Egy kis Bon Bon Szolnoki Péter születésnapjára

Szolnoki Péter

Ma ünnepli születésnapját Szolnoki Péter zenész, énekes, zeneszerző, a Bon-Bon együttes frontembere, akinek felvidéki felmenői is vannak.

Debrecenben született 1970. május 22-én. Nyolcévesen kezdett zenével foglalkozni fuvolistaként. 1984-től 1989-ig a Zalka Máté Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola diákja volt, ahol klasszikus tanulmányai mellett belekóstolhatott a könnyű műfajba is. Sziluett nevű popegyüttesével A rock gyermekei című zenei műsor slágerlistáján több hétig a harmadik helyen szerepelt.

 

 

1989-ben, az iskola elvégzése után a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Fúvós-szimfonikus Zenekarának tagja lett. 1990 első felében a tatai katonazenekarban dolgozott, szeptembertől pedig már a Police Big Band tagjaként muzsikált 2009-ig. Itt lehetősége nyílt a fuvola mellett énekelni és basszusgitározni is. Egy kis ideig Végvári Ádám zenekarában is basszusgitározott. Ezzel párhuzamosan pedig a Lehár Ferenc Operettzenekarban fuvolázott 1993-ig.

1993-ban a Ki mit tud? elődöntőjében jazz kategóriában szerepelt. Ebben az évben találkozott Török Tamással, akivel 1995-ben megalakította a Bon Bon formációt.

 

 

Az 1997-ben megjelent Csak a holnapnak élek lemezük hozta meg az igazi közönségsikert, köszönhetően a Holnaptól nem érdekel és a Köszönöm, hogy vagy nekem című daloknak.

Ezt követően szinte évente jelentetnek meg lemezeik és sok-sok sikerdallal ajándékozták meg a közönséget, ilyen a Valami Amerika című film főcímdala, vagy épp a Sexepilem.

 

 

Péter a Bon-Bon-on kívül is megállja a helyét, szinte minden híres előadóval, együttessel dolgozott az évek során, énekelt rajzfilmekben és szinkronszínészként is kipróbálta magát.

Szóló lemeze Follow me címmel 2014-ben jelent meg.

 

 

Az idén 25 éves Bon-Bonal egy új klipjük is megjelent Music Taxi címmel.

ÚJDONSÁG: Sztárokkal teli klippel indítja jubileumi évét a Bon Bon - Music Taxi

PREMIER: Újra együtt dolgozott Mészáros Tamás és Szolnoki Péter – Tavasz (+SZÖVEG)

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Szeidl Marian