Szörényi Levente Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró 1945. április 26-án született az ausztriai Gmundenben.
A beatkorszak emblematikus alakja, az Illés, majd a Fonográf együttes gitáros-énekese, számos rockopera, köztük az István, a király zeneszerzője is.
Több családtagja is foglalkozott zenével, ő maga pedig eleinte hegedült, majd zongorázott és énekelni tanult. Zenei pályafutása 1962-ben vette kezdetét, amikor a Mediterrán nevű Kőszegi Imre-Bajtala János-Szörényiék felállású zenei csapattal a Ki Mit Tud országos kulturális tehetségkutató verseny elődöntőjéig jutott.
Az igazi áttörést az Illés zenekarral érte el, amelybe 1965-ben lépett be, ahová a tagságot csak úgy vállalta, ha basszusgitáros testvérét, Szörényi Szabolcs is hozhatja. A csapat jelentős részt vállalt a magyar beatzene megteremtésében. Zenei szerzője Szörényi Levente, szövegírója Bródy János volt.
A Még fáj minden csók című dalukkal II. díjat nyertek az 1966-os Táncdalfesztiválon, 1968-ban azonban már ők vitték el a pálmát, Amikor én még kissrác voltam című szerzeményük előadásának köszönhetően. Az együttes ebben az időben Koncz Zsuzsával is dolgozott, egy sor slágert komponáltak az énekesnő számára.
A zenekar feloszlása után a Szörényi testvérek Bródyval együtt a Fonográf együttesben folytatták. A sokrétű, igényes zenét többszólamú vokállal megszólaltató hattagú zenekar egy évtizeden át dolgozott.
Három szólólemezt készített: 1973-ban Utazás, 1980-ban Hazatérés, 1986-ban Végtelen úton címmel, valamint duettalbumokat is, többek közt Kovács Katival, Sebestyén Mártával és Rost Andreával.
Számtalan sikeres rockopera és színpadi mű szerzője, közülük is a legsikeresebb, az István, a király, amit 1983-ban mutattak be a városligeti Királydombon.
Színpadi műveket is írt: Attila, Isten kardja (1993), A kiátkozott (1997), Veled, Uram (2000), Ének a Csodaszarvasról (2001), valamint a Szörényi Levente 15 film zenéjét is ő szerezte.
Munkásságát számtalan, köztük Erkel Ferenc (1983), Magyar örökség (1995), Kossuth- (az Illés együttes tagjaival közösen) és Jubileumi Prima Primissima díjjal jutalmazták. 2020-ban az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi Méltóságért díjat vehette át.
Felesége a 2020-ban elhunyt Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő volt.
ATEMPO.sk
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI