75 éve született Ihász Gábor, Magyarország első „popnagypapája”

75 éve született Ihász Gábor, Magyarország első „popnagypapája”

75 éve, 1946. október 29-én született Budapesten Ihász Gábor dalszerző, énekes.

Édesanyja egyszerű konyhai alkalmazott volt. Édesapja a Honvédségnél hivatásos tisztként dolgozott, szabadidejében, mint labdarúgó játékvezető tevékenykedett. Rendkívül erős szálak fűzték szüleihez. Édesanyja halála után írta meg „Az elmúlt év” című dalát.

Középiskolai tanulmányait az Irinyi János Gimnázium és Vegyipari Szakközépiskolában kezdte (1961-1963), majd a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban fejezte be, ahol sikeres érettségi vizsgát tett. Itt ismerkedett meg Pintér Évával (1946-2016), akivel 1966-ban házasságot kötött. Két évvel később megszületett lányuk, Adrienn.

Ihász Gábor hatalmas szabadságvággyal és nagyon boldogan kezdte felnőttkorát. Sokáig úgy volt, hogy a sport meghatározó szerepet kap az életében, hiszen ő is a Vasas csapatánál rúgta a labdát, mint bátyja Kálmán (aki magyar, majd olimpiai bajnok is lett), és 16 éves korában már ifi válogatott volt.

 

 

Azután 20 éves korában egy rutinvizsgálatnál kiderült, hogy szívproblémái miatt versenyszerűen már nem focizhat tovább, és ezzel egyidejűleg hivatalosan is eltiltották a sportolástól, visszavonva a sportorvosi engedélyét. Ez volt rövid élete első fordulópontja. Vonakodva, de tudomásul vette a megváltoztathatatlant. Ebben biztosan segített az is, hogy közel maradhatott az „öltöző szagához”, hiszen masszőrként továbbra is a Vasasnál tölthette aktívan ideje nagy részét. Ekkor fordult a zenéhez is, minden képzettség, és külön iskolák elvégzése nélkül, autodidakta módon kezdett gitározni. A hosszú vidéki és külföldi utakon saját szerzeményeivel szórakoztatta a játékosokat.

Első sikeres dalát, a Kék csillag fenn az égen címűt 1968-ban írta. Magyarország minden jelentősebb városában megfordult a Fonográf, a Kék Csillag, az Express és más együttesekkel, Koncz Zsuzsával, Kovács Katival, Korda Györggyel, a Heilig–Eszményi-párossal, de Szécsi Pál, Szűcs Judith és Máté Péter lemezein is olvashatjuk a nevét szerzőként.

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió rendszeres szereplője volt. Két önálló nagylemeze jelent meg életében – az első 1980-ban, a második 1983-ban – s egy halála után, de azt is ő készítette elő. A 'Metronóm 77' fesztiválon a Múlnak a gyermekévek című, S. Nagy Istvánnal közösen írt szerzeménye közönségdíjat nyert.

 

 

„A zenei pályafutásának alakulásában, a három meghatározó személy közül elsőként említeném meg S. Nagy István nevét, aki közeli barátja és szerzőtársa volt. Emlékszem a végeláthatatlan éjszakákra, amikor én is részese lehettem a dalok születésének, melyek általában hajnalig tartottak, és nagyon jó hangulatban teltek. Ez volt életének legszebb, legboldogabb és legteljesebb időszaka. Legnagyobb slágerének az 1977 -ben írt „Múlnak a gyermekévek” című dalának születésénél is S. Nagy István neve a legfontosabb. Ezzel a dallal végleg berobbant az élmezőnybe.” - emlékezik rá leánya.
„Máté Pétert és Szécsi Pált érezte még közel magához, mind az életben, mind a zenében, akiknek nagysikerű dalokat is írt. Máté Péter talán a példaképe is volt. Ide tartozik, még néhány zenésztárs neve, akikkel szoros baráti, illetve munkakapcsolata volt: Malek Miklós, Solymos Antal, Heilig Gábor, Payer András.”

 

 

Második felesége Hajós Mária volt, aki a Vasasnál kézilabdázott, ahol Ihász Gábor gyúrói állást kapott. 1981 nyarán megszületett meg fia, aki szintén az Ihász Gábor nevet kapta.

Egyszerű, életvidám ember volt. Messze állt tőle minden hivalkodás és „sztárság”, bár az autókért megőrült. Néhány csodaautó is az övé lehetett, többek közt az is, amiben Gagarin végighaladt az őt ünneplő tömeg előtt.

 

 

Dalai az életről szólnak, úgy, ahogyan Ő látta a világot. Néhány szerzeményében mintha érezte és tudta volna, nem sok időt ad neki a sors. Amit mégis még megélhetett, az az unokája születése, melyet a hozzám írt dalában már megjósolt „jön majd egy kisfiú aki úgy köszön rám szia nagyfater”.

Ő volt Magyarország első „pop Nagypapája” hiszen nagyon fiatalon, 40 éves korában lett nagypapa. Később azt mondta: „hatalmas ajándék a sorstól, hogy megélhettem unokám születését”. Imádta a családját, az embereket és az életét. Mindig jókedvű és vidám volt, ahogy Cserháti Zsuzsa mondta: „kissé bohókás a Gábor, de imádom Őt”.

Nagyon súlyos, hosszú, kíméletlen betegség és végtelennek tűnő szenvedések után 1989. június 29-én hunyt el. Halálát szívinfarktus okozta, a boncoláskor kiderült, hogy kezdődő csont- és tüdőrákja volt.

ATEMPO.sk / ihaszgabor.hu
Fotó: ihaszgabor.hu