Az eladott lemezeinek száma becslések szerint hárommillió példány körül lehet.

 

OTT JÁRTUNK: Demjén Ferenc nagykoncertjével indult a jubileumi Csallóközi Vásár (FOTÓK)

ATEMPO.sk
Fotó: Youtube, Urbán Tamás / Fortepan