A sanzon nagyasszonya - Édith Piaf emlékére

Édith Piaf

Édith Piaf francia sanzonénekesnő, sanzonszerző, színésznő Párizsban született 1915. december 19-én.

Anyja, Annetta Giovanna Maillard (művésznevén Line Marsa), bárénekesnő volt. Énekelni ment Isztambulba, ezért a kis Édithet rábízta anyjára, majd apai nagyanyjához került, aki egy bordélyház madámja volt Normandiában, az Eure megyei Bernay-ben. Apja, Louis-Alphonse Gassion, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát. Ezt követően Édith utcai mutatványosként szerepelt. Ilyen irányú pályafutása hamar véget ért vékony testalkata miatt, énekhangjának köszönhetően azonban továbbra is pénzt tudott keresni apja mutatványai mellett: a kígyóember-mutatványa után Édith dalai következtek.

1919-ben szaruhártya-gyulladás (keratitisz) következtében megvakult, látását csak négy évvel később, hétévesen nyerte vissza, elmondása szerint a Lisieux-i Szent Terézhez intézett imádságoknak és a szent sírjához tett zarándokútnak köszönhetően.

Az utcai éneklés közben figyeltek fel tehetségére, és Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Ő adta neki a „Piaf” nevet is, aki azt mondta olyan, mint egy veréb.

Piaf a francia argóban verebet jelent (nyilvánvaló utalás vékony testalkatára – Édith 142 cm magas, 40 kg tömegű volt). Másik becenevének – la môme – jelentése „kölyök”, „fiatalasszony”, ez utalás fiatal korára a felfedezése idején.

 

 

1932-ben megszületett első gyermeke: Marcellina. Édith ekkor 17 éves, a gyerek apja, Louis Dupont pedig 18. A gyerek azonban kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.

1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon. Első fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta.

1936 áprilisában Louis Leplée-t meggyilkolták, a gyanúsítottak között Édith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig tanította, szép sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését. Bemutatta Marguerite Monnot-nak, aki aztán olyan örökzöld Piaf-slágereket szerzett, mint a „Milord”.

Párizs 1940-es német megszállásakor megismerte Jean Cocteau-t, aki neki írta A közönyös szépfiú című darabját. Után 1941-ben filmszerepet kapott, a megszállás idején pedig rendszeresen énekelt a katonáknak. A hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett. A műsor után az elegáns nézők nercbundáit és ékszereit elárverezték, hogy pénzt gyűjtsenek. Segítette zsidó énekes kollégáit, akik állás nélkül maradtak, vagy elhurcolás fenyegette őket.

 

 

1943-ban Charles Trenet-vel, Loulou Gastével és más ismert párizsi sanzon-énekessel együtt Piaf is utazást tett Berlinben, ismertség-növelő, mai szóval „promóciós” célból. Amikor 1944-ben a Szövetségesek felszabadították Franciaországot, sok művésztársával együtt kollaborációval vádolták a németországi körútja miatt.

1946-ban kezdett igazán ismertté válni nemzetközi szinten, amikor Európa körüli turnéra indult valamennyi nyugati országban.

1947 novemberében lépett fel először New Yorkban, azonban nem aratott sikert az amerikai közönség előtt. Későbbi fellépései azonban már itt is nagyon sikeresek. Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot.

1949 októberében Marcel Cerdan repülőgép-szerencsétlenségben meghalt, miközben Édith New York-i fellépésére repült. Ennek következtében Édith alkoholista lett, amitől élete végéig nem tudott szabadulni. Nemsokára a morfiumra is rászokott, amit először egy kórházban kapott fájdalmai enyhítésére, ugyanis közben autóbalesetet szenvedett.

 

 

1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Dietrich volt. Nászútjuk egyetlen óriási turné volt: New York, Hollywood, San Francisco, Las Vegas, Miami. Négy évvel később azonban elváltak.

Az 50-es évek közepére Piaf egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban és a Waldorf Astoriában épp oly sikert aratva, mint a párizsi Olympia színpadán vagy Stockholm legnagyobb zenés színházában. Előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett. Az 1950-es évek végén, Stockholmban bekövetkezett rosszulléte után a kórházban gyógyíthatatlan, áttétes rákot diagnosztizáltak nála.

1962. október 9-én, 46 évesen, már nagyon betegen feleségül ment a görög származású, 26 éves Théo Sarapo énekeshez (eredeti nevén Thépohanis Lamboukashoz), akivel együtt többször is fellépett. Híres slágerük A szerelem mire jó? című sanzon. Piaf utolsó koncertkörútját „öngyilkos turnénak” is szokták nevezni.

1963 augusztusában egy plascassier-i házba vonult vissza, Grasse külvárosában, a Francia Riviérán. Itt élte utolsó hónapjait, állandó gondozás mellett, és itt hunyt el 1963. október 10-én a déli órákban máji eredetű kómával párosult belsővérzés következtében. Holttestét Sarapo és barátai éjszaka egy mentőautóban titokban Párizsba szállították, halálának hírét október 11-én reggel közölték, mintha itt, szülővárosában hunyt volna el, régi barátjával, Jean Cocteau-val egyazon napon.

A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra. Óriási részvét mellett kísérték utolsó útjára, a fővároson keresztül haladó gyászmenetet a Boulevard Lannes-tól a montparnasse-i Père-Lachaise-ig mintegy 40 000 ember kísérte, rajongói Párizsból és más vidékekről. Bár Piaf hívő katolikus volt, „bűnös életvitelére” hivatkozva a katolikus egyház megtagadta az egyházi temetést és a gyászmise tartását. Sírjánál csak Thouvenin de Villaret atya, a színházi és zenei szakma alamizsnása (aumônier) mondhatott rövid áldást.

ATEMPO.sk