Sárközi Pál, a csallóközi prímás

Sárközi Pál, a csallóközi prímás

Sárközi Pál prímás Dunaszerdahelyi születésű zenész 1979. február 27-én született. Alapfokú zenei tanulmányait szülővárosa zeneiskolájában végezte 1985 és 1990 között. Tizenkét éves korában, 1990 szeptemberében került Budapestre, ahol a Talentum Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Szakiskola növendékeként egyben a Rajkó zenekar tagja volt 1998-ig bezárólag.

Közben 1994–1998 között a Magyar Örökség és Hungarikum-díjas 100 Tagú Cigányzenekar, illetve 1995–1998 között a budapesti Alba Regia koncert-cigányzenekar kötelékébe tartozott. Közreműködött a Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő című operettjének előadásában.

Több alkalommal muzsikált a Pozsonyi Vigadó hagyományos magyar bálján is és 1998–2012 között a bécsi Hofburg nagyszabású Kaiserball-ján szolgáltattak a zenét társaival.

Rendszeresen szerepelt a pozsonyi Pátria Rádió, ill. a Dankó Rádió nótaműsoraiban, továbbá a Duna Televízió Kívánságkosár című, valamint a Magyar Televízió Jó ebédhez szól a nóta! című sorozatában.

2006 januárjától a 2020. év elejéig hathónapos intervallumokban Japánban vendégszerepelt, korábban a Rajkó zenekarral és a Budapesti 100 Tagú Cigányzenekarral vett részt Európa számos országában különböző rangú és rendű hangversenyeken és fesztiválokon.

Tanárai voltak: Vásárúti Vontszemű János, Mészáros Tivadar, Esze Jenő, Pádár Lajos, Horváth Jenő, Nyári László, Bufó Rigó Sándor és mások.

Díjai közül megemlítendő a 2004. évi különdíj a budapesti Nemzetközi Vonópárbajon, továbbá a 2007-ben a Budapest Kongresszusi Központban megrendezett cigányzenekarok nemzetközi versenyén elnyert közönségdíj, és A legjobb prímás-díj.

2020-ban ott volt a Harmónia-díj három jelöltje között.

 

 

EZ, ATEMPO.sk