35 éves Lady Gaga

Ma ünnepli 35. születésnapját Lady Gaga Oscar-díjas, kétszeres Golden Globe- és tizenkétszeres Grammy-díjas olasz származású amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő.

Gaga 1986. március 28-án született New Yorkban Stefani Joanne Angelina Germanotta néven.

Négyévesen kezdett el zongorázni, 13 évesen írta első zongoradarabját, 14 évesen pedig már fellépésekre járt.

 

 

Kezdetben középiskolai darabokban szerepelt, majd a New York Egyetem Tisch School of the Arts nevű művészeti tagintézményének CAP21 képzésére kezdett járni, ám félbehagyta tanulmányait, hogy elkezdhesse zenei karrierjét. Miután a Def Jam Recordings kiadó szerződést bontott vele, Gaga a Sony/ATV Music Publishing-nek kezdett dolgozni dalszövegíróként. Ott Akon R&B énekes felfigyelt hangi adottságaira, aki segített neki, hogy 2007-ben leszerződhessen az Interscope Records-hoz és saját kiadójához, a Kon Live Distributionhöz.

 

 

2008-ban megjelent The Fame című elektropop stílusú debütáló albuma kritikai és kereskedelmi szempontból egyaránt nagy sikert aratott, és olyan világslágerek jelentek meg róla kislemezként, mint a Just Dance és a Poker Face. Ezt követően 2009-ben adták ki hasonlóan kitörő sikerrel The Fame Monster című középlemezét, rajta három újabb világszerte első helyezéseket elérő számmal, a Bad Romance-szel, a Telephone-nal és az Alejandróval.

 

 

Gaga soron követő öt stúdióalbuma mind az amerikai Billboard 200 lista első helyén debütált. Born This Way címmel 2011-ben jelent meg második nagylemeze, amelyből az Egyesült Államokban több mint egymillió példányt adtak el megjelenése hetében. Címadó dala a megannyi slágerlistás siker mellett az iTunes történetének leggyorsabban fogyó száma lett. 2013-ban kiadott EDM műfajú Artpop című harmadik nagylemezéről megjelent az Applause című slágere. Ezt követően Gaga elhagyta a dance-pop stílust és 2014-ben Tony Bennett-tel közösen kiadta a Cheek to Cheek című jazzalbumot, majd 2016-ban a country-pop és soft-rock-inspirálta Joanne-t.

 

 

Színészi pályafutásából kiemelendő főszerepe az Amerikai Horror Story: Hotel (2015–2016) című sorozatban, amelyért Golden Globe-díjat kapott, valamint Ally alakítása a Csillag születik (2018) című zenés drámában, amelyért többek között Oscar-díjra is jelölték A legjobb női főszereplő kategóriában. A Csillag születik filmzenei albumával, valamint annak Shallow című világszerte listavezető dalával, Gaga az első női előadóvá vált, aki ugyanazon évben Oscar-, Grammy-, BAFTA-, és Golden Globe-díjat nyert.

2020-ban hatodik, Chromatica című stúdióalbumával Gaga visszatért dance-pop stílusú zenei gyökereihez és kiadta a Rain on Me című dalát, amely listavezető volt az Egyesült Államokban.

 

 

Világszerte 27 milliós albumeladásával és 146 millió példányszámban értékesített kislemezeivel minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója, valamint a 2010-es évtized negyedik legnagyobb bevételt termelő női zenésze. Elismerései között szerepel számos Guinness-rekord, 12 Grammy-díj, illetve ő kapta a Dalszerző Hírességek Csarnokának első Kortárs-Ikon díját. Divatikon életműdíjat kapott az Amerikai Divattervezők Tanácsától, rendszeresen bekerül a Billboard év végi sikerlistáiba, illetve a Forbes legbefolyásosabb és legnagyobb bevételt elérő embereit rangsoroló listáiba. 2012-ben a negyedik helyen végzett a VH1 A 100 legnagyobb női zenész listáján, majd 2013-ban a Time magazin a második legbefolyásosabb személynek választotta az elmúlt évtizedet tekintve. 2015-ben a Billboard az Év nőjének nevezte. Ismert jótékonysági és társadalmi tevékenységeiért is, többek között küzd az LMBT-jogokért, a HIV/AIDS megelőzéséért, illetve 2012-ben létrehozta a Born This Way Alapítványt, amely a fiatalok bátorítására, a mentális egészség megóvására, valamint a fizikai és lelki bántalmazások megelőzésére összpontosít.

ATEMPO.sk