Tragikus életút és zseniális alakítások. Mensáros László Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészre, érdemes és kiváló művészre emlékezünk.
Fiatalkora
Budapesten, a Ferencvárosban született 1926. január 26-án. Anyai nagyapja dr. Springer Ferenc, az FTC alapító elnöke, aki a Rákos utcai bérházat is építtette, 1900-ban, ahol öt gyermeke és azok családja is élt. Édesanyja, Springer Piroska konzervatóriumot végzett, ő ismerte fel fia zenei tehetségét, aki öt- hatéves korában kezdett zongorázni, s gyakran játszottak négykezest. A komolyzene iránti szeretete, egy életen át tartó állandó önképzése során szerzett kimagasló zenei műveltsége számos magán- és közéleti nehézségen, buktatón segítette át.
Édesanyja nevelőnője, Hynum Amália (Pipipi – a családban csak így hívták), Mensáros Lászlót is oktatta, főleg német, francia és angol nyelvre. Édesapja, Mensáros Zoltán, József főherceg testőrtisztje volt, majd 1920-ban századosi rangból ment nyugdíjba. Utána jogi egyetemet végzett, és az 1930-as évek második felében kormányfőtanácsosi címet kapott. László elemi iskolai tanulmányait a Champagnan francia papi iskolában végezte, itt tanult meg jobban franciául. 1935–1943 között a Budapesti Szentbenedekrendi Katolikus Gimnázium tanulója volt, ahol 1943-ban érettségizett.
1944-ben, hogy a katonai behívót elkerülje, a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára jelentkezett, de tanulmányait nem tudta elkezdeni, mert a nyilasok feloszlatták az iskolát. Közben édesapját Kassa közigazgatási városparancsnokává nevezték ki. A katonai behívó elől ekkor Magyaróvárról Kassára ment, és apja segítségével ott bujkált. 1945 januárjában a közeledő szovjet csapatok elől először a Tátrába, majd Győrbe, Szentgotthárdra, később nyugatra menekültek apjával. Klagenfurtban barakktáborba kerültek, majd Salzburgba szállították, innen 1945 novemberében hazatranszportálták őket. A Gerbeaud cukrászdában kezdett dolgozni, ahol fél évet töltött el.
Színészi pályájának kezdetei
Fokozatosan érlelődött benne a gondolat, hogy színész legyen, íróbarátai (Pilinszky János, Thurzó Gábor) beajánlották Góth Sándorhoz, a Belvárosi Színházba, és fél évre a „színészfejedelem” tanítványa lett. Góth Sándor 1946 nyarán halt meg. Az 1946–47 tanév első félévében az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia hallgatója volt. 1947 januárjától a Széll József vezette Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában folytatta színitanulmányait, ahol kiváló tanárok tanították: Ascher Oszkár, Rátkai Márton, Lázár Mária, Pethes Sándor, Várkonyi Zoltán, Sennyei Vera, Apáthi Imre, Gobbi Hilda. A Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház ösztöndíjasa lett; színpadra is lépett és a színház kamaraszínházában, a Kis Kamarában Balázs (Balás) László néven szerepelt.
1948-ban – az államosítás következtében – átkerült a Színház- és Filmművészeti Főiskolára – polgári származása miatt – Várkonyi Zoltán segítségével. 1949-ben a vezetés politikai okokra hivatkozva, a főiskoláról eltávolította. November 17-én – elkeseredésében – Körmendnél tiltott határátlépést kísérelt meg, de elfogták, letartóztatták, és 1950. január 1-jétől 13 hónap börtönbüntetésre ítélték. Először Szombathelyen, majd a kaposvári börtönben ült. Itt hat hónapig együtt raboskodott Cziffra Györggyel.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
1951 januárjában szabadult ki. Ekkor Görgey Gábor – akit szintén származási okokból eltanácsoltak a Bölcsészkarról – segítségével a Nemzeti Színházba került statisztának, majd a Madách és a Vígszínházban is fellépett néma szereplőként, mint például a Várkonyi Zoltán rendezte Sándor Kálmán: A harag napja című színművében.
1951 tavaszán jelentkezett Szörényi Évánál, hogy mint statiszta, képességvizsgát tegyen. Katona József: Bánk bán Melinda–Ottó jelenetét választotta. Néhány mondat után a művésznő megállította, és segítségéről biztosította, hogy szerződéshez juttatja.
1952. augusztus 1-jétől 1957 szeptemberéig a debreceni Csokonai Színház tagja volt. Majd két évadra a Madách Színházba szerződött. 1952–54-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait levelező tagozaton. 1954. április 18-án a Rómeó és Júlia bemutatója után augusztus 25-én színésszé nyilvánították és augusztus 25-én megkapta színészoklevelét.
1956-os tevékenysége
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben Debrecenben aktív politikai szerepet vállalt – a színházi és a városi Forradalmi Bizottmány tagjaként – többek között neki is köszönhető, hogy a színházban semmiféle atrocitás nem történt. 1957 októberében a Madách Színházhoz szerződött. Akkoriban zajlott első kihallgatása a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. 1958. augusztus 22-én Budapesten letartóztatták és a Gyűjtőfogházba vitték, ahol Darvas Ivánnal találkozott, és ott színházi „előadásokat” szerveztek. December utolsó napjaiban Debrecenbe szállították, ahol a fellebbviteli tárgyaláson visszatették az ügyet első fokra, ahová tanúkat is megidézhetett, és szabadlábon védekezhetett. 1959. április 9-én a debreceni megyei bíróság – a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében 2 év 2 hónap börtönre ítélte. 1959. szeptember 15-én a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A szabadságvesztés időszakában elvált a feleségétől. Amnesztia következtében börtönbüntetését felezték, és beszámították az előzetes fogságban töltött négy hónapot is. 1960. július 20-án szabadult, Márianosztráról. Ekkor a Rutex nevű cég textilraktárában segédmunkás, majd a margitszigeti Casinóban és a pesterzsébeti Csiliben pincér volt.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
Szabadulása utáni élete
1961 októberétől a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződhetett, amit Berényi Gábor járt ki számára Aczél Györgynél. 1964 szeptemberétől – 1984 májusáig a Madách Színház tagja volt.
Első filmszerepeit még 1957-ben kapta meg, de haláláig jelentek meg vele filmek, többek közt az Aranysárkány, Az ember tragédiája, A zöldköves gyűrű alkotásokban.
1984-ben nyugdíjaztatását kérte, de továbbra is vállalt szerepeket mind a Madách Színházban, mind pedig vidéken. 1985–89-ben a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia levelező hallgatója volt. 1986-tól haláláig a Gór Nagy Mária Színésztanodában tanított.
Szerepeit mélyen intellektuálisan, ugyanakkor ironikus-bölcsen, humoros megközelítéssel formázta meg. Előadóművészként jelentkezett a XX. század című műsorával, amellyel új műfajt honosított meg, a versmondás hazai művészetében.
Munkásságát Jászai Mari-díjjal (1956, 1969), Kossuth-díjjal (1980) és Magyar Örökség díjjal (2001, posztumusz) is elismerték.
1993. február 7-én hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
ATEMPO.sk
Fotó: Fortepan
